Csak 500 lány vehet részt szombaton az Ezer Székely Leány Napján

Bár korlátozott létszámban és a hagyományőrző együttesek fellépéseit nélkülözve, de idén is megrendezi az Ezer Székely Leány Napját Csíkszereda önkormányzata és a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes. A szombati eseményre a települések kis létszámú képviselőit várják, a jövő évi házigazda pedig Pálfalva marad.

A koronavírus-járvánnyal kapcsolatos korlátozások miatt kétséges volt az esemény megszervezése, ám a központi enyhítések, valamint a városháza helyi rendezvényekre vonatkozó korlátozásának feloldásával zöld utat kapott a 2020 évi Ezer Székely Leány Napja – mondta el az eseményt felvezető sajtótájékoztatón Füleki Zoltán, Csíkszereda alpolgármestere.

Az elöljáró kifejtette: különleges helyzetben különleges rendezvényre készülnek, a megfelelő távolságok betartásával, maszkviseléssel, a higiéniai szabályok betartásával biztosan sikeres eseményt szervezhetnek. Füleki Zoltán elmondta: ezúttal az esemény „népünnepély” része elmarad, nem lesz lovas-, szekeres felvonulás, és néptánc-előadásokat sem tartanak, azonban a hagyományos szentmisét megtartják. A szertartást szabadtéren a Kis- és Nagy Somlyó hegyek közötti nyeregben fogják megtartani.

500 lehet az 1000

Füleki Zoltán elmondta: az eseményen, a törvényi rendelkezések értelmében legfeljebb 500 főt tudnak fogadni, azonban szeretnék, ha az eddig résztvevő települések legalább 2-3 fővel képviseltetnék magukat. Ha 500-nál többen érkeznek a helyszínre, a Hármas-halom oltár előterébe, meg fogják kérni a résztvevőket, hogy szóródjanak szét a hegynyeregben, amely elég tágas akár több ezer ember szellős elhelyezkedésére is.

A szentmise 11 órakor kezdődik, és a teljes rendezvénnyel együtt követhető lesz élőben a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes Facebook-oldalán. Az esemény záró momentumaként ezúttal is szeretnék valamilyen formában elkészíteni a hagyományos csoportképet. Az alpolgármester kiemelte: kérik, hogy lehetőleg mindenki gyalogosan közelítse meg a helyszínt, és „tetőtől-talpig” székely népviseletben vegyen részt az eseményen.

Nem lesz új házigazda

Az előző évi rendezvényen Csíkpálfalva küldöttsége bizonyult a település lélekszámához viszonyítva a legnépesebbnek, így ők lesznek az idei esemény házigazdái. A rendezők döntésének értelmében jövőre szintén Csíkpálfalva fogja ellátni a házigazda feladatait. Ferencz Csaba, a település polgármestere elmondta: idén kevesebb feladatot kaptak az eseményen, ám jövőre bíznak abban, hogy kiteljesedik a házigazda feladata.

A házigazda település plébánosa tartja hagyományosan a szentmisét: így ebben az évben Csíki Szabolcs csíkdelnei/pálfalvi lelkész fogja celebrálni, aki egyben Székelyföld ifjúsági plébánosa is. A rendezvényen részt vesznek a házigazda település önkéntes tűzoltói,a kik a rendfenntartásban és a résztvevők útbaigazításában kapnak szerepet. Ferencz Csaba kiemelte: az esemény előestéjén, 17 órától tartják a csíkpálfalvi Kárpátok őre emlékműnél a hagyományos megemlékezésüket a pozsonyi csata évfordulóján. A megemlékezést Pálfalva közösségi oldalán élőben követhetik az érdeklődők.

Tóth Bálint, a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes szervező munkatársa kiemelte: az Ezer Székely Leány Napját megelőző napon tartják a Székely Népviselet Napját, amely során azt kérik, hogy minél többen vegyék fel népviseletüket és ezáltal is álljanak ki a hagyományos székelyföldi értékek mellett.

(Borítókép: Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes Facebook-oldala)

Kapcsolódók

Kimaradt?