banner_JDQaHo29_MASZOL2.jpg
banner_MAAswJYr_MASZOL1.jpg

Évszázadok hírei: az erdélyi nők és a feminizmus kapcsolatáról cikkezett 1934-ben a Hölgyfutár

A Digitéka - Erdélyi Digitális Tudománytár és a Maszol közös sorozatában erdélyi sajtótermékeket szemlézünk a 19. és 20. századból. A cikkek korabeli írásmódján nem változtatunk. A sajátos vagy inkább hiányzó erdélyi feminizmusról szóló alábbi írás a Hölgyfutárban jelent meg 86 évvel ezelőtt, 1934. áprilisában.

A feminizmus és az erdélyi nők

Nincsen nő Erdélyben, hogy ne tudná, mi a feminizmus. Meg is hallgatja, ha egy-egy férfi jobb dolog hiányában egy-egy kopott viccet mond a jogokért küzdő nőkre. A Nyugat küzdő nőinek törekvésén el-el gondolkozik, de aztán családja, egylete, temploma és iskolája felé fordul és azt munkálja, ami szükséges a magyarságnak Erdélyben.

Tehát nyugati értelemben vett feministák Erdélyben a magyar nők között nincsenek.

Ha volnának, nem ártanának.

Vegyük csak például, hogy milyen hasznos volna a szervezeti jog kiterjesztése.

Bizonyos, hogyha úgy a városi gyűlésekben, mint tanácsosok, mint az országgyűlésre mint képviselők bejutnának a nők itt is, a szociális kérdések megvitatása előbbre kerülne, eredményesebb volna a határozat és ennek következménye a tett. Az eredmények volnának oly tiszteletreméltók, mint akár Angliában, Belgiumban.

De mint feministák sem pártolnák az Egyesült Államok nőinek cselekvési módját. Sehol a világon nem olyan nagyhatalom a nő, mint az U. S. A.-ban.

A férfi felett is. Sehol a világon nem veszik oly semmibe a nők a házasság kötelességeit, tekintettel nagy egyéni szabadságukra. Az  nyaság kötelessége papiron van. A gyermeket még csak a világra hozzák, de aztán arravalók a napközi otthonok, home-ok és  house-ok, hogy fizetségért teljesítsék az anya kötelességét. A jó erkölcs, a vallás, a szerelem ethikai oldala az Egyesült Államok feministáinál csak a társalgás tárgya, de nem a lélek tartalma.

Mindezekről Erdélyben a magyar nők hallanak, esetleg itt-ott beszélgetnek róluk, de lelkierejüket egészen más téren hasznositják.

Az erdélyi nők nem feministák. Az erdélyi nők kisebbségi sorsuk elgondolói, szenvedői, küzdői, munkásai. Az erdélyi nőket az ő sorsuk éldekli, melyen a világi nőszövetségek nem tudnak segíteni. Az impérium változása óta nagyon sok nehézséggel küzdenek régi munkakörükben, vagy arról leszorítva, valamelyes uj munkakörben férjükkel együtt. Küzdelmeik helyi — családi — faji érdeküek.

Erdélyben Nyugatnak az egyenlő munkaidő és egyenlő bér megszerzése érdekéken folytatott harcainak igen-igen halvány visszhangja van csak meg. Csak kegyes óhajtás, hogy a házon kivül dolgozó nők oly fizetést kapjanak, mely valamennyire arányban álljon végzett munkájukkal.

Aránylag legrosszabbul az irodai alkalmazottak vannak fizetve, legfőként, mert a legminimálisabb fizetésért is tömegesen jelentkeznek vizsgázott nők.

A középosztály magyar lányai ma is még az egyetemre tolulnak, bár nem lehet reményük, hogy állást kapjanak. Magyar intézetünk, intézményünk kevés van és bennük minden hely el van foglalva. Ugyanez áll a szakiskolák tanulóinak jövőjére nézve.

Ilyenformán itt csöndes tragédiák vannak kifejlődőben, annál inkább, hogy a lányok képzése sok család utoló vagyonkáját is felemészti. Arról pedig szó sem lehet hogy az egyetemre tisztán tudományszomjból járjanak. Erdélyben a tudományok elsajátítása érdekében befektetett szellemi tőke, anyagi áldozat, alapot kell, hogy nyújtson a megélhetésre.

Az iparágak nők által is művelhető része mellett aztán a gazdálkodás belterjes ágainak felkarolása volna még hátra. Itt jó eredményeket lehetne elérni. De az erdélyi magyar lány nagyon rátarti és amiatt alig-alig próbálkozik ebben az irányban egy-egy.  Mindenik arra gondol, hogy apja törvényszéki úr volt, a rokonság a megyénél, valamelyik őse hétszilvafás nemes volt, így ő, hogy szánja rá magát erre az útra, melyen eddig nem  járt mi felénk „úri“ nép? Nálunk, sajnos, még mindig elkötelező a mult, hogy a jelenben mire határozza el magát az egyén.

Az erdélyi magyar nő ma is azt tartja a legjobb elhelyezkedésnek, ha legalább tűrhető viszonyok közé férjhez mehet, ami nehéz sor, mert az impérium változása óta a magyar férfiakra nézve nagyon kisebbedett a tűrhető elhelyezkedés lehetősége és akkor is a jövő biztosított volta csak álom. A férjhez menő, ha egyetemet is végzett, túlnyomón komolyan fogja fel a kötést, sorsvállalást ért alatta  és kitart mellette. Az asszony a férjét urának szólítja s bár már tanulmányainál fogva bizonyos független elhatározásra jogosult, mit a férj elismer, mégis szégyenlené azt vallani, amit az amerikai emancipált hölgy fennen vall, hogy a kalapot ő hordja a családban. Talán sehol nem ismeri el a feleség oly magától értetődőnek, hogy az utolsó szó a vitatkozásoknál, a megbeszéléseknél nem az övé kell hegy legyen, mint éppen Erdélyben. A gyermek pedig ha nem is mindig, szívesen látott kiegészitője, sőt éltetője a családi életnek.

A nyugati feminizmus nem győzhet itten, mert a feminizmus első szabálya, hogy a harcba induló feltétlenül elismerje a vezérkar tételeit, engedelmességre nem talál.

Azonban nőink tájékozottak a küzdelmekről, sőt szükségesnek is itélik ott, a hol. Egy-egy tételt gondolatban el is fogadnak, de nem csatlakoznak, már csak súlyosabb gondjaik miatt, hiszen „kisebbségek“. Azon vívmányok ellen pedig, melyek a család egységét, harmóniáját megbontani akarják a női egyed jogainak tulfejlesztésével, egyenesen elítélően foglalnak állást.

Itt Erdélyben éppen azon igyekeznek a nők, hogy a nő munkaképessége mellett az örök női vonásokat megtartsa; hogy a család oszthatatlanságában erőt, megnyugvást meríthessen az oda tartozó; hogy a nő munkájával a család anyagi gondjait kevesbbitse és közvetve szellemi nívóját megtarthassa, esetleg emelje; hogy rengeteg szociális kötelességét teljesítse a leszegényedett magyarságért; teljesítse kötelességeit leszegényedett egyháza és csaknem a tönk szélére jutott iskolái, faja fenntartásáért. Teljesítse és teljesiti is minél több lélekkel és minél több egyéni kényelemről való lemondással.

Az erdélyi nő világosan látja kisebbségi útját, felemelt fővel halad azon; látja az elgáncsolásokat, nehézségeket, de hitét nem veszti el egy jobb jövő reményében; pusztuló értékeit pótolja lelke megerősödése, törhetetlen energiája, csudálatos találékonysága, munkaképessége, összefogása a cél érdekében.

A czél: Erdély magyarságának boldogulása. Erdély az ő boldog reménysége, jövendőjének éltető fundamentuma az uj ezer év küszöbén megváltozott viszonyok között is. Sacramentuma: itt élned halnod kell.

A Hölgyfutár című társasági képes folyóirat 1934. április és 1938. február között jelent meg Kolozsváron. Szász Endréné Szappanyos Gabriella azzal a célzattal alapította, hogy főként a középosztályt közvetlenül érdeklő kérdések felvetésével öntudatra ébressze és érdekvédelmi egységbe tömörítse a romániai magyar nőket.

Kapcsolódók

Kimaradt?