Vizuális gyönyörökkel kevert hidegrázás - A Hill-ház szelleme


-A A+

Régi tartozásom rovom le most, midőn A Hill-ház szelleme (The Haunting of Hill House) ismertetőjébe fogok. Shirley Jackson 1959-es azonos című regényének egészen más szereplőkkel megszórt, és teljesen kicserélt elbeszélési formával megáldott adaptációját 10 epizódban a Netflix 2018 végén tette egyszerre elérhetővé, ami azt a globális jelenséget okozta, hogy az internet népe szinte semmi másról nem beszélt 2019 januárjában, mint a Crain család mélyszépen borzongató kalandjairól.

A regényből két korábbi adaptáció született, 1963-ban és 1999-ben, mindkettő The Haunting címmel, szín- és rádiójátékot is írtak belőle, ám egyik feldolgozás sem bizonyult oly átütő sikerűnek, mint a Mike Flanagan rendezte 2018-as változat. Flanagan maga találta ki, írta és rendezte (némi segítséggel) a regény alaphelyzetétől messze eltérő szituációt, amely a Crain családot követi amint a címben szereplő házba beköltöznek, és onnan rövidesen észvesztve menekülnek. Hiába távoznak, és kezdenek új életet, a ház nem ereszti Crainéket, évek múltán az öt felnőtt gyerek és az apa életét még egyszer, irtózatos erővel magához ragadja.Két idősíkunk van tehát, de ez messze nem írható le ilyen egyszerűen, mert valójában több innen-onnan kiragadott pillanat is betüremkedik a múlt és a jelen által erőteljesen behatárolt idősíkok réseibe. A múltban azt látjuk először, hogy menekülnek, majd távolabb ugrunk, amikor a boldog Crain házaspár öt apró gyermekével beköltözik az olcsón vásárolt, de baljóslatú Hill-házba. Fokozatosan, főleg a négy kisebb gyermek számára világossá válik, hogy a szobák, a folyosók, a földszinti nagyterem, a pince, a zegek és zugok kísértetekkel vannak tele. Kezdetben rémálomként értékelik a Görbenyakú Hölgyet, a Magas Kalapos Lebegő Embert, a Teázó Öreganyót, a pincében tanyázó mozgó hullát és a többi furán szürke figurát, ám miután Crain asszonyságon egyfajta ártalmatlan őrület jeleit fedezi fel Crain papa, és a falak is valami lemoshatatlan penésszel vannak tele, majd mindenféle szőrkiegyenesítő eseményekben kényszerülnek részt venni, otthagyják a házat.A ház viszont nem hagyja annyiban – ez a jelen idősíkja, mely a múltéval párhuzamosan fejlődik – és Nell-t, az ikerpárból a lányt húsz évvel később visszavonzza magába, ezzel pedig kezdetét veszi a Crain család második pokoljárása a házban és a ház kapcsán, múlt és jelen összeér, előre- és visszaható pillanatok születnek, magyarázatok érkeznek az egykori eseményekre. Itt nem lőném le a fordulatokat, mindössze annyit jegyeznék meg, hogy a horrort nem első helyen kedvelő néző számára is, mint jómagam, A Hill-ház szelleme a 2019-es év tévé- és moziélményeiből messze kimagaslik, ennyire álomszép, hirtelen karfamarkoló vagy a félelmet lassan adagoló pillanatokban, hovatovább ilyen pontos történetvezetésben és izgalmakban nem volt részem az elmúlt egy évben. Nyilván itt is eljön az a pillanat, amikor hirtelen megbicsaklik a teljes élmény, az utolsó epizód második felében, mindazonáltal erre a sorozatra úgy tekintek, mint a teljes Netflix-kínálat legjobb darabjára, nincs más, ami a nyomába szegődne, egyelőre.Az alkotók nem mulasztanak el teljes körképet festeni, a tíz epizód első hét része a család bemutatásával telik, egyenként ragadják ki őket, és hozzák a nézőhöz egész közel a papát, a mamát, a népszerű írókarriert befutott nagyobbik fiút, a temetkezési vállalatot vezető nagyobbik lányt, a lázadó leszbikus, parafenomén középső lányt és az ikerpárból a fiút, aki drogfüggő lett, valamint a lányt, akit a családtagok közül leginkább megviselt a szellemjárás. A megismerés folyamatában pedig mindannyiuk szempontjából látjuk a múlt eseményeit és a jelen dilemmáit, ezek a nyolcadik részben mind összeérnek, amely epizód talán három vagy négy hosszú snittből áll, és bravúrosan váltakoztatja például egy körkörös svenken belül a gyermekek gyerekkori és felnőtt állapotát apjuk nosztalgiázó szemében. A sorozat egy nagyvásznú film benyomását kelti, a produkciós érték magas, nem spóroltak a díszletekkel, a színekkel, a beállításokkal (itt külön dicséret illeti Michael Fimognari operatőrt), a gyermek és felnőtt színészek is mind tökéletes játékot nyújtanak.Nyilván a borzongató és hirtelen ijesztő (jump scare) hatások viszik el a pálmát a narratív megoldások között, ezeknek Flanagan nagymestere, amint annak is, hogy a művészi terméket az elbeszélésnek az érzelmekre különféle fokozatban ható darabkáival addiktívvá tegye. Az első epizódban például, a nagyobbik fiú bemutatásakor, aki egyedüliként a családból nem látott szellemet a házban 20 évvel korábban, míg mindenki más igen, az utolsó pillanatig alig kapunk valami ijesztőt, minden idilli, még a feltételezett szellemjárás is kevés izgalmat csepegtet, jóllehet baljóslatú a minden családtagot egyidőben eltöltő szorongás, hogy aztán az utolsó pillanatban jóformán belénk fagyjon a vér, és innen tovább a sorozat ne eresszen, akárcsak lakóit a Hill-ház.

Amint egyre haladunk előre a történetben, előbb-utóbb felfedezzük a húsvéti tojásokat (easter eggs, és az ne kattintson, aki szeretne személyesebb, interaktív izgalomban is részesülni a sorozatból), azokat az elemeket, amelyeket az alkotók rejtettek el szanaszét a keretezett képben. Itt még egy réteg rejtőzik A Hill-ház szelleme élvezetében, amelyet a többivel együtt minden emlékezetes élményre vágyó nézőnek első helyen ajánlok. (Az antológia második évada éppen készül.)

The Haunting of Hill House. Netflix, 2018, 10 epizód. A regényt írta: Shirley Jackson. Adaptáció és forgatókönyv: Mike Flanagan, Meredith Averill, Jef Howard stb. Rendezte: Mike Flanagan, Ciarán Foy. Operatőr: Michael Fimognari. Producerek: Meredith Averill, Charise Castro Smith, Justin Falvey, Mike Flanagan stb. Szereplők: Victoria Pedretti, Michiel Huisman, Carla Gugino, Timothy Hutton, Henry Thomas, Elizabeth Reaser, Lulu Wilson, Oliver Jackson-Cohen, Kate Siegel, Mckenna Grace, Anthony Ruivivar, Samantha Sloyan, Annabeth Gish stb.
HIRDETÉS







EZT OLVASTA MÁR?

X