Meghalt Bill Withers soulénekes, az Ain't no Sunshine szerzője


-A A+



81 évesen szívbetegségben elhunyt Bill Withers, amerikai énekes-dalszerző. A halálhírt családja közölte, írja a Guardian.

A Lean on Me, a Lovely Day és az Ain't no Sunshine című számok szerzőjét három Grammy-díjjal tüntették ki, 2015-ben pedig felvették a Rock and Roll Hírességek Csarnoka legendái közé.

Withers 1938-ban született egy nyugat-virginiai bányászvárosban, Slab Forkban, hatodik gyermekként. Miután édesapja 13 éves korában meghalt, édesanyja mellett nagyanyja nevelte. Első, Just As I Am című albumán szerepel a Grandma’s Hands című dal, amellyel neki állított emléket. Ugyanezen az albumon szerepelt az Ain’t No Sunshine, amiért Withers első Grammy-díját kapta.

Withers csak huszonkilenc évesen kezdett el zenélni, miután kilenc évig szolgált a haditengerészetnél. Los Angelesbe költözve nappal dolgozott, és éjszaka stúdiófelvételeket készített.

A Lean On Me című dala szintén gyerekkori emlékből született, és az egymást segítő szomszédokról szól. Érdekesség, hogy a koronavírus-járvány kitörése óta a közösségi médiában sokan ezzel a dallal fejezik ki hálájukat az egészségügyi dolgozók munkájáért és kitartásáért, mutat rá a hvg.hu.

(Címlapfotó: Celebs Close Up)

HIRDETÉS







EZT OLVASTA MÁR?

X