Houellebecq: a világ ugyanolyan lesz a járvány után, csak kicsit rosszabb

Nem változtatja meg a világot a koronavírus-járvány, minden ugyanolyan lesz, mint azelőtt – csak még rosszabb, véli Michel Houellebecq francia író. A nihilista, individualista kor „prófétája”, akinek a regényei többnyire nőgyűlőlő, szeretet nélküli világban élő, alkalmi szexuális kapcsolatokban élő férfiakról szólnak, lehűtötte azokat, akik fordulópontként tekintenek a világjárványra.

„Nem ébredünk új világra a koronavírus-járvány után. Minden ugyanolyan lesz, csak egy kicsit rosszabb” – mondta a francia közszolgálati rádióban az AFP szerint, hozzátéve, hogy az új koronavírus banális, nincsenek megváltó tulajdonságai, még csak nem is szexuális úton terjed.Ugyanakkor az író arra figyelmeztetett, hogy a társadalmi távolságtartás és az otthoni munka, amit a járvány magával hozott, felgyorsítja az egyén izolálódását, a társadalom atomizálódását, az emberi kapcsolatok elavulását. Mégsem fogadta el azokat a meglátásokat, miszerint a jelenlegi válság a 2005-ös apokaliptikus regénye, az Egy sziget lehetőségére emlékeztetnének.

Azt is kiemelte, hogy a Nyugatnak nincs semmilyen joga arra, hogy örökre a világ leggazdagabb és legfejlettebb térsége legyen. Ennek már rég vége, mondta. Az idősotthonok fertőzés-gócponttá válására utalva azt mondta, bebizonyosodott, hogy társadalmunkban nem mindenkinek egyformán értékes az élete.

Houellebecq kigúnyolta azokat a francia írókat, akik a vidéki vagy tengerparti nyaralóik kényelméből nyilatkoznak a válságról, igaz, arról nem beszélt, hogy ő párizsi tömbházlakásában tölti-e a vesztegzárat. Az író mindenesetre arra panaszkodott, hogy a korlátozások miatt nem sétálhat egy kilométernél messzebbre a lakásától, ami irodalmi alkotómunka mellett nagyon egészségtelen. A 64 éves, erős dohányos Houellebecq a koronavírus-fertőzés egyik legveszélyeztetettebb kategóriájába tartozik.

Houellebecq Behódolás (Soumission) című regénye egy olyan lehetséges jövőbeli helyzetet ír le Franciaországban (2022), amikor egy muzulmán párt kormányozza az országot az iszlám jog szerint. A könyv éppen 2015. január 7-én, a Charlie Hebdo elleni merénylet napján jelent meg. Legutóbbi alkotása, a Szerotonin a vidéki Franciaország nyomoráról szól, így a sárgamellényes tüntetésekkel rezonált, és emiatt vált bestsellerré.

Kapcsolódók

Kimaradt?