Tabudöntögető cigányfesztivál a sepsiszentgyörgyi Őrkőn


-A A+

Miközben világszerte, így Erdélyben is jelentősen megcsappant az eseménykínálat a koronavírus-járvány miatt, Sepsiszentgyörgyön idén sem marad el a Manus Őrkői Cigánytalálkozó.

Járvány idején is próbál rendhagyó színfoltként jelen lenni a 4. alkalommal megszervezett cigányfesztivál, amely az eddigi kiadásokhoz képest színesebb és tartalmasabb programkínálattal várja a résztvevőket augusztus 24. és 30. között, természetesen szigorúan megfelelve a járványhelyzet miatt előírt korlátozó intézkedéseknek.

„A Manus Őrkői Cigánytalálkozó határozottan szembe kíván menni a mindenkori roma kérdés és roma kultúra romantizálásával, inkább a valós helyzetek kibontására és felmutatására, illetve a párbeszéd kialakítására törekszik. Szándékunk szerint egy olyan ingyenes rendezvényt sikerül idén is megszervezni, amely az ember és ember közti viszonyok megerősítését, illetve a valós értékek megbecsülését helyezi előtérbe” – mutatott rá Csernátoni Lóránd, a szervező Lármafa Egyesület vezetője.

Csernátoni szerint a Manus nem titkolt célja, hogy a tabuk ledöntése révén teret és lehetőséget kínáljon az eredményes párbeszédre, így a rendezvényen a roma nemzetiségű személyek egymásközti, illetve a magyar és a roma közösségek közti dialógus is kiemelt, hangsúlyos szerepet kap. A szervezők a találkozás gondolata mentén állították össze a programkínálatot, amelyben a szakmai konferenciától kezdve, a hagyományos néptánc, folklór és mesterségek bemutatásán át egészen a vásári játékokig és versenyekig sok minden helyet fog kapni.

Az igencsak széles skálán mozgó eseménysor két hangsúlyos részből tevődik össze: az egyhetes rendezvény első napjaiban Sepsiszentgyörgyön belüli helyszínek és programok kerülnek előtérbe, míg augusztus 27-től a Manus a már jól megszokott helyszínre, az Őrkő negyed alá, a Borvíz utcai halastavak mellé költözik. „Több színvonalas koncertre, szakmai előadásra, konferenciára, kiállításra, nagyjátékfilm és dokumentumfilm vetítésre, illetve villámcsődületre és szoboravatásra is sor kerül majd, de természetesen helyet kapnak a roma irodalommal és tánccal kapcsolatos megmozdulások, szösszenetek is” – mondta Csernátoni Lóránd.

Szintén gazdag programlehetőségeket kínál az őrkői fesztiválhelyszín is, ahol igazi vásári hangulat, forgatag várja az odaérkezőket. „Számunkra igazán fontos szempont, hogy ne csak felmutassuk, hanem élővé és elérhetővé, megtapasztalhatóvá is tegyük a roma kultúra sajátosságait” – vallja Fekete Lovas Zsolt szervező, aki szerint több olyan programpontot tartanak, amely „első kézből” mutatja be ezt az igazán színes roma kultúrát.

A kirakodóvásár keretében például kézműves és mesterség-bemutatókat szerveznek, de lesz énekoktatás, táncház, tábortűz, illetve lóverseny és ügyességi vetélkedő is. Napközben a néptáncegyüttesek fellépését, esténként pedig a jobbnál jobb koncerteket, majd a csoportos örömzenélést és a közös táncot is figyelemmel követhetik, ki is próbálhatják a résztvevők” – összegzett Fekete Lovas Zsolt.

HIRDETÉS







EZT OLVASTA MÁR?

X