Olvasni kaland! Ha nem hiszed, járj utána az Erdélyi Könyvfaló Olvasójátékon!

Az első, 2019-es „próbaváltozat” sikerén felbuzdulva ismét megszervezik a Kolozsvári Ünnepi Könyvhéthez kapcsolódóan az iskolásoknak szóló Erdélyi Könyvfaló Olvasójátékot, amelyre ezúttal második elemisták is jelentkezhetnek. Most még több szerzőt hívtak meg, és internetes oldallal segítik az olajozott lebonyolítást.

„Falod a könyveket? Vagy az irodalom a faló, amelynek csellel kell téged bevennie? Csapjunk a falovak közé!” – így szólítja meg az erdélyi diákokat az olvasójáték szervezőcsapata, amely hangsúlyozza, hogy amit meghirdetnek, az nem verseny, hiszen a szépirodalom olvasása nem feltétlenül erőpróba kellene legyen. Mint mondják, céljuk az, hogy kreatív feladatokkal és a „hús-vér” szerzőkkel szervezett személyes találkozók keretében szerezzenek felejthetetlen élményt a fiataloknak.A játékra most is három fős csapatokkal lehet jelentkezni, a regisztráció az új honlapon történik március 10-től április 3-ig. A csapatok a regisztráció után kapott feladatlapok visszaküldésével igazolhatják, hogy elkezdték olvasni a kiválasztott könyvet. Az alapos olvasásra május 14-ig van idő, ekkor kezdődik ugyanis a 10. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét, amelynek keretében korosztályonként megszervezik „a nagy olvasójátékokat”, illetve az író-olvasó találkozókat. A résztvevők a könyvvásár meglátogatásával együtt mintegy fél napos programra számíthatnak.

A második kiadásra már hét írót sikerült meghívni, a következő könyvekkel:

2-4. osztály - Sikó-Barabási Eszter: Meseotthon

3-4. osztály - Molnár Krisztina Rita: Kréta-rajz

3-4. osztály - Zágoni Balázs: A Gömb 

5-6. osztály - Dóka Péter: A fekete eső 

5-6. osztály - Dóka Péter: Lila királylány

7-8. osztály - Zágoni Balázs: Odaát 

7-8. osztály - Bódis Kriszta: Carlo Párizsban 

9-12. osztály - Tompa Andrea: A hóhér háza

9-12. osztály - Vida Gábor: Egy dadogás története

A hétfői beharangozó sajtótájékoztatón megtudtuk, sok szempontot figyelembe vettek a lista összeállításánál: azt, hogy a könyvek legyenek elérhetők – van köztük olyan, amelyet újra kiadtak, ezért kerülhetett be –, hogy a meghívott szerzők listája egyezzen a társrendezvény, a könyvvásár szervezőinek szándékaival, hogy kortárs irodalom legyen, és hogy a diákok számára releváns témával foglalkozzon.

Harbula Hajnalka magyartanár, a Tálentum Református Általános Iskola aligazgatója kiemelte, hogy A Gömb, Zágoni Balázs sci-fi regényének első része az első olvasójátékon is szerepelt, most viszont fiatalabbaknak ajánlják, mert kiderült, hogy már a negyedikesek is örömmel olvassák. Szintén a visszajelzések alapján tolták ki az alsó résztvevői korhatárt, ugyanis a másodikosok között is vannak már jól olvasó diákok.

A szerzőknek is kaland

Jakab Villő Hanga, a Cimbora – Kíváncsi Diákok Lapja irodalmi szerkesztője, a Láthatatlan Kollégium kortárs ifjúsági irodalom műhelyének vezetője szerint az Erdélyi Könyvfaló Olvasójáték többszörös kaland lehet a gyerekeknek. Már a könyvvel való első találkozás is az, aztán újabb olvasatra vezetik rá őket a feladatlapok, a helyszíni játék során a többi gyerekkel találkozva íródik újra ez az értelmezés, végül pedig magukkal a szerzőkkel is szembesülnek.

A szervezők inspiráló élményként számoltak be az első olvasójátékról, ahol rengeteg izgalmas feladatmegoldás született, és ami talán még fontosabb, sikerült bizonyítani, hogy nem csak versennyel lehet motiválni a gyerekeket. Az olvasójáték egyébként a szerzőknek is öröm, hiszen ritkán kapnak ennyire közvetlen visszajelzést a célközönségüktől, hangsúlyozták.

Hosszú távú hatása lehet

A Tálentum Református Általános Iskola ettől az évtől csatlakozik szervezőként a Koinónia Kiadóhoz, az Ábel Kiadóhoz, a Láthatatlan Kollégiumhoz és a Cimbora - Kíváncsi Diákok Lapjához. Emellett lelkes tanítókból és tanárokból álló önkéntes csapat segíti az olvasójáték lebonyolítását. A rendezvényt idén a könyvvásár szervezésébe bekapcsolódó Iskola Alapítvány is támogatja, emellett több pályázat elbírálását várják még, így lassan bővül a rendezvény.2019-ben majdnem ötszázan jelentkeztek a játékra, közülük aztán 330-an jöttek el Kolozsvárra a 9. Ünnepi Könyvhét idején. A résztvevők fele volt kolozsvári, de érkeztek a környező településekről, például Mérából, Szamosújvárról, de Szilágy és Hargita megyéből is. Az olvasójátékot és az író-olvasó találkozókat úgy szervezik meg, hogy a távolabbról utazó diákok is részt vehessenek rajta, akkor is, ha aznap érkeznek és utaznak is haza. Bár szállást egyelőre nem tudnak térítésmentesen biztosítani, igyekeznek legalább uzsonnával támogatni a gyerekeket, hosszú távon pedig szeretnék, ha „ösztöndíjas” helyekkel bátoríthatnák a messzebbről jelentkezőket, részletezte Berke Krisztina, a Koinónia Kiadó marketingese.

Érdeklődésünkre, hogy az olvasójáték fellendítheti-e az erdélyi magyar ifjúsági irodalomfogyasztást, Szilágyi D. Szabolcs, a Koinónia Kiadó igazgatója azt mondta, hogy a kiadott könyvekből többet vásároltak, de összességében nem érezhető az, hogy a diákok többet fordítanának könyvekre. „Hosszabb folyamat, hogy szorosabbá váljon olvasó és könyv kapcsolata a diákok körében, de azt gondolom, hogy elindultunk ezen az úton. Kis lépés, de fontos, hogy olyan diákok, akik nem tartoznak az osztály elitjéhez, nem járnak tantágyversenyekre, bekapcsolódtak” – összegzett.

Kapcsolódók

Kimaradt?