„A kommunizmus még a szekrényemben van” – rendszerváltás az erdélyi magyarok szemszögéből

Az erdélyi magyarok rendszerváltását kíséreli meg bemutatni az Eurotrans Alapítvány Elmúlt Jelen című multimediális projektje, amelynek egyik része a kolozsvári Tranzit Házban szerdán megnyílt kiállítás – nem törekedik teljességre vagy egységes magyarázatokra, hanem tematikusan, a mindennapi ember tapasztalataira és élményeire építve beszél a kommunizmusról, az 1989-es forradalomról és rendszerváltásról.

A projekt címét Lőrincz József politológustól kölcsönözték, aki szerint az 1989-1990-es időszak még nem a múlt, hanem „egy olyan jelen, ami elmúlt”. A kiállítás struktúrája az elmultjelen.ro honlapon is fellelhető idővonalat követi: tárgyalja a kommunizmust, a forradalmat, majd a rendszerváltás évét, lezárásként pedig egy interjúsorozat várja a látogatókat, amelyben erdélyi magyar értelmiségiek, kutatók, közéleti személyiségek reflektálnak saját szakmájuk fényében a rendszerváltásra és az azt követő időszakra. 

Mint megtudtuk, a kiállítás tervezői – Blos-Jáni Melinda vizuális kultúra kutató, egyetemi oktató, Fodor János történész, egyetemi oktató, Miklósi Dénes képzőművész, Molnár Beáta kiadványszerkesztő – nem arra törekedtek, hogy az eseményekről egy kimerítő képet adjanak, hanem az erdélyi magyarok személyes tapasztalásai foglalkoztatták őket. 

Hang- és videóanyagokkal, installációkkal, képekkel és egyéb forrásdokumentumokkal nyújtanak betekintést a rendszerváltás évébe és az azt megelőző korszakba, a szuggesztív tárgyi környezet és a korszak jellegzetes médiumhasználata révén megelevenedik mindaz, ami több generáció életszemléletét és életútjának alakulását befolyásolta. 

A kiállítás egyik központi eleme egy korhűen berendezett „szoba”: míg a forrásdokumentumok a „közterek forradalmát” szemléltetik, ez a tér a „televízió előtti forradalmat” jelképezi, mert vélhetően sokan azok közül, akik nem az utcán voltak, a nappaliból voltak részesei a történelmi pillanatoknak, fejtette ki Fodor János történész. 

A Kolozsvári Magyar Napok keretében szervezett kiállításmegnyitón Csoma Botond Kolozs megyei RMDSZ-elnök, a rendszerváltás egyik kamasz tanúja is visszaemlékezett a kolozsvári eseményekre, egyetértve azzal, hogy ez a korszak nem csak a múltunkat jelenti, illetve Mile Lajos, Magyarország kolozsvári főkonzulja is üdvözölte a kezdeményezést. 

A felszólalók felhívták a figyelmet a projekt weboldalán található Tedd hozzá menüpontra: itt bárki megoszthatja a szervezőkkel élményeit a kommunizmusról, az 1989-es forradalomról és az első szabad évről, küldhet be szöveget, képet, lehet az kedves vagy fájdalmas emlék, vonatkozhat egy időszakra vagy konkrét eseményre, lehet személyes, családi, társadalmi vagy politikai vonatkozású.

„A ruszkik már a spájzban vannak – innen jött az ötlet, hogy a kommunizmus még a szekrényemben van. Nagyon sokan most szabadulnak meg ezektől a tárgyaktól, de nem a teljes gyűjteménytől, mindig megtartunk egy-két darabot, ami fontos, valamilyen személyes töltetet hordoz. A tárgyak nagy része a kiállítást szervezők személyes tárgyaiból tevődik össze” – avatott be a gyűjtés folyamatába Blos-Jáni Melinda.

A vizuális kultúra kutató elmondta, a kiállításon amatőr felvételek és hivatalos sajtóorgánumok fotósainak képei is láthatóak. „Nagyon sokszor elmondattam a fotósokkal a fényképek elkészítésének a történetét, és úgy gondolom, hogy ez sokat hozzáadott a kiállításhoz. Például a fekete március kapcsán találtam egy képsort egy online archívumban, ami egy kicsit különbözött a többitől. Sikerült elérni a fotóst, aki nagyon készségesen elmondta, hogy diákként, tapasztalatlan fotósként, úgy, hogy meg is kergették az utcán, úgy érezte, hogy kattintgatnia kell a gépét” – mesélt a privát fotók beszerzéséről az egyetemi oktató. 

Kinizsi Zoltán projektvezetőtől egyebek mellett megtudtuk, hogy terveik vannak más erdélyi városokba is elvinni a kiállítást. „Több erdélyi városban előzetes egyeztetések folytak, kilencven százalékban biztos, hogy a következő állomás Szatmárnémeti lesz. Utána szeretnénk még vinni négy másik városba, szándékosan nem szeretném beharangozni, mert egy elég nagy volumenű kiállítás, akárhová nem fér be, és az sem mindegy, hogy milyen hangulatú térben állítjuk ki. Egyelőre logisztikai szervezés alatt állnak ezek a dolgok, de mindenképp szeretnénk, ha minél többen, minél több helyszínen megnézhetnék ezt a kiállítást” – fogalmazott.

Kolozsváron augusztus 30-áig látogatható az Elmúlt Jelen kiállítás, a Tranzit Házban 12 és 20 óra között.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?