Megújulásvágy Incze Mózes festményein (FOTÓGALÉRIA)

Újabb képzőművészeti kiállítás nyílt csütörtök este Marosvásárhelyen a Bernády Házban. Incze Mózes baróti születésű, Magyarországon élő festőművész mutatkozott be, - nem először – a marosvásárhelyi közönség előtt.

A tárlatot Nagy Miklós Kund, a Bernády Ház házigazdája nyitotta meg, hegedűn közreműködött Molnár Tibor, a Marosvásárhelyi Állami Filharmónia művésze.

A falakon látható alkotásokat az elmúlt három év terméséből válogatta Incze Mózes, ahogy a maszol.ro-nak fogalmazott, a kiállítás anyaga „leképezi azt az ívet, amit a klasszikus értelemben vett festészeti formáktól a modern képzajig írt le a festészetem”. A művész szerint ugyanis „ez a világ egyszerre próbálja magához ölelni a magunkénak tudott értékeket, amit valamennyire már kanonizáltunk hagyomány címkével, ugyanakkor ebbe a világba folyamatosan betüremkednek az aktualitás attribútumai”. Incze szerint „folyamatos korszerűtlenségben élünk, ugyanis a tapasztalataink, a tudásunk, az már mind a múltnak a terméke és egy állandó megújulási kényszer vesz körül minket”, ő pedig ennek az életérzésnek a világát mutatta be olaj-vászon formájában. 

Festményei döntően figurális témájú képek, ugyanis „az emberi figurának a szerepeltetése egy olyan fajta közvetlenségét biztosítja számomra az élménynek, amit így szinte saját bőrünkön megtapasztalva, teljesen más sűrűséggel élünk meg, minthogyha absztrakt tételekként foglalkoznánk velük”.

A technikával kapcsolatban elmondta, olajt vagy akrilt használ, „hagyományosnak mondható a viszony: van egy fehér vászon, vagyok én, a festékek, meg az ecset”. 

A sokszínű árnyalati kifejezési lehetőséget biztosító formakincsre azért van szüksége, tette hozzá, mert az arány csak akkor értelmeződhet, ha van káosz is és az újdonság káosza is csak akkor kap varázserőt, ha a rendnek a világával állítjuk szembe.

Incze Mózes Baróton született 1975-ben, Marosvásárhelyen érettségizett a Művészeti Líceumban 1994-ben, majd Budapesten, a Magyar Képzőművészeti Egyetem festészeti karán diplomázott 2000-ben. Néhány barátjával és évfolyamtársával 1997-ben elindította az élesdi művésztelepet.

Kapcsolódók

Kimaradt?