Vendégelőadással ünneplik Aradon Jávor Pált

A Jávor „Pali” utolsó mulatása című zenés produkcióval emlékeznek az Aradon született filmcsillagra, Jávor Pálra január 29-én, szerdán az Aradi Kamaraszínházban. A Magyarországi Szerb Színház előadása este hétkor kezdődik a Bábszínház termében, közölték a szervezők.

„A színészi pálya kapujában azt tapasztaltam, hogy a magyar ember elfelejtette, hogyan kell mulatni, a magyar szerető elfelejtette, hogyan kell szeretni, a magyar pap elfelejtette, hogyan kell teljes valónkkal imádkozni az Úrhoz. Nagyot mertem álmodni, elhatároztam, hogy megmutatom nekik, hogyan kell mindezt együtt megélni” - idézi az 1902. január 31-én, Aradon született Jávor Pált a színház közleménye.A köztudottan mulatós színészóriás, Jávor Pál, 57 évesen halt meg gyomorrákban. Utolsó napjait egy kórházban töltötte, azonban a halála előtt néhány nappal még mulatott egy nagyot cigányzenészek társaságában. Ez az anekdota volt az alapja Rusz Milán darabjának. A címszerepet Benkő Péter játssza.

1959 augusztus. A Városmajori Kórház udvarában, egy kórterem ablaka alatt, muzsikus cigányok zenéjükkel gyógyítgatják beteg társukat. Váratlanul megjelenik Jávor Pál, a magyar film korabeli királya, aki szintén a kórház ápoltja. Mulatni szeretne, még egyszer… és szeretné elmondani mindenkori „bizalmasainak”, a cigányzenészeknek mi történt vele eddigi élete során: kik voltak a szülei, miként lett színész, hogyan ismerte meg a feleségét, mi történt vele a koncentrációs táborban és hogyan fogadták a hollywoodi álomgyárban. Szereti ha Jávor „Pali”-nak nevezik miközben mondandójába belesűríti véleményét az önkényről, legyen az társadalmi, szakmai vagy magánéleti és végigvezet minket a magyar film és színjátszás egyik hőskorszakán. Mindeközben szeret, imádkozik... és mulat, mulat, mulat...

Az előadás védnöke Bognár Levente alpolgármester, társszervezője az RMDSZ Arad Megyei Szervezete és az aradi Kölcsey Egyesület. A belépés ingyenes, meghívók igényelhetők az RMDSZ Arad Megyei Szervezetének székházában hétfőtől csütörtökig 9 és 17 óra között, pénteken 9-13 óra között.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?