A budapesti Színház- és Filmművészeti Egyetem közössége tiltakozik Vidnyánszky kinevezése ellen

Közleményben ítélte el a budapesti Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) szenátusa és hallgatói önkormányzata az egyetemet szeptember elsejétől fenntartó alapítvány kuratóriumi tagjainak és elnökének kinevezését.

Mint ismert, az Innovációs és Technológiai Minisztérium augusztus elején bejelentette, hogy a szeptember elsejével működési modellt váltó Színház- és Filmművészeti Egyetem fenntartó alapítványának kuratóriumi elnöke Vidnyánszky Attila rendező, a Nemzeti Színház főigazgatója, egyetemi tanár lesz, a kuratórium tagjai pedig Bacsa György, a Mol stratégiai ügyvezető igazgatója, Lajos Tamás operatőr-producer, Rátóti Zoltán színész-rendező és Világi Oszkár, a Slovnaft Igazgatóságának elnöke, vezérigazgatója. 

Az egyetem szenátusa a sajtóból értesült az egyetem leendő fenntartójának, a Színház- és Filmművészetért Alapítványnak az élére kinevezett kurátorok névsoráról. A szenátus közleményében nehezményezi, hogy a kurátorok személyére és a kiválasztásukra kidolgozott szakmai szempontrendszerre vonatkozó javaslatokat nem vették figyelembe, írja a magyar.film.hu. „A kuratórium nem ismeri az SZFE valós működését. Vidnyánszky Attila személyében olyan elnök kapott felhatalmazást, aki nyilatkozataival évek óta következetesen és céltudatosan rombolja egyetemünk hírnevét. A kuratórium további tagjainak ugyanakkor nincs számot tevő felsőoktatási tapasztalata” – írják. „Mindezek együttesen ismét azt bizonyítják, hogy esetünkben a modellváltás valódi célja nem az oktatás korszerűsítése, színvonalának emelése, hanem a minőséget és a hagyományokat semmibe vevő erőszakos térfoglalás, a szabad gondolat korlátozása” – zárul a közlemény.Közleményben emlékeztet a SZFE hallgatói önkormányzata is arra, hogy az egyetem alapítványi fenntartásba kerülésének általuk korábban megfogalmazott egyik elengedhetetlen feltétele, hogy az öt tagú kuratóriumba 3 tagot az egyetem szenátusa, 2 tagot a minisztérium jelöljön ki. Mivel „az Innovációs és Technológiai Minisztérium az egyetem szenátusa által szakmai szempontrendszer alapján összeállított listáról egy jelölést sem vett figyelembe, és a korábbi ígérettel ellentétben az egyetem egyetlen dolgozója sem kapott helyet a kurátorok között”, a hallgatói önkormányzat a kuratóriumot nem fogadja el.

Vidnyánszki Attila kinevezését követően szeptember 1-i hatállyal felmondott a Színház- és Filmművészeti Egyetemen 1979 óta színészosztályokat oktató Zsámbéki Gábor.  

A magyar Országgyűlés a SZFE diákjai és több mint 200 neves magyar művész tiltakozása ellenére július 3-án megszavazta az egyetem alapítványi fenntartásba kerülését. Ez azt jelenti, hogy az állam helyett az erre a célra létrehozott alapítvány lesz egyetem tulajdonosa, az anyagi hátteret azonban továbbra is a kormány biztosítja. Az új modell elméletileg a rugalmasabb eszközbeszerzésre, bérváltoztatásra alkalmas, ahogy az Index összefoglalójából kiderül, a SZFE hallgatói és oktatói közössége azonban az egyetemi autonómia sérülésétől tart. Aggodalomra akad okot, hogy a SZFE esetében nem hogy haladékot adtak volna az átállásra az eredeti 2021. január 1-i határidőhöz képest, hanem szeptember 1-re hozták azt előre. Hasonló modellváltás történt eddig hét másik felsőoktatási intézménynél is.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?