digiteka

Évszázadok hírei: amikor Szentgyörgyi Istvánt, a kolozsvári sztárszínészt felkeresték a „fináncok”


-A A+



A Digitéka - Erdélyi Digitális Tudománytár és a Maszol közös sorozatában erdélyi sajtótermékeket szemlézünk a 19. és 20. századból. A cikkek korabeli írásmódján nem változtatunk. A március 27-i színházi világnaphoz közeledve a 178 éve született Szentgyörgyi István színművészről kerestünk elő egy színes hírt a kolozsvári Ellenzékből. A Tiborc szerepével híressé váló, Janovics Jenő filmjeiben is szereplő tekintélyes színművész (1842-1931) születésnapja - főleg élete 80-as éveiben - hatalmas ünnep volt a kolozsvári színpadon. Az Ellenzék átszellemült tudósításokat közölt ezekről, de szívesen szerepeltette a híres előadóművészt a pletykarovatban is. Erre találtunk példát az Ellenzék 1928. július 22-i számában.

Szentgyörgyi szűzdohánya

​Szentgyörgyi Istvánt, az újabb nemzedék „Pista bácsi“-ját nemcsak a színházba járó közönség, de különösön az újságírók kedvelték és szerették minden időben. Nemcsak a művészetéről szoktak irogatni, hanem másoldalu tevékenységét és nevezetességeit is megénekelgették. A művészetén kívül megírták, hogy méhész, tyukász, pomologus, kapás, kaszás, fúró, faragó; ha jó kedve van: tréfás; ha rossz kedve van: szárkásztikus. Mindezekről szállt az ének szájról-szájra, — csak még azt nem irták meg róla, hogy szenvedélyes dohányzó és főleg igazi pipakedvelő. Nem volt olyan havanna, amelyik pótolna nála egy jó pipadohányt. Pipagyüjteménye is olyan volt — s bizonyára meg van ma is, hogy látványosságnak is beillett. Barátai, tisztelői tudták róla, hogy nagy pipakedvelő és akárhányszor meglepték egy csinos tajtékpipával. Pálmai Ilka még szüzdohányt is mellékelt a pipa-emlékhez.

Egyszer egy újságíró azt gondolta, hogy jó lesz erről az érdekes pipamuzeumról is megemlékezni. Meg is irta, hogy Pista bácsi milyen pompásan űzi el az unalmát, eregetvén hol hosszu, hol kurtaszáru gyönyörű pipáiból, a jó szüzdohány illatos füstjét, az ő kedves kis Ferenc József-uti fészkében. Szentgyörgyi ezt az írást is mosolyogva olvasta végig, rábólintott s azt gondolta, hogy napirendre térhet felette. De nem ugy történt. Másnap két jó barátja látogatta meg. Egyik Ákeszman Albert, aki szász családból származott és timármester volt, de mivel csak távolról nézte, hogy legényei hogyan dolgoznak a bőrrel, kesztyűt viselt és gyémántgyűrűket, „szászkirály “-nak nevezték. A másik Farkas Samu, gazdag borkereskedő, de nehezen barátkozó ember lévén, — „aranyparasztnak” hívták. A napieseményekről beszélgettek, mikor két finánc jelent meg és azt kérdezték, itt lakik-e egy Szentgyörgyi István nevű ur?
— Itt, a micsodás — mondta Szentgyörgyi. — Mivel szolgálhatnék?
— Ugy értesültünk, — mondta az egyik — hogy dohányjövedéki kihágást követett el. Felvesszük, hogy mennyi a készlet.
— Ha nem csalódom, szüzdohányt tetszik nálam keresni. Magam is szeretném, de nincs!
Ezt a „nincs“-et már mérgesen megnyomta.
— Bizony nincs — mondta az „aranyparaszt“. — Mikor nálam van, bár jobban szereti a pipát — szivarral kínálom és kérem, hogy abból füstöljön, annyira büdös a trafik.
— Nálam a legyek elhullnak, ha rágyújt, olyan komisz szegény színésznek a trafikdohánya, — lódította a „szászkirály“.
Szentgyörgyi épen pipázott. Hatalmas füstöt húzott és ráfujta a fináncokra, mondván:
— Hát szüzdohány ez? Agyon van ez fináncolva!
A fináncok prüszköltek. Zavarba jöttek, egymásra néztek és az egyik megszólalt:
— Nem uraságod játsza a színházban vasárnap a Cigányt?
— Nem is nagyapám! Rég meghalt szegény, — mondta Szentgyörgyi.
— Ha tudtuk volna... — mondták és szó nélkül távoztak. 

Az Ellenzék kolozsvári politikai, közgazdasági és társadalmi napilap volt 1880–1944 között. Bartha Miklós alapította 1878-ban, első száma 1880. október 11-én jelent meg.
HIRDETÉS







EZT OLVASTA MÁR?

X