„Az őszinte vélemények alapján lehet fejlődni” – Borcsa Imola kézdivásárhelyi íróval beszélgettünk

Borcsa Imola kézdivásárhelyi gyógyszerész, akit Magnebéhat című novelláskötetének megjelenését és annak pozitív szakmai fogadtatását követően most már „teljes értékű” íróként is számon tart a szakma. A szerző 2014 óta közöl rendszeresen novellákat. Három évvel ezelőtt megkapta az Irodalmi Jelen folyóirat Debüt-díját, 2019-ben pedig a Székelyföld kulturális folyóirat Szabó Gyula-emlékdíját. Egy novellája megjelent az Erdélyi szép szó 2018. évi antológiájában, illetve beválogatták egyik írását Az év novellái 2020 című Magyar Napló által kiadott antológiába. Jelentős elismerésben részesült idén szeptemberben is, hiszen megkapta a Romániai Írók Szövetségének Debüt-díját a Magnebéhatért. A részben kétlaki életet – Kolozsváron és Kézdivásárhelyen – élő Borcsa Imolával mindennapjairól, szakmáiról, olvasmányairól, sikereiről és terveiről is beszélgettünk.

Milyen egy tipikus napja az írónak, aki gyógyszerész is? Vagy a gyógyszerésznek, aki író is?

Ha teljesen őszintén akarok válaszolni, akkor azt kell mondanom, hogy egy kis késéssel kezdek, és ezt a szokásomat nem sikerült korrigálnom az évek folyamán. Első a nyolc óra munka, majd hazamegyek, következik az evés és pihenés, és persze a délutáni kávézás, az nem maradhat el. Ezt követően az íráson a sor, ha pedig az nem megy, akkor olvasok.

Melyik volt az első meghatározó olvasmányélménye?

Elég rossz a hosszútávú memóriám, és sok könyvet is olvasok, inkább az elmúlt évből emelnék ki egyet, ez Olga Tokarczuk Nobel-díjas lengyel írónak a Hajtsad ekédet a holtak csontjain át című regénye. Számomra meghatározó alkotás, különleges világot épít fel benne a szerző, a természetközeli látásmódja egyszerre magától értetődő és zavarba ejtő, és úgy izgalmas thriller, hogy közben mégsem a gyilkos kilétére lesz kíváncsi az olvasó, inkább az író által teremtett világban akar elmerülni.

Korábbi interjújában feltették Önnek a kérdést, hogy kivel íratná meg az önéletrajzát. Válaszában az állt, hogy eléggé unalmasnak találja az életét. Miért nyilatkozta ezt?

Él a művészekről egy közvélekedés, hogy bohém életet élnek, minden csupa szenvedély, kiszámíthatatlanság és kaland. Ehhez a vélekedéshez képest unalmasak az én munkás hétköznapjaim.

Kolozsvár és Kézdivásárhely, két meghatározó város az életében. Írt is egy könyvet, amelynek mozgatórugója a pletyka. Az előbb említett két város viszonylatában, mint két különböző közeg, mit jelent Önnek a pletyka?

Nekem Kolozsvár a pletykának a hiányát jelenti, jelentette. Persze túlzás azt állítani, hogy Kolozsváron nincs pletyka, csak teljesen más olyan szempontból, hogy sokkal szűkebb az a réteg, akiről a pletykák eljutnak hozzád, néhány ismerősre korlátozódik. Amikor pedig visszatértem kisvárosomba, ráébredtem, hogy hirtelen mindenkiről mindenféléket kezdek hallani, olyanokról is, akiket nem is ismerek. Ez a lényegi különbség, hogy itthon mindenkiről szállítják az információt.

A nemrég megjelent Magnebéhat című könyvének Elvira nénije nagyon ízes tájszólásban mesél. Mennyire volt nehéz ezt íróként kezelni, megfogalmazni?

Nekem édesanyám enyedi, csak édesapám székelyföldi, kézdiszentléleki, úgyhogy soha nem ragadt rám igazán a székely nyelvjárás, mert a családban egy, az irodalmi nyelvhez közelebb álló változatot beszéltünk, Kolozsvár pedig még azt a keveset is kimosta belőlem, amit esetleg vittem magammal. Aztán amikor megérett a gondolat bennem, hogy a könyvem egy székely kisváros történeteit meséli el, és főleg egy székely elbeszélő által ismerhetjük meg az eseményeket, akkor elkezdtem figyelni az itt beszélt nyelvre. Volt egy módszerem: a gyógyszertárban mindig volt mellettem egy papírlap, és amikor valakitől nagyon jó szófordulatot hallottam, vagy egy szónak olyan alakváltozatát, ami nagyon ízes, azt mindig próbáltam diszkréten lejegyezni, hogy később felhasználhassan.

A szülei szakmája hogyan inspirálta Önt? Édesanyja gyógyszerész, mint Ön, és édesapja irodalommal foglalkozik.

A gyógyszerészetre esett választásomat nyilván a magam előtt látott példa, édesanyám szakmája befolyásolta, az irodalom felé egy öntudatlanabb késztetés hajtott, nagyon erős belső igény jelentkezett, hogy én ezt szeretném csinálni.

Hogyan fogadják az írói sikereit a családban, a baráti társaságában?

A családban nagyon-nagy az öröm, a barátokkal is megvan a koccintás. Meg kell adni az időt, amíg örvend az ember egy-egy díjnak, de utána meg az az egészséges, ha gyorsan elfelejti, és az előtte álló feladatokra koncentrál.

Nem is olyan rég díjazták Budapesten az Írók Boltja Könyvösztöndíjával. Milyen könyveket vásárolna belőle?

Mivel nem valószínű, hogy tavasz előtt elmehetnék Pestre, addigra biztosan megjelenik Karl Ove Knausgård Harcom című regényfolyamának a hatodik, zárórésze, az mindenképp rajta lesz a listámon. Szeretnék még művészeti albumokat vásárolni, festészetet főleg. Egyelőre ennyi, de úgy vagyok ezzel, hogy majd besétálok, és összeválogatok egy bőröndnyit magamnak.

Milyen aktuális felkérései vannak a közeljövőre nézve?

Úgy tudtam, hogy lefújták a Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásárt, viszont a héten értesültem, hogy vásár ugyan nem lesz, ellenben kis létszámú közönséggel megtartják a rendezvényeket. Van oda egy nagyon megtisztelő meghívásom, egy beszélgetésben veszek részt, amely a transzszilvanizmusról szól Markó Béla moderálásával, azt izgatottan várom. A jelenlegi helyzet miatt nem sok rendezvényt szervezhetnek, így más felkérésem nincs egyelőre.

Milyen kritikákat kapott a Magnebéhat megjelenése után?

Számottevő irodalmi lap és folyóirat közölt már kritikát a könyvről, például a Székelyföld folyóirat vagy a Helikon. Pozitív és bíztató volt a kicsengésük, de szerintem az is fontos, hogy kiemeljék az esetleges hiányosságokat is, mert persze jól esik a dicséret, de az őszinte vélemények alapján lehet fejlődni. Elégedett vagyok, mivel kiegyensúlyozott és megalapozott véleményeket fogalmaztak meg, mindenikkel egyet tudtam érteni.

Milyen tervei vannak a jövőre nézve az írói munkásságát tekintve?

Mindig is lassan dolgoztam, nem mondhatom, hogy idejekorán jelent meg az első kötetem. A prózaírók esetében általában nem jellemző a korai indulás. Valószínűleg a második kötetemet sem fogom elsietni. Most az ötletelés fázisában vagyok, mert egy ideig szerettem volna magamnak olyan fajta szabadságot adni, hogy ne egy bizonyos koncepción gondolkodjak, hanem csak rövidebb novellákat írjak, amihez éppen kedvem és ihletem van. Viszont egy kötet esetében szeretem, ha komoly koncepción nyugszik, ami köré felépül az egész világ. Van már néhány ötletem, de még nem tudom, melyik irányba indulok el.

banner_TfWzz7sC_300x250-HU.jpg
banner_Y04tqfmE_970x250_HU.jpg

Kapcsolódók

Kimaradt?