Háromnyelvű kiadvány jelent meg az erdélyi magyar képzőművészet elmúlt száz évéről

100 év – erdélyi magyar képzőművészet címen jelent meg az a képzőművészeti album, amely 528 oldalban foglalja össze az 1919-2018 közötti időszakban alkotó erdélyi magyar művészek munkáit. 

Az RMDSZ által kezdeményezett 1000 év Erdélyben, 100 év Romániában projekt keretében megjelent kiadvány 220 művész életrajzát és összesen 379 alkotás reprodukcióját mutatja be magyar, román és angol nyelven. A kötetben szereplő reprodukciók gyűjteménye 22 hazai és külföldi múzeum, illetve 32 magánszemély és gyűjtő közreműködésével jött létre.

Az albumba beválogatott alkotók többsége olyan élet­művet tud maga mögött, amelyben az „egyszerre romá­niainak és magyarnak lenni” kettősség vállalása európai mércével mért vagy mérhető kvalitású alkotásokban való­sult meg. Szándékunk szerint a kötet­ben szereplő képzőművészek életrajzai egyfajta romániai magyar művészlexikon szerepét is próbálják betölteni.

A műtárgyak legfőbb váloga­tási szempontja a reprezentativitás és a minőség voltak, de figyeltünk arra is, hogy egy-egy kiválasztott mű a létrejöttét, a nyilvánosság elé kerülését, illetve a társadal­mi és művészetszakmai hatását tekintve milyen fontosság­gal bírt az adott helyen és időben – írja Vécsi Nagy Zoltán művészettörténész, a kötet szerkesztője a válogatás kritériumait illetően.

A képzőművészeti album négy fejezetre bontva sorakoztatja fel az 1919-2018-as időszak kiválasztott alkotásait. Murádin Jenő a két világháború közötti (1919-1940) erdélyi magyar képzőművészetet dolgozza fel. Szücs György az 1940-1944-es korszakot, Törékeny csónak hullámverésben címmel. A kommunista Románia (1945-1989) magyar művészetét Vécsi Nagy Zoltán fedi le. A rendszerváltás utáni (1990-2018) erdélyi magyar művekről pedig Kányádi Iréne ír.

A 100 év – erdélyi magyar képzőművészet a budapesti Szépművészeti Múzeum – Magyar Nemzeti Galéria támogatásával az Iskola Alapítvány Kiadó gondozásában jelent meg. Kulturális intézmények és művészettörténészek postaköltség térítése ellenében előrendelhetik a kiado@iskolaalapitvany.ro e-mail címen. Forgalomban, könyvkereskedésben márciustól lesz kapható.

Kapcsolódók

Kimaradt?