Bányavakság a vásárhelyi színpadon

Ősbemutatóra készül a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Mikós Társulata augusztus 13-án a kisteremben este fél nyolckor Székely Csaba Bányavakság című darabjával.BANYAVAKSAG PROBA Szakacs Cziko foto 01

Székely Csaba trilógiájának második, a Bányavirágot követő része, nem folytatása az elsőnek, ezért az is megérti, aki azt nem látta. „Más érzékekre hat ugyanazon az ismerős, a Bányavirágban már bemutatott helyszínen” – mondta a darab szerzője a mai sajtótájékoztatón, ahol az is elhangzott, a Székely Csaba trilógiája második részén alapuló előadás, a Sebestyén Aba rendezte Bányavakság a Yorick Stúdió és a Nemzeti Színház közös produkciójaként kerül be az új, 2012-2013-as évad előadás-kínálatába.

A sajtótájékoztatón jelen voltak a Bányavakság szereplői: Bányai Kelemen Barna, Nagy Dorottya, Ördög Miklós Levente, Szakács László és Czikó Julianna, valamint Boros Csaba zeneszerző, és a Yorick Stúdió új készülő előadásának rendezője, Adrian Gherghe.sajtotajekoztato banyavaksag

Gáspárik Attila, a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház igazgatója a sajtótájékoztatón az előadás szereplői között külön üdvözölte Szakács Lászlót és Czikó Juliannát. A marosvásárhelyi származású Szakács László a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház  művésze, négy évtizednyi színészi tapasztalat távlatából először lép a marosvásárhelyi színpadra. Czikó Julianna fiatal pályakezdő színésznőt jelenleg másodéves magiszteri hallgató a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetemen. Gáspárik úgy fogalmazott, hogy az általa vezetett intézmény kapuja nyitva áll a minőségi színházat létrehozó alkotók, pályakezdők és szakmai tapasztalattal rendelkezők előtt.{loadposition kmn}

A Bányavakság egy olyan kulturális projekt része, amelynek célja a magyar és román kultúra közötti kortárs színházi kölcsönhatás erősítése. „A projekt második előadásaként a nemzetközi szinten népszerű drámaíró, Ștefan Peca România 21 című alkotását viszi színre Andrei Gherghe rendező a Művészeti Egyetem színész szakos hallgatóinak közreműködésével” – mondta Sebestyén Aba, a Yorick Stúdió vezetője.   

A színházigazgató a sajtótájékoztatón megemlítette, hogy a magyarországi Színikritikusok Céhe 32. díjának lehetséges várományosai között öt kategóriában jelölt erdélyieket. A jelölések közül három a Marosvásárhelyi Nemzeti Színházzal együttműködésben létrehozott Bányavirág című Yorick Stúdió-produkcióhoz kapcsolódik: Székely Csaba művét a legjobb új magyar dráma, Sebestyén Aba rendezését pedig a legjobb előadás, illetve a legjobb független színházi előadás kategóriában nevezték meg.

A Bányavakság című előadás létrejöttét támogatja az Országos Kulturális Alap (AFCN), az Emberi Erőforrások Minisztériuma, a Bethlen Gábor Alap, Marosvásárhely Polgármesteri Hivatala, Maros Megye Tanácsa, valamint a Communitas Alapítvány. Partnerintézmények: Marosvásárhelyi Nemzeti Színház, Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem.

Kimaradt?