És őket ki őrzi? Megnéztük a Watchmen című sorozatot


-A A+



Vizuálisan parádés, és kíván némi agytornát az HBO sorozata, amely a hidegháborús mítoszkör kései gyermekeként született Watchmen képregényt aktualizálja.

A hidegháború három posztmodern mítoszkört teremtett az amerikai kultúrában: a kémtörténeteket, a sci-firegényeket és -filmeket, valamint a szuperhősök mondavilágát. Akár maga a hidegháborús konfliktus alapállása, ezek is a jó és a gonosz harcának örökmotívumára építkeznek, és alkalomadtán össze is keverednek, egymást táplálják, gondoljunk csak itt a szuperhősiség és sci-fi házasításából született népszerű Szuperman történetre. Sok éven keresztül sok alkotó sokféle szempontot érvényesített és sokfelé tartó mellékvágányokat nyitott meg ezekben a mesterséges világokban, így a három ponyvaszegmens alapkonfliktusaiból idővel kikopott a nagy gonosz Szovjetunió (vagy a szovjet kultúrkörben a gonosz Amerika) sötét árnya, és olyan történetek is születtek, illetve születnek a mai napig, amelyek más típusú konfliktusok táplálékából egyéb vegytiszta emberi félelmeket céloznak meg, míg az eredeti hidegháborús felhajtóerő muzeális kuriózummá vált.Az Alan Moore és Dave Gibbons által írt-rajzolt Watchmen képregény egyike a kései alkotásoknak ezen a téren (a 80-as évek második felében érkezett, cselekménye is 80-as évekbeli), viszont egyike azoknak a történeteknek, amelyek újramelegítik a hidegháborús eredeti keretet, egy nem elhanyagolható csavarral: tudniillik részben újraírták benne az Amerikai Egyesült Államok történetét úgy, hogy Az őrzők (Watchmen) szűk társaságának részlegesen emberfeletti tulajdonságú egyéneit tették felelőssé a nukleáris háború állandó félelmében élő emberiség nemzetközi kapcsolatainak megromlásáért. Az őrzők között van doktor Manhattan, a teremtés koronája, az alfa és omega, aki, mert atomsugárzással bír, és rákot okoz, bűnbánatból a Marsra menekül, továbbá Adrian Veidt (azaz Ozymandias, a Shelley költészetéből ismert mérhetetlen hatalmú őskirály, tulajdonképpen Nagy Sándor), a világ legokosabb embere, mellettük pedig hétköznapi emberek álarcban, akik szabadidejükben sikeres bűnüldözők. Alan Moore egy alternatív valóság keretében az akkori aktuálpolitikai romlás kritikáját fogalmazta meg, építette le a hőstoposzt, teremtett valami egészen magas művészetet az addig gagyi modern meseként működő képregényirodalomban. A Watchmen cselekménye és a dekonstrukciós-rekonstrukciós posztmodern művészi szándék túlságosan bonyolult, semmint itt ismertetni lehetne, viszont nem is ez a célunk, hanem annak vizsgálata, hogy mit kezdett vele, hova fejlesztette tovább az eredeti történetet 2019-ben az HBO és Damon Lindelof.A 9 részes Watchmen-sorozat kimondottan is a képregény cselekményének továbbvitele, ám a párhuzamos történelmek mintájára egy másik alapról induló másik történet, egy leszakadó folytatás, mely egyszerre nyit teljesen új mellékvágányt, és egyszerre őriz meg, és visz tovább valamit az eredetiből, illetve konkrétan le is zár a régiből cselekményszálakat. Az új folyamatot teremtő régi konfliktus egy manapság égetőbb amerikai problémára lett aktualizálva, mégpedig a rasszizmusra, és hozzá a szereplők új generációját alkották meg a régi figurákból. Immár nem hidegháború van, hanem faji háború, illetve nem is van, hanem volt, sokáig volt, de hát van is, hiába reméljük, hogy nincs. Az elnök Robert Redford, és már harmadik vagy negyedik ciklusát üli (ami a való világban ugye lehetetlen, kettőnél többet nem engedélyez az amerikai alaptörvény). Tulsában járunk, ahol a népesség nem tette túl magát az 1921-es faji lázadáson, és az egykori őrzők közül a kissé szélsőséges nézetű Rorschach szellemi utódai (egyfajta modern kiadású Ku Klux Klán) gyilkolnák halomra a feketéket, tisztítanák meg tőlük a társadalmat, miután a rendőrök között olyannyira hatékony vérfürdőt szerveztek pár éve, hogy azóta zömében feketéket kellett alkalmazni (mert a fehéreknek nem érdekük a Rorschachok elleni fellépés), és ők is álarcban dolgoznak, mivel féltik a magánéletüket. Szóval egyik oldalon ott vannak a fekete bőrszínű sárga álarcos rendőrök, köztük pár fehér, ők is álarcban és álnéven, a másik oldalon pedig a csupa fehérek, Rorschach-álarcban, s a konfliktusuk véresen durva.A rend őrei között Sister Nite (fekete csaj, kiváló bunyós) és Looking Glass (sugárblokkoló tükörszerű anyaggal a fején, egyfajta hazugságdetektori szupererővel) részben kapcsolódnak a képregény világához, ők ketten eredetepizódot is kapnak, amelyekben Az őrzők világa vékonyan visszaköszön. Egy másik cselekményszálon Adrian Veidttot látjuk (Jeremy Irons rég volt ennyire jó), egy egészen különleges angol arisztokrata díszletben, ahol folyton-folyvást újrateremti ugyanazt a két szolgálót, időnként tömegesen kiirtja őket, majd újakat teremt, közben pedig valami fajta menekülésen töri a fejét, de ahhoz bölénybőr kell és szkafander, szóval egy roppant sokrétegű filozofikus cselekményszál ez, amelyről végül az lesz sejthető, hogy vagy a lánya ejtette csapdába a Jupiter egyik holdján, vagy egyfajta önkéntes száműzetésben nosztalgiázik, és örvényszerű gyermekkori emlékeinek foglya.Csupa alternatív valóság és egzisztenciális abszurdum keveredik, az amerikai rasszizmus történetének dióhéjasított változatát vezetik át egyik epizódban a szuperhősi dimenzióba, vizuálisan parádés megoldásokkal, egyik mellékszereplő, a kissé kiöregedett Selyemkísértet konkrétan az eredeti Watchmenből jött át, akasztófahumorával a neki szánt harmadik epizódot teljesen felüdíti, és mindvégig világúri ambíciókkal lép fel Lady Trieu, a csilliárdos vietnámi asszonyság, aki megépíti Tulsában a Végítélet óráját csak azért, mert szeret úgy tekinteni magára, mint az emberiség sorsdöntőjére. A többi elemet nem sorolom, állandó vizuális és narratív meglepetések érik a nézőt, mindössze egyetlen filmes megoldást (más médiumban ugyanis nem működne) ajánlanék az olvasók figyelmébe.

Doktor Manhattan egy égszínkék antropomorf lény, emberformájú, emberi érzelmekkel, viszont nála minden nagyított, erősebb, érzékenyebb, súlyosabb. Az időérzékelése is egészen más, mint a mienk, ő ugyanis mindent – múltat, jelent, jövőt – egyidőben érzékel. Szóval, ha megtud valamit most, azt már tudta tegnap is, és ha történik vele valami holnapután, azon már ma túl van, mert neki teljesen mindegy, mikor mi, hiszen minden egyszerre van. Ezt próbálja az elbeszélés szövetében is alkalmazni Lindelof, több-kevesebb sikerrel. Konkrétan a Doktor Manhattan főszereplésű epizódot (az utolsó előttit) és a Sister Nite-Hooded Justice kettős eredettörténetet (a hatodik epizódban) ebben az egyidejű, ide-vissza-előre tekintésű, állandóan újjáépülő puzzlemozgással oldották meg, sok apró egybefüggő és egymásra magyarázatot adó történetrészecskével, de lényegében a teljes narratívában visszaköszön ez az igyekezet, a rengeteg flashback, a Veidt cselekményszál ciklikussága, a „hiába a múltban történt, ha ma aktuálisabb és holnap még égetőbb lesz” áltörténelmi magyarázatok is. Szükség van némi agytornára ebben a rendezett káoszt idéző történetvezetésben, de a sima kronológiában haladó cselekménydarabokhoz képest ezekben a hatalmas intellektuális kielégülést okozó pillanatokban érezhetjük úgy, hogy a Watchment végignézni korántsem elpazarolt idő, éppen ellenkezőleg.

Watchmen, HBO, első évad, 9 epizód. Alkotó: Damon Lindelof. Írták: Dave Gibbons, Cord Jefferson, Jeff Jensen, Claire Kiechel, Damon Lindelof, Alan Moore, Stacy Osei-Kuffour, stb. Rendezték: Nicole Kassell, Stephen Williams, Steph Green, Andrij Parekh, David Semel, Frederick E.O. Toye. Vezető producerek: Damon Lindelof, Tom Spezialy, Nicole Kassell, Stephen Williams, Joseph E. Iberti. Szereplők: Regina King, Don Johnson, Tim Blake Nelson, Yahya Abdul-Mateen II, Andrew Howard, Jacob Ming-Trent, Tom Mison, Sara Vickers, Dylan Schombing, Louis Gossett Jr., Jeremy Irons, Jean Smart, Hong Chau, stb.
HIRDETÉS







EZT OLVASTA MÁR?

X