Online felvételit szervez a sepsiszentgyörgyi drámatagozat

Új kilencedikes színészosztályt indít a 2020/2021-es tanévtől a sepsiszentgyörgyi Plugor Sándor Művészeti Líceum Drámatagozata. Románia egyetlen magyar nyelvű, akkreditált drámatagozata a kialakult egészségügyi helyzet miatt, a kiadott rendelettel összhangban online beiratkozást és felvételit szervez.

Az intézmény közleménye szerint beiratkozás június 2. és 5. között tart. Ebben az időszakban a felvételire jelentkezőnek wetransfer-en be kell küldenie a liceuldearta@gmail.com elektronikus postai címre az általa mondott/énekelt anyagok videóit a következők szerint: 2 vers (szabadon választott), 1 próza (novellarészlet vagy mese) és 1 ének (műfaji megkötés nélkül).Mindezek mellett csatolni szükséges a következő dokumentumokat is: a beiratkozási lapot, amelyet a diák a jelenlegi iskolája titkárságán tud beszerezni, a diák születési bizonyítványának és személyazonossági igazolványának, illetve a szülők személyazonossági igazolványának másolatát, az V-VIII osztályos ellenőrzőkönyv első lapjának és a félévi lezárásokat tartalmazó lapjainak fénymásolatát,  valamint egy, a szülő és a diák által aláírt saját felelősségre vonatkozó nyilatkozatot, amely igazolja, hogy a beküldött videókon a felvételire beiratkozott diák szerepel. A jelentkezések megfelelő követése és rendszerezése érdekében, a küldéskor üzenetként a következőt szükséges írni a wetransfer felületére: felvételi/drámaosztály/a jelentkező neve. Érdeklődni a titkárság telefonszámain lehet, hétköznapokon 8 és 16 óra között: 0367 401019, 0725 523 498.

A beérkezett anyagok értékelése június 9. és 12. között zajlik. A vizsga része lesz egy online beszélgetés is a felvételizővel, amelyre szintén ebben a periódusban kerül sor. A beosztásról és a konkrét időpontokról a beiratkozás lejárta után értesülnek a jelentkezők. A képességvizsga eredményeinek közzétételére június 12-én kerül sor.

Nem csak a színházi pályához hasznos a képzés

A húsz éves hagyománnyal rendelkező drámatagozat több alkalommal elnyerte a legjobb romániai drámatagozatnak járó minisztériumi díjat úgy a csoportos, mint az egyéni országos színészmesterség tantárgyversenyeken. Már hét színészosztály ballagott el, jelenleg két évfolyama van a tagozatnak.

A drámaosztály egy komplex szakmai képzés, amely a szakmai tárgyak mellett fontosnak tartja segíteni a fiatalok személyiségének fejlődését olyan szaktantárgyak által, mint színészmesterség, improvizáció, drámajáték, beszédtechnika, művészi beszéd, beszédművelés, színpadi mozgás, színháztörténet, disputa, médiaismeret, újságírás, filmművészet és pályázatírás. A tantárgyakat a szakmájukban jártas és elismert szakemberek és pedagógusok tanítják.

A kamaszok a képzés során megnyílnak, feloldódnak, levetkőzik gátlásaikat, így közelebb kerülnek önmagukhoz, és eleven marad kíváncsiságuk társaik és a világ iránt, fejlődik verbális és non-verbális kommunikációs készségük, tágul a világról és az emberről szerzett tudásuk és gondolkodásmódjuk, és bátrabban vállalják önmagukat a mindennapi életben is. Ezzel egységben szert tesznek a szakma ismeretére is, jártasak lesznek a film- és színházművészet nyelvrendszerében, illetve jól eligazodnak a többi művészeti ágban is.

A drámás diákok számára a tagozat gyakran szervez ingyenes tehetségápoló kirándulásokat és szaktáborokat, valamint a Határtalanul! program által rendszeresek a magyarországi szakmai tapasztalatcserék is. Az Osonó Színházműhely társulatvezető-rendezője, Fazakas Misi vezetésével a diákoknak lehetőségük van színházi előadásokban is kipróbálniuk magukat. Az európai, ázsiai és marokkói hírnévre szert tett társulat produkcióiba beválogatott drámás diákok több alkalommal vesznek részt erdélyi és európai turnén.

Az iskola elvégzése után a diákok a kötelező érettségi mellett szakérettségit is letesznek, így szakképesítést elismerő oklevelet is kapnak.

A drámaosztály elvégzése nagyobb esélyt nyújt a színművészeti egyetemek színész-, bábszínész-, rendező-, teatrológia-szakára való bejutásra. Az állandó beszédtechnika és művészi beszéd órák, valamint a kommunikációs készség kialakulása elősegíti a jogi, politikai, pedagógiai, illetve a TV- és rádió-műsorvezetői pályákon való érvényesülést.

A filozófia, pszichológia, szociológia, teológia, hitoktatói szakokra is megkönnyíti a felvételit a színészosztályban szerzett ember és önismeret. A drámaosztályban tanult komplex, változatos és több területet átfogó szaktantárgyak felkészítik a diákot a Film-, fotó-, média összművészeti egyetemekre, valamint az újságírói és kommunikáció szakokra való bejutásra.

A jelentkezőket egész Erdélyből várják, azon diákok számára, akik más településről érkeznek, az iskola emeletén egy korszerű, 2009-ben átadott bentlakást biztosít a líceum.

banner_fqCTjirk_Double Rise 3oo.jpg
banner_slFPWcPP_WhatsApp Image 2021-07-23 at 15.48.23 79o.jpg

Kapcsolódók

Kimaradt?