Nyári bemutatókra próbál a nagyváradi Szigligeti Színház

A koronavírus-járvány előtt bemutatott előadások felújítópróbái mellett két új produkció próbafolyamata kezdődött el a nagyváradi Szigligeti Színház Szigligeti Társulatánál. Ezeket a nyár folyamán szabadtéren mutatják be, de ha a járványhelyzet megengedi, ősztől a színház nagytermében is műsorra tűzik majd ezeket, olvasható a társulat közleményében.

Improvizációs előadással a life coachingról

Június 29-én kezdődtek el Főnixterv című produkció próbafolyamatai: a színészek improvizációira épülő előadást Botos Bálint rendezésében, szabadtéren mutatja be a teátrum, augusztus közepén. A rendező és dramaturg karakterötleteiből kiindulva a forgatókönyv a színészek saját improvizációiból áll majd össze, amelyek a manapság divatos önfejlesztés és life coaching jelenségét dolgozzák fel. A produkcióban a Szigligeti Társulat tíz művésze, illetve egy meghívott színész lép színpadra, az előadás dramaturgja Kárpáti Péter és Kovács Emese lesznek, koreográfus Györfi Csaba, a Főnixterv díszleteit és jelmezeit pedig Florina Bellinda Vasilatos tervezi.

A produkció szabadtéri bemutatóját a tervek szerint augusztus 14-én tartja a Szigligeti Társulat, a Nagyváradi Vár nyári színpadán, fellép Balogh Attila, Csatlós Lóránt, Firtos Edit, Fodor Réka, Kiss Csaba, Kocsis Anna, Kovács Enikő, Pitz Melinda, Román Eszter, Tasnádi-Sáhy Noémi.

Hamletre készülnek a Gyulai Várszínházzal

Július 7-én elkezdődtek William Shakespeare egyik legismertebb drámájának próbái a Szigligeti Színházban: Hamlet, a dán királyfi történetét Telihay Péter rendezi, az előadás pedig a Gyulai Várszínházzal koprodukcióban jön létre.

„Lenni vagy nem lenni? – mindannyiunk kérdése ez. A színészek, alkotók és szándékunk szerint a nézők közös dilemmája. Shakespeare híres monológja mindannyiunkban visszhangzik, mert Hamlet mindenki számára megkerülhetetlen erkölcsi és szellemi gyújtópont. A dán királyfi tükröt tart elénk: benne kiszolgáltatottságunkra, gyarlóságainkra, léhaságainkra és árulásainkra ismerhetünk” – áll a produkció ismertetőjében.

Telihay Péter, az előadás rendezője első ízben dolgozik a nagyváradi társulattal. Telihay 1988-ban végzett az akkori Színház- és Filmművészeti Főiskola dramaturg szakán, később, 1995-ben rendező szakon is diplomázott. Alapító tagja a Független Színpadnak, hosszabb-rövidebb ideig a Miskolci Nemzeti Színház, a Vígszínház, a Radnóti Színház, a Szegedi Nemzeti Színház, valamint a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház tagja volt. Munkáit több ízben is díjazták, Karenina, Anna című, egyik legutóbbi rendezése pedig a Pécsi Országos Színházi Találkozó versenyprogramjába is meghívást kapott.

Az előadás címszerepét Sebestyén Hunor játssza, akinek rátermettségét és tehetségét Nívódíjjal, Földes Kati-díjjal, valamint a kisvárdai színházi fesztivál legígéretesebb pályakezdőjének szóló díjával jutalmazták korábban. További szerepekben Dimény Levente, Tóth Tünde, Trabalka Cecília, Kardos M. Róbert (Jászai-díjas), Szabó Eduárd, Hunyadi István, Kocsis Gyula, Szotyori József, Gajai Ágnes, Kiss Tamás, Tőtős Ádám, Rácz Endre és Dombi Dávid láthatók. Az előadás díszlettervezője Horváth Jenny, a jelmezeket Florina Bellinda Vasilatos jegyzi.

A Hamlet bemutatójára augusztus 29-én kerül sor Gyulán, a Várszínházban, a nagyváradi premiert pedig a Szigligeti Színház megnyitásának 120. évfordulója kapcsán szervezett ünnepségen, október 16-án tűzik műsorra.

A társulat 50. alkalommal játssza a Bányavirágot július 11-én, szombaton este fél 9-től a Nagyváradi Vár belső udvarán, az előadás előtt, este hét órától pedig ugyanott közönségtalálkozó lesz a szerzővel, Székely Csabával. A közönségtalálkozóra ingyenes a belépés, az előadásra jegyek a színház jegypénztárában, valamint online kaphatók. Érvényesíthetők a márciusi Bányavirágra megváltott jegyek is, ezt személyesen a jegypénztárban, vagy a 0259401140-es (jegypénztár), illetve a 0040772298994-es (Miklós Irén közönségszervező) telefonszámon lehet megtenni.

Kapcsolódók

Kimaradt?