A fiú: az évad utolsó premierje Váradon

Forgách András A fiú című drámáját mutatja be a Szigligeti Társulat május 24-én, pénteken 19 órától a Stúdióban. Az előadást maga a szerző rendezte, a díszlet és a jelmezek Florina Bellinda Vasilatos munkái.

Szokatlan időpontban, karácsony előtt érkezik egy nyugdíjas házaspár a hegyek közötti turistaházba. Nem a városban, a családjukkal ünnepelnek, már ez is különös. Rajtuk kívül nincs más vendég az épületben. Beszélgetésük inkább harc, mint dialógus, egy hosszú, egymás mellett leélt élet egyik utolsó csörtéje. Mígnem megjelenik a falu lelkésze, majd a fiú és az őt kereső rendőrök is. A történet három tragikus figura sorsáról szól, az Öregasszony, a Lelkész és a Fiú sorsa fonódik össze egy végzetes pillanatban. Ahogyan a költő mondja: „Nincs feloldás, enyhülés.” Ahogy egy tragédiában illik is. Forgách András író, Jászai Mari-díjas dramaturg nagy színházi tapasztalattal rendelkező szerző, több díjnyertes és sikerrel játszott darabot és adaptációt jegyez, nemegyszer ő maga rendezi meg a darabjait; akárcsak ezúttal a Szigligeti Színházban, A fiú című drámájának ősbemutatóját.

Az előadást 16 éven felülieknek ajánlják.

A bemutatót követően még 25-én, szombaton és 26-án, vasárnap is megtekinthető az előadás, szintén 19 órától. Jegyek a színház pénztárában válthatók, diákoknak és nyugdíjasoknak 10, felnőtteknek 20 lejért. A pénztár nyitvatartási ideje: keddtől péntekig 11-13 és 17-19 óra között, valamint egy órával az előadások előtt.

Szereplők:    

                         

Apa                            Hajdu Géza

Anya                          Fábián Enikő

Lelkész                      Dimény Levente

A fiú                          Varga Balázs, Hunyadi István

Kislány                      Lászlóffy Emőke

Nyomozó                  Pál Hunor

Gondnoknő              Tóth Tünde

Első rendőr               Szotyori József

Második rendőr       Csatlós Lóránt

Szerelő                      Dobos Imre

             

Rendező                    Forgách András 

Díszlet, jelmez         Florina Bellinda Vasilatos 

Ügyelő                      Joó Emília 

Súgó                          Ţentea Katalin 

Hangosítók               Zsurka József, Szanday Csongor

Világosítók               Nosz Botond, Nagy Imre

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?