Tekeregnél, mesélnél? – ragadj tollat, írj egy történetet!

Hazatekergő címmel hirdetett meseíró pályázatot a Tekergő Meseösvény Egyesület a BergenDóc Szociális Szövetkezettel karöltve, hogy a világ különböző pontjain élő magyar gyermekek Magyarországra tekereghessenek táborozni – tudtuk meg Hajós Erikától, a Tekergő Meseösvény Egyesület vezetőjétől. A 10-14 éves korosztálytól a haza, az otthon, a hagyomány témakörökben várják a munkákat március 5-ig.

Hajós Erika elmondta, céljuk a táborban résztvevő gyermekeket a magyar kultúra berkeibe kalauzolni, azáltal, hogy a népmesék, a hagyományok, a népi mesterségek világába is betekintést nyújtanak. A megismerést játékos formával tarkítanák, hiszen fontosnak tartják, hogy a gyermekek fejlesztése élményszerű, nevetésekkel teli legyen.

Arról is beszámolt, hogy több pályázatot is meghirdettek már az évek folyamán, amelyekre nagy számban érkeztek mesék, történetek, ezek közül a legkiemelkedőbbek honlapjukon böngészhetők. „Ilyen szép nyereményt eddig nem sikerült felajánlanunk, a tábort a BergenDócnak köszönhetjük, így reméljük, sok gyermek él a lehetőséggel”, hiszen jurtákban lesznek elszállásolva, és még lovasszekerezés is vár a bátrabbakra – magyarázta a Tekergő Meseösvény Egyesület vezetője.

Hozzátette, annak ellenére, hogy az egyesület tagjai olyan népmesemondók, akik az élőszavas mesemondásban gyakorlottak, fontosnak tartják az írott meséket is, hiszen legyen bármilyen formában, a mese a képzelőerőt fejleszti, a belső világkép alakításában játszik fontos szerepet. Ezért aztán a gyermekek világképe láthatóan tükröződik alkotásaikból: „érdemes a sorok mögé látni, sok mindent tanulhatunk belőlük mi, felnőttek is, hiszen nem egyszer magunkra ismerhetünk a történetekből” – érvelt elképzelésük mellett Hajós Erika.

Pályaművek benyújtása: kizárólag e-mailben, az ibaranyi67@gmail.com címre várják a munkákat. A mesék maximum 2 (A4) oldalas terjedelműek lehetnek, amelyek nyomtatásban még nem jelentek meg.
A pályázat részeként minden esetben fel kell tüntetni a pályázó nevét, életkorát, e-mail címét, országot/várost. A pályamunkákat csatolva kérik, a file neve a pályázó nevét és pályaműve címét is kell tartalmazza. Az e-mail tárgyában fel kell tüntetni, hogy “Meseíró pályázat”. Eredményhirdetés: 2020. március 15.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?