Hungarikum lett a Magyar népmesék rajzfilmsorozat

Hungarikummá nyilvánította a Magyar népmesék rajzfilmsorozatot a Hungarikum Bizottság. A Hungarikumok Gyűjteményébe jelenleg 76 érték tartozik, míg a Magyar Értéktárban található kiemelkedő nemzeti értékek száma 181-re emelkedett, írja az MTI. 

„A rajzfilmsorozat egyedülálló formában és vizuális elemekkel terjeszti széles körben hazánk hagyományait” – mondta Nagy István agrárminiszter, a Hungarikum Bizottság elnöke a testület lakiteleki ülésén. A miniszter felhívta a figyelmet arra is, hogy a magyar népmesék kiemelkedő nemzeti értékek, a kultúra alapját képezik, áll az agrárminisztérium közleményében. 

Magyar népmesék 100 részes animációs sorozat 1977-től 2011-ig készült. A sorozat ötletgazdája Mikulás Ferenc, a Pannónia Filmstúdió kecskeméti műtermének vezetője volt, első rendezője, forgatókönyvírója és tervezője, később vezető rendezője és szakértője Jankovics Marcell. A mesék grafikai megvalósításában központi szerepet kap annak a tájegységnek a jellegzetes motívumkincse, ahonnan a mese felhasznált változata származik. A teljes sorozat ide kattintva megnézhető.  

Idén a hungarikum pályázaton résztvevők csaknem egymilliárd forint támogatást nyerhettek, miután a kormány az eredeti kerethez 800 millió forint többletforrást biztosított. A lehetőségnek köszönhetően a befogadott és formailag megfelelt 425 pályázatból 360 kapott támogatást.     

A tárcavezető szerint a folyamatosan emelkedő igényt mutatja, hogy az elmúlt években a pályázati felület – a rendelkezésre álló keretösszeg duplájánál – alig néhány óra alatt lezárt, idén pedig a nyitás utáni egy percben már egymilliárd forint támogatási igény érkezett be.     

Nagy István kiemelte, hogy a most megítélt többletforrást a kormány a következő években is beépíti a központi költségvetésbe, hozzájárulva ezzel a nemzeti identitást és összetartozást erősítő rendezvények, kiadványok, marketingtevékenységek megvalósulásához és a belföldi turizmus erősítéséhez – olvasható a közleményben.     

A Hungarikum Bizottság döntését követően a Magyar Értéktárba került: a Jászkürt - Lehel Kürtje, Máriapócs Nemzeti Kegyhely és a pócsi búcsúk, Vitéz László és a Vitéz László-bábjáték, a Csángó Fesztivál, a Dél-alföldi szikes tavak, valamint Kecskemét szecessziós városmagja, különös tekintettel a Cifrapalota épületére.     

Első alkalommal döntött a Hungarikum Bizottság települési értékek felvételéről, ugyanis Budapesten és a fővárosi kerületek döntő többségében még nem jött létre értéktár a hungarikum-törvény 2012-es elfogadása óta. A grémium döntése alapján a Magyar Örökség Díjazottak által létrehozott össznemzeti értékek a XII. kerületi,  a Wekerlei Kultúrház és Könyvtár Művelődési Ház a XIX. kerületi értéktárba került be.

(Címlapkép: jelenetfotó a Magyar népmesék sorozat A bíró okos lánya című epizódjából)

Kapcsolódók

Kimaradt?