Elekes Emma színművészre emlékezik az Erdély TV


-A A+



Elekes Emma, egy éve elhunyt színművészre emlékezik az Erdély TV az Isten Önnel…, Polcz Alaine Nem trappolok tovább című műve alapján készült pódiumest műsorra tűzésével.  

A Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulata 2011-ben mutatta be az előadást, melyet Szugyiczky István színművész, a Harag György Társulat Örökös Tagja, több sikeres pódiumest (Ady, Dsida, Márai, Radnóti, Kaffka Margit, Reményik) szerkesztő-rendezője állított színpadra. Elekes Emma személyében, aki Poór Lili- és életműdíjas színművész, a Harag György Társulat Örökös Tagja, olyan színésznőt kért fel erre a feladatra, akit a diktatúra utolsó évében, 57 esztendős korában, művészi karrierje teljében kényszernyugdíjaztak.

„Az élet nagy ajándéka volt azoknak, akik láthatták és halhatták színpadon, s a sors különleges kegye volt számomra/számunkra (Kovács Éva, Poór Lili díjas színművész, művészeti tanácsadó), hogy a Polcz Alaine pódiumest kapcsán vállalta a közös munkát” – mondja az est rendezője.

Elekes Emma, 2019. április 6-án, Marosvásárhelyen „simult bele a kozmoszba”. Pályafutása során az eljátszott százharminc szerep után, csodát láthat a néző. De, ahogy Szugyiczky István fogalmaz: „az eredmény milyenségét döntse el ki-ki maga, ha veszi a fáradságot, és ebben a nem mindennapi zaklatottságú időben végignézi ezt a fájdalmasan szép előadást!”

A Polcz Alaine búcsúját megidéző, Elekes Emma által bemutatott pódiumest, április 7-én 17 óra 20 perctől lesz látható az Erdélyi Magyar Televízióban.
HIRDETÉS







EZT OLVASTA MÁR?

X