digiteka

Évszázadok hírei: mit szól „Dr. Don Juan” az új idők szerelmi szokásaihoz?


-A A+



A Digitéka - Erdélyi Digitális Tudománytár és a Maszol közös sorozatában erdélyi sajtótermékeket szemlézünk a 19. és 20. századból. A cikkek korabeli írásmódján nem változtatunk. Az alábbi írás a Hölgyfutárban jelent meg 85 évvel ezelőtt, 1935. március 1-én, és fiktív párbeszédekkel érvel amellett, hogy „a mai modern, felvilágosodott korban” elértéktelenedett a szerelem.

Nők bevallják

Irta: S. Hajós Alice

- Hazakisért Havas Gábor? (Akkor este ismerkedtünk meg vele)
- Igen.
- Na és milyen ember, hogy tetszik neked?
- Jómodoru fiú. Mikor a kapuhoz értünk, természetesen fel akart hozzám jönni egy csésze teára, de azt mondottam neki, hogy nem...

*

- Mária, miért vagy olyan ideges ma? Talán összevesztél Gézával?
- Nem semmi.
- Mi az mégis?
- Semmi. Azaz, hogy neked elmondom, más még esetleg ostobának talál. Tudod, Gézával jó barátok vagyunk. Már amennyire ilyen elfoglalt emberrel barátkozni lehet. Délelőtt tanitás az iskolában, délután irodalom, este különféle programm gyűlések, munka. De azért szeret, hisz kétszer hetenként találkozunk a ,,Japán”-ban. A múltkor felhivott a lakására, de én nem mentem. Nem, igazán azért ne haragudj rám, ne tarts régimódi nőnek. Másnak nem is merném elmondani, csak neked. Mondd, minek is menjek? Hogy egyszer egy héten, később pedig három hétben egyszer a programmjába illesszen hat és hét közt. Talán most lenézel, szentimentálisnak gondolsz, konzervatív  polgári nőnek. Nem, hidd el, én igazán szerelmet nem akarok. Hisz Géza oly elfoglalt ember, annyira betölti munkája. Úgy sem fontos neki. Még csak nem is hazudik nekem. Nem is szépiti a dolgot. Tudom, hogy rajtam kívül itt van Piri, vasárnaponként pedig Magda. Nem, ne nézz le ezért, tudom, hogy ma ez igy van, nem, kizárólagosságot nem is akarok. Csak igy olyan kopár, olyan felesleges az egész. Akár van, akár nincs. Tudom, kedves, a hiba bennem van, hisz a mai modern, felvilágosodott korban...

*

- Judit, mi az, mostanában senki sem kisér haza a tánciskolából? Csak nem haragszanak rád a fiuk? Egész nap tanulsz, estére egy kis szórakozás el kellene.
- Bevallom, anyám, egy fiú háromszor hazakisért. De mikor hivott a lakására és én nem mentem fel, eltűnt. Így az életben többé nem kisér el. Olyanhoz csatlakozott, aki felmegy.

*

- Hédikém, engedd, hogy Pista is itt maradjon. Ő a legjobb barátom. Párisban ezt mindig igy csináltuk. Látod Pista, ilyen ostoba ez a nő. Hédikém, de furcsa vagy. Hiába, nem vagytok ti még emancipált nők, tele vagytok polgári előitéletekkel. Na... mindegy, várj addig a kapunál, Pistukám...

*

- Akkor szerdán a Római-parton, viszontlátásra, ne felejtse el a gramofont. Magában: Jó alakja van. Csipőben azért kicsit fogyhatna. Azt a szemölcsöt levehetné. Ah, nem érdemes, jövőre úgyis mással weekendezek. Ásit...

*

Ime, az uj Reigen, a modern Körbe-körbe. Azok, akik nem engedik és a többiek. És talán egyhangúbb és fásultabbak azok, akik engedik? Tele van a világ velük: a boldog, felszabaditott emancipált nőkkel. És mégis, mintha valami hiányozna, valahogy nem igy gondolták, talán mégsem erről volt szó, nem elég amit kaptak?

Halljuk Dr. Don Juant, ő bizonyára nagyon élvezi az uj szabad időket, most van csak igazán elemében, felvirradt a napja. - Nos, mit szól az uj állapotokhoz?
- Asszonyom, azok a régi jó, titokzatos idők! Az a nagy vágyakozás, az a félelem, azok a korlátok, a sejtések. A valóság semmi. Asszonyom, minden az elképzelés. Micsoda gyönyörű idők voltak azok, amikor még minden tiltva volt. Ha fellibbent a kis táncosnő szoknyája, vérhullám öntötte el a társaságot. Olyanok voltunk, mint a puskaporos hordók, minden pillanatban robbanásra készen. Maguk reggeltől estig együtt napfürdőznek, minden előttünk van, úgy nézegetik a nő testét, mint valami parcellát, s közben ásitoznak. Én remegve kaptam el az imádott nő csuklóját. Mennyivel izgalmasabb volt egy ilyen tiltott, nyakig felöltözött nő,  mint a ti levetkőzött „kéjgépetek”. Hiányzik az akadályverseny, ahogy Huxley a gátakat, tilalmakat, a játék izgalmát nevezi. Igy beszél egy régimódi ember, Dr. Don Juan.

És a nők? Mit szólnak ők mindehhez? Ehhez az egészséges, hétköznapi, szabad, megengedett tárgyratéréshez? Ehhez a szerelemhez, mely az étkezéssel lesz maholnap egyenrangú?
A nők bevallják. Bevallják, hogy sajnálják azt, ami előtte és utána van és ami elmúlt. Amivel ma nem lehet időt vesztegetni. Bevallják, hogy egy kicsit még feszengenek, nem jól érzik magukat az uj ruhában. Ezt maguk előtt is szégyellik, titkolják. Kissé fásultak és fáradtak. Némelyik sirni szeretne. Mi történt itt? Valami hiba talán ?

Csak kevesen állottak elém és mondották: „Oly boldog vagyok, a hormonjaim jól működnek, elfojtásaim elmúltak, ösztönéletem rendben van” stb. Mert a nő még nem tart ott, hogy ne legyen központi, fontos kérdés életében a szerelem. Vajjon mikor fog ott tartani? Sajnos, lehet, eljön az az idő is, de ma még messze vagyunk tőle.

Mit kaptunk mi a szerelem helyett? „Hat és hét közt jöjjön fel, akkor ráérek” és a Római partot. Ennyit.

*

Emberi viszonylatban az a gazdagabb, aki többet ad, mint kap.

*

A szerelem a legbizonytalanabb tőke, ezért eltékozolják.

(Címlapkép: 1935, Pécs | forrás: Fortepan.hu/Höfler Tibor Gyűjtemény)

A Hölgyfutár című társasági képes folyóirat 1934. április és 1938. február között jelent meg Kolozsváron. Szász Endréné Szappanyos Gabriella azzal a célzattal alapította, hogy főként a középosztályt közvetlenül érdeklő kérdések felvetésével öntudatra ébressze és érdekvédelmi egységbe tömörítse a romániai magyar nőket.
HIRDETÉS







EZT OLVASTA MÁR?

X