„Bátrabban kellene elengedni régi beidegződéseket” – Pálffy Tibor színész a leállásról


-A A+

Március közepe óta lakat alatt állnak a színházak, a színészek pedig legfeljebb online találkozhattak nézővel. Lehet-e ezt találkozásnak nevezni, milyen élményekkel, tanulságokkal járt a szükségállapot időszaka egy erdélyi önkormányzati színházban dolgozó előadóművésznek? Pálffy Tibort, a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház színészét kérdeztük, aki az elmúlt két hónapban online előadással is kísérletezett, és internetes színészmesterség-órákat is tartott a diákjainak.

A sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház társulatának utolsó bemutatója a Kártyások volt március 4-én, így legalább nem egy próbafolyamatot szakított félbe a járvány. Valamilyen szinten sikerült még foglalkozni ezzel az előadással, annak ellenére, hogy nem lehetett bejárni a színházba?

Nem, teljesen megszakadt ez a folyamat, mert azért a bemutató után is folyamatról beszélhetünk, hiszen a néző még nagyon sokat változtatja az előadást. Még volt három vagy négy előadás, és akkor állították le a színházat, de olyan mértékben, hogy szó szerint lakatot tettek rá. Igazából a járvány próbafolyamatot is megszakított, Radu Afrim rendező már elkezdett dolgozni az előadásán, ami teljesen leállt.

Miután a színház bezárt, és leállt az élet, a sepsiszentgyörgyi magyar és román színészek lakhelyi karanténban levőket hívtak fel. Milyen reakciókat kaptak? Hiszen nem csörög rá mindennap az emberre az a színész, akit korábban esetleg a színpadon látott.

Én is részt vettem egy ilyen önkéntes telefonszolgálatban, ennek az volt a lényege, hogy egyfajta megnyugvást adjunk az embereknek, hogy baj van, de azért számíthatunk egymásra, elmondani nekik, hogy a polgármesteri hivatalhoz lehet fordulni, ha baj van, vannak önkéntesek, akik élelmet szállítanak, stb. Azt hiszem két olyan eset volt, amikor felismertek. Nem az volt a lényeg, hogy mi színészi státusból, közszereplői státusból telefonálgatunk, hogy Thália papjai leereszkednek a köznéphez, hanem egyszerűen az, hogy az egyik ember felhívja a másik embert, hogy van-e valamire szüksége. És ez így volt rendjén.Hogy élték meg a társulat tagjai azt, hogy egy hónapig kényszerszabadságon voltak, így az országos bruttó átlagbér 75 százalékát kapták csak meg, és a szabadságtervek is felborultak, hiszen lehet, hogy most nyáron pótolják az előadásokat?

Mikor május 15-én lejárt a kényszerszabadság, és elkezdődött az újratervezés, a társulat egy hét pihenőszabadságot kapott, hiszen ezt kötelező kiadni. Fizetésileg természetesen mindenki megérezte ezt a helyzetet… Nyári szabadságot meg azok a kollegák, akikkel beszéltem, nem terveznek, mindenki készenléti állapotban van. Mondjuk én életemben először már jó előre, novemberben lefoglaltam egy nyaralást Olaszország északi részére, pont oda a gócpontba, hát nem kitört a világjárvány? Eldöntöttem, hogy többet soha nem foglalok le semmit előre (nevet). Egyébként az előre tervezés a színészeknél mindig probléma volt, gyakran megtörtént, hogy utolsó pillanatban bejött egy fesztiválmeghívás, és akkor borult minden, amit a családok nem színházi emberekből álló része előbb-utóbb megelégel. De ezt is lehet menedzselni.

Mi tehet a színész, ha két hónapig nincs közönség előtt?

Ilyen helyzet még soha nem állt elő. Olyan volt, hogy egy produkcióba nem osztottak ki valakit, nem volt feladata, de attól még a korábbi előadásokat játszhatta, bemehetett a színházba megnézni a kollégákat egy próbán, vagy csak egyszerűen beleszippantani a levegőbe. Ez tényleg rendkívüli eset volt. Itthon lehetett nézni előadásokat online felületeken, ami nagyon hamar kifulladt szerintem… A színház újra bebizonyította, hogy élő műfaj, ha egyszer valami színpadra készült, az képernyőről nézve nem okoz katarzist. Viszont felmerült egy csomó kérdés: hogy merre tart a világ, merre tart a művészet, hogy lehet ezekkel a technika adta eszközökkel kísérletezni úgy, hogy művészileg érvényes dolgok születhessenek.Részt is vett egy ilyen kísérleti projektben a marosvásárhelyi Havi Dráma projekt felkérésére, a Hogyan győzi le Barbie a világválságot című szöveget adták elő és rögzítették Zoom-on. Mik voltak a következtetések?

Arra voltunk kíváncsiak, hogy ebben a helyzetben hogy tud megszólalni egy szöveg, hogy lehet azt a három-, négy-, ötdimenziós teret, ami az élő színház, leredukálni kétdimenziósra. És meg lehet szólítani a nézőt, be lehet vonni egyfajta közösségbe, ami teljesen más, mint a színháznézői közösség, de van remény, hogy ezeket az eszközöket használva igazságok tudjanak megszületni. Messze állunk még attól, hogy ez annyira be tudja szippantani a nézőt, mint egy színházi előadás… de alkalmazkodik az ember. A színház mindig is erről szólt: hogy próbálja feltalálni magát, próbálja úgy megfogalmazni a világot, ahogy a világ engedi.

A zoomos előadások esetében képernyőt néz a néző, de mégsem filmet lát. Mi a legfontosabb különbség?

A legnagyobb hátrány, hogy az a dimenzió, ami két színész között, vagy a színész és a tér, a nézők között születik egy élő színházi előadás alatt, nem tud megszületni. Ezt vizuálisan, képekkel kell pótolni. Komplex dolog, kicsit közelít a filmhez, és mégsem az. Mi azt szerettük volna – csak aztán technikailag nem lehetett megoldani –, hogy a néző is élőben legyen jelen, akkor, amikor történik az esemény (közben postás érkezik, Pálffy Tibor elnézést kér, átveszi a küldeményt). Ez már színház, hogy beszélünk telefonon, távol egymástól, de ön mégis részesül abból, hogy megjelent a postás (nevet). Ettől élővé válik a helyzet, ez már tud jó értelemben vett feszültséget kelteni, csak amikor egy adott szöveg van, akkor nagyon nehéz ezt a performativitást megteremteni. A színház egyszeri: itt és most. És ha képernyőről követi a néző, ezt nagyon nehéz megcsinálni.Oktatóként is dolgozik a BBTE Magyar Színházi Intézetében. Hogy lehet online színészmesterséget tanítani?

Nehezen (nevet). Nem is látom értelmét. A tanítás nem jó szó… amikor egy térben, együtt létezünk, impulzusokkal dolgozunk. Valami születik, valamit kapok, és akkor valamit tudok abból adni, irányt mutatni. A közös iránykeresés az, ami izgalmas számomra ebben. Így képernyőről nem nagyon lehet érzékelni a jelenidejűséget. Én látom a diákot, aki egy szobában van, és abban a szobában ő meg tudja érezni a tér összefüggéseit, én viszont teljesen kívül maradok ebből, mert csak egy nagyon vékony szeletkét látok, abból, amiben ő létezik. Próbáltuk túlélni ezt a helyzetet, szövegeket megfogalmazni erre a helyzetre, a magányérzetre, és ezekkel játszadoztunk. Kicsit inkább filmszínészi kurzus lett belőle, ami nem baj, mert az is egy nagy hiányossága az erdélyi színészi oktatásnak, a film fele nehezen találják az utat. Én mindig elmondtam a diákoknak, hogy nagyon hiányzik a személyes kapcsolat, abban tudok én – más lehet, hogy tud másképpen is – érdemben létezni.

Az utóbbi hetekben folytak a találgatások, hogy mikor és milyen feltételekkel lehet majd visszatérni a színházakba, például kevesebb nézővel, szabadtéren, esetleg kevésszereplős előadásokkal. Az államfő csütörtökön jelentette be, hogy június 1-től engedélyezik a szabadtéri előadásokat legfeljebb 500 fős közönség részvételével, az előírt távolság betartásával. Megoldásnak látja az ilyen korlátozott színházat?

Reagálni kell erre a helyzetre. Ha valami régebbi formát akarnánk erre a helyzetre átalakítani, szerintem rossz úton járunk. Új utakat kell találni. Már elég régóta létezik az egyszemélyes színház, persze vita van arról, hogy ez színház vagy nem színház, de igen, az. Vannak lehetőségek, csak talán ma bátrabban kellene elindulni az útkeresésekre, és bátrabban kellene elengedni régebbi beidegződéseket.

"Für mich ist die neue Bestuhlung Ausdruck einer Sehnsucht zur Rückkehr auf die Bühne. Wir probieren aktuell...

Közzétette: Berliner Ensemble – 2020. május 28., csütörtök

A Berliner Ensemble például így készül a karantén utáni időszakra

Lehet-e már sejteni, hogy mi lesz az irány a sepsiszentgyörgyi színháznál?

Még nem lehet tudni, hogy melyik előadásoknál lehet áttranszponálni a nézőteret, például a stúdióelőadásoknál, ahol 100 férőhelyes a nézőtér, 30 embernek játszani elég furcsa lenne, de mindent lehet. Tervben van az is például, hogy a meglévő előadásokat rögzítsük képanyagként, de olyan formában és minőségben, hogy azokért jegyárat lehessen elkérni. Szabadtéren játszani is izgalmas, az megint egy külön műfaj, csak Szentgyörgy nem olyan nagy város, korlátozottak a helyszínlehetőségek, de ha találnánk olyan körülzárt teret, ahol lehetne előadást tartani, akkor az egy újabb kihívás lenne a színésznek és a rendezőnek is. Tele vagyunk kételyekkel, minden mondatunk úgy kezdődik, hogy „ha”… Elég nehéz így tervezni. De azt gondolom, hogy ment még át tragédiákon, ennél durvábbakon is a világ, és mégis valami kialakult. Lehet, hogy éppen megérett a dolog egy ilyenre, lehet, hogy nem véletlenek ezek a nagyon erős beavatkozások a világ rendjébe. Lehet, hogy ennek így kellett történnie.

HIRDETÉS







EZT OLVASTA MÁR?

X