„Szóra bírták” Orbán Balázst – hologramos animációs filmben elevenedik meg a legnagyobb székely

Már készül a Székelyföldi Legendárium rajzfilmsorozatának második évada, és a jövőben szintén animációsfilm fogja ismertetni Orbán Balázs néhány valós és elképzelt kalandját. Az Animáció Nemzetközi Világnapja alkalmából szólaltattuk meg Fazakas Szabolcs ötletgazdát.

Az Animáció Nemzetközi Világnapját (2002 óta) minden évben október 28-án ünneplik, ugyanis a rajzfilmkészítés úttörőjének számító Emile Reynaud 1892-ben ezen a napon nyitotta meg Optikai Színházát Párizsban. Könnyen lehet, hogy az egyik legilletékesebb személy, aki a témában meg tud szólalni – nemcsak székelyföldi vagy erdélyi, de akár országos szinten – az talán Fazakas Szabolcs, a Székelyföldi Legendárium ötletgazdája lenne.

„Sajnos mi vagyunk az egyetlenek az országban, akik a legkisebbeknek gyártunk animációs filmeket” – egészítette ki Fazakas. Elmondta, hogy amikor nyolc éve Székelyudvarhelyen nekifogtak az animációs stúdió megvalósításának, sokan őrültnek nézték. Aztán 2015 tavaszára megszületett a teljes egészében helyi készítésű Likaskő című 3D-s animációs rajzfilm, és azóta nincs megállás. A Székelyföldi Legendárium rajzfilmsorozatának első évada közel harminc legendát és mondát mutat be tizenhárom összefüggő rész során.

„Most épp a második évadon dolgozunk, Zetéék Kárpátalján járnak, hiszen most készül a Tisza legendája” – tájékoztatott a Legendárium ötletgazdája. Rámutatott arra, hogy bár a rajzfilmsorozat központja továbbra is Székelyföld marad, már a Kárpát-medence más részeiről származó legendákat is bemutatnak, és mivel a fantázia világában nincsenek határok, talán eljön majd az az idő is, amikor a székely porta udvarán álló Nagyapó Mesefájába belépve, eljuthatunk a világ bármelyik legendájának a helyszínére. Vagyis a rajzfilmsorozat nemzetközivé válhat.

Életre kel Orbán Balázs

Szintén az animációnak köszönhetjük majd Orbán Balázs „megelevenedését”, hiszen Fazakas Szabolcs ezen keresztül szeretne eddig nem ismert részleteket bemutatni a „legnagyobb székely” kalandos életéből. A készülő moziról az alkotó elmondta, hogy a valóság és a fikció között fognak lavírozni a film történetei, az animáció alapja pedig Orbán Balázs jegyzetfüzeteinek grafikai stílusa lesz.

Orbán Balázzsal viszont már akár ma is lehet találkozni, erre két lehetőség adódik. A szejkefürdői Mini Erdély Park szomszédságában nyílt Orbán Balázs Látogatóközpont egyik termében az íróasztalánál ülve viaszszoborként várja a látogatókat, egy másik teremben viszont már életre kel és meg is szólal.

„A kollégáimmal készítettünk róla egy olyan animációs képsort, amelyben megelevenedik Orbán Balázs, amint az 1870-es években felszólal a magyar parlamentben mint képviselő” – magyarázta a Legendárium ötletgazdája. Elmondta, hogy amint enyhülnek a korlátozások és az emlékház újra megnyithatja a kapuit, bárki láthatja, amint Orbán Balázs felsétál a pulpitoshoz, bólogat, majd elmondja a mintegy négyperces parlamenti beszédét.

„Ez egy hologramra rávetített hangos animáció, amely úttörő munkának számít minálunk, ugyanis Romániában nem sokan készítenek figuraanimációt hologramra. Vagyis csinálunk itt mi mindenfélét, de szeretjük és innentől kezdve a határ a csillagos ég” – fogalmazott Fazakas Szabolcs.

Kapcsolódók

Kimaradt?