Online vetítésekkel egészül ki a 20. Filmtettfeszt szabad- és beltéri programja

Szabadtéri, beltéri, sőt online vetítések keveréke lesz a 20. Filmtettfeszt, amelyet szeptember 16-20. között szerveznek meg Kolozsváron, rövidebb-hosszabb párhuzamos kiadásait pedig 14 további erdélyi városban.

A felhozatalban idén tíz új magyar egészestés film és öt rövidfilm szerepel, köztük ismert filmrendezők – Szász Attila, Kocsis Ágnes, Hajdu Szabolcs – és tehetséges pályakezdők – Hartung Attila, Visky Ábel vagy az Oscar-díjas Deák Kristóf – munkái. „1-2 film kivételével az elmúlt év teljes friss magyar filmtermése jelen lesz, persze ez nem volt nehéz, mert márciustól júniusig egy filmet se mutattak be moziban” – mondta el Zágoni Bálint fesztiváligazgató a szervezők pénteki sajtótájékoztatóján. Több olyan filmet lehet majd látni, amelynek erdélyi vonatkozása is van, ilyen például a Kolozsváron forgatott Békeidő (r. Hajdu Szabolcs), a Balánbányán forgatott Valan – Az angyalok völgye (r. Bagota Béla), az Apró mesék (r. Szász Attila), amelyben Molnár Levente erdélyi színész játszik, vagy a fesztivál nyitófilmje, a kolozsvári Visky Ábel Mesék a zárkából című dokumentumfilmje.A Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) és a Kolozsvári Magyar Napok is igazolta, hogy lehet nagyobb rendezvényeket szervezni a járványhelyzet ellenére, és azt is, hogy van igény filmekre, ez erősítette meg a Filmtett Egyesület munkatársait abban, hogy nem mondjanak le a fesztiválról, ha már az éves alkotótáborukat el kellett engedniük. Zágoni Bálint fesztiváligazgató a bizonytalanságokról is beszámolt: augusztusban még szabadtéri rendezvényt terveztek, majd miután a hatóságok engedélyt adtak a mozik megnyitására, újragondolták a helyszíneket a társszervezőkkel együtt, akiknek egy része beltér mellett döntött, más része kültéren marad. A filmtettfeszt.ro-n böngészhető a friss program aktuális helyszínekkel együtt. Kolozsváron rendhagyó módon nem csak a Győzelem moziban, hanem a Bánffy-palota udvarán is lesznek vetítések.

Helyszínek:
Kolozsvár (2020. szept. 16–20.)
Nagyvárad (2020. szept. 17–19. , esőnap: szept. 20.)
Csíkszereda (2020. szept. 18–20. )
Székelyudvarhely (2020. szept. 18–20.)
Sepsiszentgyörgy (2020. szept. 16–19., esőnap: szept. 22., 24.)
Kovászna (2020. szept. 16–18.)
Kézdivásárhely (2020. szept. 18–20.)
Gyergyószentmiklós (2020. szept. 18–19.)
Arad (2020. szept. 17–19.)
Temesvár (2020. szept. 18–19., esőnap: szept. 20.)
Szamosújvár (2020. szept. 18.)
Nagyszalonta (2020. szept. 19., esőnap: szept. 20.)
Nagyszeben (2020. szept. 19–20.)
Nagykároly (2020. szept. 18.)
Brassó (2020. szept. 16–19.)

Buzogány Klára, a fesztivál sajtófelelőse jelentette be, hogy az első erdélyi magyar játékfilmról elnevezett életműdíjat, a Sárga Csikó díjat Szederkényi Miklós gyártásvezető kapja. A bő 100 filmes filmográfiával rendelkező alkotó az erdélyi filmeseket és témákat felkaroló Dunatáj Alapítvány alapembere. A Filmtettfeszt a Legalább Európát… vetítésével tiszteleg Szederkényi Miklós előtt. A Fischer István rendezte kisjátékfilm 1971-ben készült, a cenzúra betiltotta, így csak 30 év múltán kerülhetett a nagyközönség elé.

A Filmtettfeszt versenyén, a Filmgaloppon idén ismét fikciós alkotások versenyeznek, köztük élőszereplős kisjátékfilmek, animációk, sőt kísérleti film is, mondta el Jakab-Benke Nándor kurátor, üdvözölve, hogy a mezőnyben az összes erdélyi mozgóképes oktatással foglalkozó egyetem képviselteti magát: a Sapientia EMTE és a BBTE mellett a Partiumi Keresztény Egyetem diákjai is neveztek. Anélkül, hogy elárulta volna a címét, Jakab Benke Nándor elmondta, hogy a versenyfilmek között olyan is van, amelyik frappánsan reagált a tavaszi karanténhelyzetre. A kilenc filmgaloppos filmet Kolozsváron és Sepsiszentgyörgyön vetítik, de a Filmtettfeszt ideje alatt online is meg lehet őket nézni a fesztivál oldalán, és péntek éjfélig lehet majd szavazni is rájuk, a szakmai zsűri mellett ugyanis közönségdíjat is átadnak.

A gyerekfilmek idén sem maradnak ki, figyelmeztetett Buzogány Klára. A Lengemesék népszerű animációs film második részét, illetve a Keménykalap és krumpliorr című 1978-as ifjúsági filmet tűzik műsorra. Utóbbival egyben három nemrég elhunyt alkotó előtt tisztelegnek: Csukás István író, a Lópici Gáspárt alakító Szilágyi István és Bácskai Lauró István rendező is ebben az évben halt meg.

 

Otthonról is bekapcsolódhatunk: online is vetítenek nagyjátékfilmeket

A Filmtettfeszt programja három online vetítéssel egészül ki ebben az évben: szeptember 18-án a Déva (r. Szőcs Petra), 19-én a Foglyok (r. Deák Krisztóf), 20-án az Akik maradtak (r. Tóth Barnabás) válnak elérhetővé a Filmtettfeszt honlapján este 8 és éjfél között, kizárólag Románia területén. A szervezők ezt egyrészt járványbiztos intézkedésnek szánják ezzel kárpótolva a szigorúan korlátozott létszámú vetítésekről lemaradó, vagy az otthon biztonságát választó nézőket, másrészt kísérletnek is egy hosszú távon is bevethető filmforgalmazási formára.

Kiemelt filmínyencségek a kolozsvári Győzelem moziban

A kolozsvári Győzelem moziban, ahová a Filmtettfeszt nézői az elsők között ülhetnek be a nyitás után, két kiemelt esemény is lesz. Vetítik Zolnay Pál 1972-es Fotográfia című filmjét, amely a dokumentarista Budapesti Iskola irányzatához tartozik, de azon belül is egyedi alkotás, átlépve úgy a játék- mind a dokumentumfilm szabályrendszerét. A filmben egy fényképész és egy retusőr járja a vidéket, azzal a céllal, hogy a felismerhetetlenségig agyonretusált portrék helyett az emberek igazi arcát mutassák meg. Csakhogy a legtöbben „szebb” önmagukat akarják látni. A művészet szerepére is reflektáló, az Instagram-filterek és CGI-mesék világában különösen aktuális film operatőre Ragályi Elemér, aki ha személyesen nem is, de videón keresztül szól majd a Filmtettfeszt közönségéhez.Egy másik ínyencség a Ghost Train című 1931-es angol thriller egymás mellé állított magyar és román remake-je. Nem volt ritka jelenség a 30-as években, hogy egy filmet ugyanazon a helyszínen, ugyanolyan beállításokkal, de különböző színészekkel több nyelven is felvettek, hiszen ez könnyebb megoldás volt, mint az akkor kezdetleges szinkron alkalmazása. A Trenul fantomă és a Kísértetek vonata egybevágva, különös kísérletként mutatkozik be a Filmtettfeszten.

A járványhelyzet ellenére néhány alkotó személyesen is jelen lesz a filmek utáni közönségtalálkozókon, így például Visky Ábel rendező vagy a Békeidő című film több alkotója. Nem csak meghívottakból, hanem nézőkből is kevesebbet tudnak fogadni idén a szigorúan szabályozott vetítésekre, amelyek továbbra is ingyenesek, de regisztrálni kell rájuk, amelyet minden helyszínen másképp oldanak meg, ezért érdemes figyelni a Filmtettfeszt.ro-t.

Kapcsolódók

Kimaradt?