Átadták a Communitas alkotói ösztöndíjait

Pénteken este adták át Marosvásárhelyen az RMDSZ Communitas ösztöndíjait. A 2013-as díjazottak gálaestje a szokáshoz híven az előző év képzőművészeti kategóriában kitüntetettek tárlatmegnyitójával kezdődött, a Művészeti Egyetem előcsarnokában Bartha József képzművész, az egyetem tanára, a zsűri tagja méltatta az alkotókat és alkotásaikat.

Az ünnepség a Stúdió-teremben folytatódott, Gáspárik Attila irányításával, aki elmondta, míg az első esztendőben, 2003-ban 12 díjazottja volt a Communitas Alapítványnak, az idén már 42 ösztöndíjat adnak át.

Markó Béla az alapítvány elnökeként lépett a színpadra és a terem férőhelyei iránt érdeklődött, ugyanis kiszámolta, hogy az eddigi ösztöndíjasok száma nem kevesebb, mint 377. A terem pedig 170-180 férőhelyes, ami azt jelenti, hogy ha mind eljöttek volna erre a rendezvényre, még az előcsarnokba sem férnének be mind.

„Minden évben azt mondtam el, hogy a tehetséget meg kell becsülni és ez a díj ezt a célt szolgálja, hogy itt a szülőföldön legyen lehetséges magas kultúrát művelni, hozzájárulni az egyetemes kultúrához is. Nekünk itt Erdélyben kellene értékeket teremteni és nagyot alkotni. Lehet, hogy ezzel nem is értenek egyet, hiszen más célt, a szabadon közlekedést tűztük ki célunknak. Szabad közlekedést, hogy akár Párizsban, Münchenben, Berlinben, Bukarestben vagy Budapesten otthon lehessünk. A közös európai értékekhez való jogot szerettük volna kivívni. De ezzel egyidejűleg egy másig jogért, az itthonmaradás jogáért is küzdöttünk, ami látszólag lehet, hogy ellentmond az előző célnak. De amikor erről beszélek nem arra gondolok, hogy valaki meg akarná vonni tőlünk azt a jogot, hogy itthon létezhessünk, hanem, hogy ehhez megfelelő feltételeket kell teremteni” – fogalmazott ünnepi szónoklatában Markó Béla, kitérve arra: olyan feltételek szükségesek itt Erdélyben is, hogy lehessen olyan nagyot alkotni, mint Párizsban, Münchenben, Berlinben.

Markó szerint ma már nincs ellentmondás abban, hogy „egy közös európai kultúra felé törekszünk és ehhez a mi erdélyi kultúránkat is hozzátesszük. Az alkotás jogához a feltéleket és a körülményeket is meg kell teremteni” – mondta. Ehhez szeretne a díjak révén a Communitas Alapítvány hozzájárulni.

Legelőbb a film kategóriában adta a díjat Markó Béla és Schneider Tibor. A díjazottak: Bántó Csaba Szabolcs, Keresztes Péter, Pálfi-Horváth Ernő Áron, Pünkösti Laura, Ugron Réka, Zágoni Bálint.

Az irodalmi kategóriában Gálfalvi György adta át a díjakat a következőknek: Csuszner Ferenc, Fischer Botond, László Szabolcs, Jobb Boróka, Nagy Zoltán, Pethő Lóránd, Rigan Lóránd, Varga Melinda, Papp Zakor Ilka.

Bartha József és Sipos László adta át a képzőművészet és fotográfia kategória díjait. A díjazottak: Fogarasi Hunor, Jánosi Andrea, Koter Vilmos, Kürthi Andrea, Miklós Szilárd, Nyíri Dalma Dorottya,Varga Edwald Ervin, Veres Szabolcs, Csont Zsombor. 

Színház kategóriában Béres András adta át a díjakat a következő művészeknek: Balogh Attila, Bertóti Johanna, Boros Kinga Mónika, Deák Réka, Faragó Zénó, Puskás László, Vass Csaba.  

A zeneművészeti díjakat Csíky Boldizsár és Markos Albert adta át Bordos Nagy Kinga Borbála, Csata István, dr. Beke István Ferenc, Karaván Együttes, Koszorús Krisztina Mária, Szőcs Kristóf, Visky Péter, Maksai József és Nagy Éva művészeknek.

A díjátadást az előző évben díjazottak műsora követte.

Kapcsolódók

Kimaradt?