digiteka

Évszázadok hírei: kik látogatták a képzőművészeti múzeumokat a két világháború között?


-A A+



A Digitéka - Erdélyi Digitális Tudománytár és a Maszol közös sorozatában erdélyi sajtótermékeket szemlézünk a 19. és 20. századból. A cikkek korabeli írásmódján nem változtatunk. Arra, hogy a társadalomnak csak szűk rétege fogyaszt kultúrát, már a két világháború között is panaszkodtak. A kolozsvári Művészeti Szalon 1929. áprilisi számában egy müncheni kiállításról közöl érdekes statisztikát, amelyből kiderül, hogy a látogatók között egy hólapátoló is szerepel ugyan, de a munkásosztály meglehetősen alulreprezentált. A cikk a megoldásokat is számba veszi.

Ki látogatja a múzeumokat?

A müncheni zsürimentes kiállítás tanulságos statisztikai felvételei, hogy még külföldön sincs érdeklődés a képzőművészetek iránt, ép olyan jogos panasz, mint az, hogy a könyv iránt sincs meg a megfelelő érdeklődés. Münchenben, az európai képzőművészet egyik metropolisában most a „zsüri mentesek“ megkísérelték, hogy statisztikát csináljanak a tavaszi kiállítások látogatottságáról. Miután a kiállítás látogatása ingyenes volt, nem lehetett azzal a kifogással élni, hogy az embereknek nincs pénzük kiállításra és azért nem látogatják. A statisztikai felvétel úgy készült, hogy felszólították a látogatókat, hogy a vendégkönyvbe kitett kérdőívbe vezessék be adataikat.

A 780 beírás mintegy 20%-át jelenti a tényleges látogatóknak, mert csak minden 4-ik vagy 5-ik ember mutatkozott hajlandónak, hogy részt vegyen e statisztikai munkában. Megállapítást nyert, hogy a 780 látogatóból 491 férfi, 144 nő. 145 esetben az aláírásból nem lehetett biztosan az aláíró nemére következtetni. Bizonyos pszihikai magyarázások arra engednek következtetni, hogy a 145 kétségesnek 80%-a nő.A statisztikai felvételezés fontos feladata volt megállapítani azt is, hogy a látogatók minő foglalkozási ágat folytattak. Sajnos, 269 esetben nem lehetett a foglalkozási ágat megállapítani, különben is egy nagy százalékot a háztartásbeli nők tettek ki. A statisztika igy alakul: 157 művész (festő, szobrász, müiparos, akadémiai növendék), 12 műtörténész, 114 egyetemi hallgató, 13 középiskolai hallgató, 41 hivatalnok, 32 kereskedő, gyáros, 22 iró, 21 mérnök, zenész, színész, artista, 19 munkás, 2 filmvállalati alkalmazott, 14 irodai segéd- személyzet, 8 magasabbfoku kereskedői alkalmazott, 7 tiszt, 7 orvos, 6 kishivatalnok, 8 mezőgazdász, 1 lelkész, 1 hólapátoló, 1 küldönc és 1 szolga. 21 külföldi és 20 báró vagy gróf.

A statisztika eredménye különösen a proletár rétegek alacsony száma miatt meggondolkoztató. Münchenben óriási munkástömeg van, mégis miért oly kevés munkás látogatója van egy ingyenes kiállításnak ? Vajjon ez a probléma nem fontosabb-e még annál a problémánál is, hogy a polgári társadalom elveszítette a maga vásárló képességét? Ez a probléma — miként lehet az eleven kapcsolatot megteremteni a modern művészet és a néptömegek között — szélesen foglalkoztatja most nemcsak a müncheni képzőművészeti köröket, de a sajtót is.

Ugyanakkor egy másik probléma is foglalkoztatja a németeket: a muzeum látogatások értelme. A berlini „Zentralinstitut für Erziehung und Unterricht“ egy ankétot rendezett, amelyen Philipp Frank ismert képzőművészeti pedagógus szólott hozzá a muzeum látogatás nevelő módszereihez. Az ő módszere a növendéket elvezetni a kép elé, megbeszélni vele a képet és azután a növendék emlékezetből próbálja a képet ismét megrajzolni. A többi előadók megfordított módszert ajánlottak. A tanítvány készítsen el, például egy csendéletet és azután menjen el a múzeumba, ahol egy hasonló zsánerű remekművet mutatnak neki. Az „Einfühlung“ harmadik szálja: belső elmélyedés a kép tartalmába és a tanár együttes magyarázata.

A mütörténeti szemlélő módot elutasította, noha a gyakorlat azt mutatja, hogy a növendék szívesen és haszonnal tanulmányozza a képeket pontos kronológiai sorrendjében.

Az ankét előadói szerint azonban egyedül fontos: átélni a képet. A kép tartalma nyügözi le mindig az ifjút az elmén és csak azután érdeklődik a technika, az alkalmazott eszközök iránt.

Hartlaub igazgató az ankéten a muzeum látogatások fontosságát a modern rajzoktatás „veszélyeinek“ elkerülése miatt javasolja. Nemcsak a produktiv képességek felkeltése fontos a pedagógia szempontjából, hanem a receptiv képességeké is. Ezért van szükség a muzeum látogatásra nemcsak a képzőművészeti növendék, de a laikus közönség nevelésénél is.

Érdekes volt Dr. Dehne előadása, aki a muzeum látogatások ellen foglalt állást. Szerinte már a pompás tárgyakkal megrakott múzeumban való tartózkodás megköti a gyermek helyes megfigyelő és kritikaérzékét. Szerinte egy művészi alapelvek szerint berendezett lakásnak több pedagógiai értéke van, mint a legszebb múzeumnak.

És hogy ezek a műremekeket magukba záró helyiségek minő erős népnevelői hatással rendelkeznek, mutatják az amerikaiak, akikről Hilker számolt be az ankét végén. Az óceánon túl a múzeumokat úgy rendezik be, hogy egyes tárlati helyiségekben külön gyűjteményt állítanak össze, amelyet a növendékek ott helyben rajzolnak, vázolnak, tanulmányoznak és igy a muzeum egyben munkahely is. A gyűjteményeknél az amerikai múzeumok speciális tanerőket és ciceronekat foglalkoztatnak. Ami felett Európában még csak tanácskoznak, azt a naiv Amerika megfogta és meggondolás nélkül saját céljainak, az általános népmüveltségnek eszközévé avatta.

A Művészeti Szalon kolozsvári képes havi folyóirat volt 1926 és 1932 között. Alapítója és főszerkesztője Hirschler József, felelős szerkesztője Kende János. A Providentia nyomdánál megjelentetett kisfólió méretű lap mindenekelőtt művészettörténeti feltáró és ismeretterjesztő írásoknak adott helyet, emellett kitekintést nyújtott a képzőművészet korabeli egyetemes irányzataira és alkalmasint hazai eseményeire is.
HIRDETÉS







EZT OLVASTA MÁR?

X