A koronavírus-járványnak köszönheti az életét az Omega billentyűse

Benkő László, az Omega együttes 76 éves alapítója koronavírus-tesztre ment a kórházba, amikor kiderült, hogy belső vérzése van, írja a Blikk.

Az énekes, billentyűs gyomra és nyelőcsöve hozzávetőleg két hónapja vérezhetett már, az orvosok szerint két és fél liter vér hiányzott a szervezetéből. Mint kiderült, Benkő László az utolsó pillanatban fordult orvoshoz, a vérveszteség ugyanis a halálát okozhatta volna. „Tulajdonképpen a koronavírus-járványnak köszönhetem, hogy életben maradtam” – mondta a Blikknek a zenész, akinél a fertőzés jelenléte nem igazolódott be.A Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas zenész két rákműtéten esett túl és 25 különféle gyógyszert szedett, ami hozzájárulhatott a belső vérzés kialakulásához. Az orvosok végül hétre csökkentették a gyógyszerek számát.

Az Omega együttes egyébként épp lemezbemutató turnéra készült, amikor kitört a koronavírus-járvány. Mint írtuk, a 18 koncert lemondása százmillió forintos nagyságrendű kiesést jelentett a zenekarnak.

banner_TfWzz7sC_300x250-HU.jpg
banner_Y04tqfmE_970x250_HU.jpg

Kapcsolódók

Kimaradt?