Zavart okozott a „Dacoromania” szó Ferenc pápa bukaresti szobrán

Kedden leplezték le Bukarestben Ferenc pápa szobrát, Darie Dup képzőművész alkotását, amivel a katolikus egyházfő 2019-es romániai látogatásának állítottak emléket. A szobor felirata sokakbat zavarba hozott, a talapzaton ugyanis a látogatás dátuma felett ez áll: „Papa Franciscus in Dacoromania”, ez pedig egyesekben a sokat vitatott dákoromán kontinuitás elméletét idézhette fel. A közösségi médiában többen felvetették, hogy ilyen ország nem létezik. A felirat azonban nem helytelen. 

Az Államelnöki Hivatal, a kormány, a főváros polgármesteri hivatala és a Vatikán közös kezdeményezésére állított emlékmű felirata latin nyelvű, a Dacoromania pedig a Vatikán Állam hivatalos megnevezése Romániára, hívja fel a figyelmet a Romkat.ro portálon megjelent cikkében T. Szabó Csaba történész, hozzátéve, hogy így említi az országot a 2019-es pápai látogatásról szóló latin nyelvű vatikáni beszámoló is.A dacoromana szó az egykori Dacia provinciára utaló jelzőként való használata legalább a reneszánszig vezethető vissza, nyelvészeti terminusként pedig a dákoromán az egykori Dacia területén, azaz a Dunától északra beszélt román nyelvváltozatot jelöli, derül ki a cikkből. A Dacoromania szót az 1920-as években kezdik az új román állam latin neveként használni, a hivatalos vatikáni közlönyökben pedig az 1990-es évek után terjed el ez a használata, írja a történész, ugyanakkor arra is felhívja a figyelmet, hogy a Romania szó az egykori bizánci rómaiakat jelöli, így latinul nem használható ebben a formában Románia megnevezésére.

„A Dacoromania fogalommal csupán az a gond, hogy amennyiben az egykori Dacia területére utal, akkor kirekesztő a nem Dacia provincia területén élő román katolikusokkal szemben, ha pedig az etnogenézisben szerepet kapott dákokra vagy az egykori dák királyságra utal, akkor a Mussolini és Ceaușescu idején elterjedt történelmi mítoszt legitimizálják, az „örök Dacia” mítoszát” – mutat rá cikkében T. Szabó Csaba.

Kapcsolódók

Kimaradt?