Öt arisztokrata három és fél órán keresztül vitázik (vallás)filozófiáról egy főúri kastélyban, franciául: Cristi Puiu új kosztümös filmje, a Malmkrog rengeteg gondolatot ébreszthet a türelmes nézőben, miközben gyakorlatilag nézhetetlen.

„Nos, hercegem, Genova és Lucca most már nem egyéb, mint a Bonaparte család jószága. Figyelmeztetem, ha azt állítja, hogy nem lesz háború, ha még mindig megengedi magának, hogy mentegesse ennek az Antikrisztusnak (szavamra, én hiszem, hogy az) minden galádságát, minden erőszakoskodását, akkor nem ismerem többé, akkor nem barátom – vagy ahogy mondani szokta – nem hűséges rabszolgám többé.” A Malmkrog olyan, mintha Tolsztoj Háború és békéjének legendás kezdőmondatait és -szituációját végtelenítené. Az eredetiben franciául („Eh bien, mon prince…”) zajló jelenet arisztokraták körében játszódik, akik félig unalmukban, félig komolyan a háborúról és Napóleonról filozofálgatnak, a regény további részében pedig ez az unalom és komolyság ég a körmükre.Cristi Puiu új filmje ugyan közel száz évvel később játszódik, a világképe mégsem különbözik igazán, bár a Malmkrog nem Tolsztojon, hanem a 19. századi orosz vallásfilozófus, Vlagyimir Szolovjov művén, magyarul Az ​Antikrisztus története – Három beszélgetés a háborúról, a haladásról és a világtörténelem végéről címmel megjelent kinyilatkoztatásán alapul. Puiu először egy 2011-es toulouse-i színjátszó workshopon tette próbára a résztvevőket a filozófiai traktátus dramatizálásával (a kísérletből film is készült Trois exercices d’interprétation címmel), a Malmkrog pedig tulajdonképpen ennek a továbbgondolása, hiszen a színészek közül is többen visszatértek az immár filmszerű díszletek között felvett, ám ezen túl alig filmszerűsített kísérletben. Olvasd tovább a Filmtetten!