Kizenélték magukból a szorongást: közös karanténdalt adott ki Abel Label és Vizi

Közös karantén inspirálta dallal jelentkezik a marosvásárhelyi dalszerző és producer, a 2012-es Voice Románia döntőse, Vizi és a budapesti Mihalik Ábel, a Kiscsillag és az egykori Kispál és a Borz volt dobosa, a Drastik Putto alapító tagja, aki szólóban Abel Labelként alkot.

A Humankind annak a történetét meséli el, ahogy a két szerző nem tudta az elméjét karantén alá helyezni a bezártság alatt és a közös dalszerzésbe való menekvést választották. Azokat a hangokat szerették volna rögzíteni egy dalban, amik ellenpontozzák a szorongást, amelyet ez az új valóság magával hoz, írja a Banding közleménye.

A dal ugyanis a 2018-ban elindult Banding kollaborációs dalszerzői projekt keretében született. Alapítói, Horváth Renátó és Szendrey-Nagy Olivér, zenekarokat párosítanak össze cserekoncertek szervezésének reményében, például streaming adatok, social media adatok, közönségméret, műfaj alapján. „A cserekoncert azt jelent, hogy mindkét zenekar elhívja a másikat a saját városába, hogy előzenekarként fellépjenek, és ezáltal tudják növelni a közönségüket. A vírus miatt, ahogy leállt az élőzeneipar, elkezdtünk azon dolgozni, hogy ugyanúgy összekötünk zenekarokat, előadókat, dalszerzőket, viszont most azért, hogy közösen szerezzenek és jelentessenek meg dalokat, és digitálisan érjék el egymás közönségét” – mondta a Maszolnak Szendrey-Nagy Olivér, aki felhívta a figyelmet arra, hogy a zenekarok jelentkezhetnek a projekt oldalán, és megkeresik nekik a megfelelő partner úgy közös koncertezéshez, mint dalíráshoz.

„Kaptam 8 ütemet és egy refrént Vizitől, mint egy dalötlet. Válaszként küldtem vissza egy kis változtatással egy verziót, és aztán azon kaptam magunkat, hogy arról beszélgetünk, hogy mit utálunk az emberiségben” – mesélt a munkafolyamatról Mihalik Ábel. „Nagyon természetesen folyt Ábellel a munka, semmiféle ego nem került a kreatív folyamatokba. Ez elég ritka és nagyon szuper így dolgozni” – tette hozzá Vizi.

 

Kapcsolódók

Kimaradt?