Népi kézműveseknek hirdet pályázatot a Hagyományok Háza

A Hagyományok Háza Most van időm alkotni! címmel hirdet népi kézművesek számára pályázatot, abból kiindulva, hogy az intézmény járvány miatt felfüggesztett tevékenységének hiányában több idejük marad alkotni.

A Most van időm alkotni! – Több leszel, ha alkotsz címmel meghirdetett pályázatra nemcsak az elkészült tárgyakat, hanem az alkotási folyamat dokumentációját is kérik.„Ezáltal bepillanthatunk az alkotó műhelyébe, s mestermunkájához leírást is igénylünk. Úgy véljük, hogy ez az idő tökéletesen alkalmas arra, hogy egy korábban dédelgetett tervüket megvalósítsák, vagy egy már megkezdett, de valamilyen okból félretett darabot befejezhessenek. Minden kézművesnek van egy kis szekretere, vagy kosara, ahová a még megmunkálandó félkész műveiket rejtik. Más esetben a gondolataik között – tudat alatt, felett – őriznek ötleteket, amelyeket korábbi tanulmányi útjaik, vagy a Hagyományok Háza programjai ültettek el bennük. Ezek az ideák most szárba szökkenhetnek és kiteljesedhetnek. A történetekkel kiegészülve pedig kerek és egész lesz egy tárgy, s a munkamenet” – fogalmazott Péter Szidónia, a Hagyományok Háza kézműves osztályának vezetője.

A kezdeményezők remélik, hogy az időbőség az alkotók megújulását is szolgálja, s különösen kreatív megoldásokra sarkallja őket.

„Örömünkre szolgálna, ha a családtagok is összefognának, és akár több mesterségbeli tudás is találkozhatna egy pályázaton belül” – tette hozzá Péter Szidónia.

A pályázatról itt olvashatnak bővebben, jelentkezési határidő 2020. május 20., éjfél.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?