Bartis Attila az új Térey-ösztöndíjas a támogatást visszautasító Bartók Imre helyett

Bartis Attila író lesz a 45. Térey-ösztöndíjas, miután Bartók Imre író nem kívánt élni az ösztöndíj kínálta lehetőséggel – közölte a Petőfi Irodalmi Múzeum (PIM) szerdán az MTI-vel.

Mint írtuk, a Petőfi Irodalmi Múzeum (PIM) kedden hozta nyilvánosságra annak a negyvenöt alkotónak a nevét - köztük több erdélyi is szerepel -, aki a decemberben alapított, 35-65 év közti íróknak szánt Térey-ösztöndíjban részesül. Az ösztöndíjra jelölt 330 személy közül egy tizenkilenc tagú szakmai zsűri többfordulós, titkos szavazás eredményeként választotta ki a kedvezményezetteket. A zsűri elnöke dr. Harmath Artemisz, Térey János özvegye, tagjai pedig az írószervezetek, az Emberi Erőforrások Minisztériuma, a Magyar Művészeti Akadémia és a PIM delegáltjai.

Amennyiben a kiválasztott szerzők aláírják a szerződést a PIM-mel, két évig havi támogatásban részesülnek. A Térey-ösztöndíj havi összege a Digitális Irodalmi Akadémia tagjainak juttatott mindenkori felhasználási díj 90 százaléka, amely 2020-ban havi bruttó 320 ezer forint. A Térey-ösztöndíjasok öt évig is kaphatják a támogatást, de a bizottság 2021 végén egy szakmai zsűri segítségével értékeli az első két év alatti irodalmi munkásságukat, és legkevesebb öt ösztöndíjassal nem hosszabbítják meg szerződést.

A Litera értesülései szerint számos író nem vállalta, hogy a neve szerepeljen a zsűri elé kerülő jelöltek listáján. Az egyik kedvezményezett, Bartók Imre pedig Facebook-oldalán utasította el a neki megítélt ösztöndíjat. Mint írta, bár a díj névadóját, Térey Jánost közel érezte magához, aggályosnak tartja a díj odaítélésének körülményeit, és az azt életre hívó Demeter Szilárd személyét, valamint azt is, hogy a díjazottak között szerepel Orbán János Dénes, „aki az elvbarátaival egy-két éve még más írók, többek közt a barátaim ellen uszított a pártlapban”. Bejegyzésében hozzátette, mivel még csak 34 éves, meg sem kaphatta volna a díjat.

Az ösztöndíjbizottság Demeter Szilárd főigazgató javaslatára szerdán úgy döntött, hogy a Bartók Imre által visszaadott díjat Bartis Attila írónak ítéli. Az író a felkérést köszönettel elfogadta, idézi a PIM közleményét az MTI.

Az ösztöndíjra jelöltek listája tehát a következőképpen alakul: Bartis Attila, Berta Zsolt, Czilli Aranka, Csehy Zoltán, Csender Levente, Farkas Wellmann Endre, Fekete Vince, Garaczi László, Győrffy Ákos, Hász Róbert, Háy János, Hodossy Gyula, Kemény István, Keresztesi József, Király Zoltán, Kollár Árpád, Kürti László, Lackfi János, Lanczkor Gábor, Láng Zsolt, László Noémi, Lázár Balázs, Lőrincz P. Gabriella, Lövétei Lázár László, Majoros Sándor, Márton László, Molnár Vilmos, Nagy Koppány Zsolt, Orbán János Dénes, Orcsik Roland, Rózsássy Barbara, Sajó László, Sántha Attila, Solymosi Bálint, Szálinger Balázs, Száraz Miklós György, Szilasi László, Szőcs Petra, Terék Anna, Varga Melinda, Végh Attila, Vörös István, Zalán Tibor, Zoltán Gábor, Zsille Gábor.

(Címlapfotón: Térey János | fotó: Bach Máté/Facebook)

Kapcsolódók

Kimaradt?