Vitára hívta az SZFE-ügy érintettjeit az Európai Parlament kulturális bizottsága

Továbbra sem közeledtek az álláspontok a budapesti Színház- és Filmművészeti Egyetemen (SZFE) alapítványi fenntartásba kerülése kapcsán kialakult vitában. Az Európai Parlament Kulturális és Oktatási Bizottsága október 27-én ültetné tárgyalóasztalhoz a szembenálló feleket, írta a Népszava.

A vitára az intézmény régi, illetve új vezetőségének egy-egy tagját, valamint a kormányzat és a hallgatói önkormányzat képviselőit hívták meg. A SZFE-n kialakult helyzet megvitatásáról a parlamenti frakciók koordinátoraiból álló vezetőség döntött, miután Romeo Franz német zöldpárti EP-képviselő, alelnök állásfoglalást sürgetett a budapesti egyetem ügyében. „A Zöldek frakciója, valamint a kulturális és oktatási bizottság tagjainak a többsége mélyen aggódik az SZFE körül kialakult helyzet miatt” – idézte a Népszava Romeo Franz képviselőt.

Alkotmánybírósághoz fordulnak a SZFE diákjai

A SZFE hallgatói péntek reggel egy performansz keretében alkotmányjogi panaszt adtak be az Alkotmánybíróságnak, írja a 444.hu. A diákok az egyetemet üzemeltető alapítványt létrehozó törvény megsemmisítését kérik, mert szerintük a törvény sérti:

  • a jogbiztonság elvét, mert a törvény nem biztosított elég időt az egyetemnek a modellváltásból fakadó feladatok ellátására;
  • a diszkrimináció tilalmát, mert vélt ideológiai szemlélet alapján kezeli hátrányosan megkülönböztetve a Színház és Filmművészeti Egyetemet;
  • a véleménynyilvánítás szabadságát, amely védi az egyetem oktatók jogát, hogy kifejtsék véleményüket;
  • és az Alaptörvény 10. cikkébe foglalt tanszabadságot és autonómiát. 

A performansz keretében a diákok az Innovációs és Technológiai Minisztérium épületétől az Alkotmánybíróság épületéig kézről kézre adták az alkotmányjogi panaszt tartalmazó dobozt, amelyet aztán egy Jusztíciának öltözött diák adott le.

Lekapcsolták az internetet az egyetem épületeiben

Csütörtökön végleg lekapcsolták az internetet a SZFE Vas utcai épületében, és lezárták a hallgatók előtt a fórumok helyszíneként használt Ódry-színpadot. A tiltakozó hallgatók kommunikációs eszközeinek korlátozása kancellári utasításra történt, amit Szarka Gábor elismert. Az egyetem polgárai által illegitimnek tekintett kancellár az ATV Egyenes beszéd című műsorában sérelmezte, hogy a diákok kétszer is megakadályozták, hogy bejusson az egyetem épületébe, és „nem normális dolognak” nevezte, hogy az egyetemfoglalók az irodában alszanak. Azt ígérte ugyanakkor, hogy a vírushelyzetre való tekintettel nem fogja kikapcsolni az áramot és a fűtést az SZFE-n.

A Telex péntek reggel arról írt, hogy azokon a Vas utcai irodai számítógépeken, ahol még működött a vezetékes internet, blokkolták a Facebook-hozzáférést, majd arról számolt be, hogy Szarka Gábor kancellár és Novák Emil rektorhelyettes körlevélben közölte, hogy előrehozzák az őszi szünetet az egyetemen, így péntek este hat óráig mindenkinek el kell hagyni az épületeket, azok ugyanis karbantartás és fertőtlenítés miatt zárva lesznek.

Kapcsolódók

Kimaradt?