„Egyszerűen lepasszolom a nemzetiségi kérdéseket” – Ciugulitu Csaba színésszel beszélgettünk


-A A+

Nem tartozik a beszédes, kitárulkozó színészek közé, csak ha ezt a tulajdonságot a színpadi vagy filmbeli szerepe is megkívánja. A csíkszeredai származású Ciugulitu Csaba a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Liviu Rebreanu Társulatának tagja, de olykor be szokott ugrani a Tompa Miklós Társulat különböző előadásainak egy-egy szerepébe is, hiszen egyforma könnyedséggel játszik románul és magyarul. Ehhez a tehetségéhez azonban szerénységgel, alázattal viszonyul. A román kultúra napja ürügyén megkérdeztük tőle, hogy miként működik nála a színpadi kétnyelvűség, illetve mit tudott nyújtani számára alkotóként a nagyjátékfilmbeli tapasztalat, amit esetleg a színházbeli nem.

Amikor eldöntöttem, hogy vele készíteném a román kultúra napi interjút, elsőként az a bravúrja jutott eszembe, amit még kollégájaként vehettem szemügyre a Marosvásárhelyi Nemzeti Színházban: a Román Színházi Szövetség (UNITER) válogatói érkeztek az intézménybe és egyetlen napba kellett besűríteni két társulat kiválasztott előadásait, így néhány óra távolságra egy magyar, illetve egy román előadásban is játszott. Elsőként tehát arról faggattam, hogy „gombnyomásra” tud-e egyik nyelvről a másikra váltani, ráadásul nem is kifejezetten mellékszerepekben?

„Én arra az alkalomra emlékszem – lehet, hogy ez egy másik, mint amire te gondoltál –, amikor három előadás is volt… Az ember ilyenkor felkészül, hogy aznap egy olyan nap van, amikor váltogatnia kell a nyelveket, és ha sikerült kellőképpen felkészülni, akkor működni is fog a dolog, attól függetlenül, hogy milyen nyelvű produkcióról van szó. Nyilván, spórolni szoktam ilyenkor az energiámmal, de még ezzel együtt is beleteszek apait-anyait mindenik szerepembe” – mondta tömören Csaba, akinél a nyelvek váltogatásának gyakorlatában szó szerint is benne van apai-anyai, és általában a családból ismert értékek.

„Azt hiszem, hogy ezt a könnyedséget otthonról hozom: apám román volt, anyám magyar, úgyhogy nálunk, otthon mindig az volt, hogy hol románul, hol meg magyarul beszéltünk. Szinte észrevétlenül váltogattuk a nyelveket. Nem tudom, de nekem ez a színpadon is elég könnyen megy” – tette hozzá.

Csíkszeredában kezdte a színészi pályát

Az egyetem elvégzése és a sorkatonai szolgálat letöltése után a Csíki Játékszínhez szerződött. „Jó hét évig játszottam ott, amiből az első négy olyan volt, mint egy újabb egyetem, hiszen a román és magyar színjátszás között azért van különbség. De, hála istennek, olyan emberekkel találkoztam és dolgoztam együtt, mint amilyen Hunyadi László, Fülöp Zoltán, Czintos József, akik mellém álltak. Főleg Füles, akivel többször is partnerek voltunk a színpadon, ő sokat segített nekem” – mondta a színész, aki még a csíkszeredai időszakban megismerte a Marosvásárhelyen dolgozó kollégáit.

„Amikor idekerültem, Marosvásárhelyre, már alaposan tudták, hogy kiről van szó, és mit tudok, úgyhogy szerepekre is ennek fényében kaptam ajánlatokat. De nem érzem magam más embernek, színésznek románul és magyarul. Ugyanaz vagyok, ugyanaz a kinézetem is. Ezen sokat nem tudok változtatni. Viszont maga a színház sokat alakít rajtam, hiszen produkciónként van olyan, hogy másfajta beszédmodort vagy mozgást követel meg a szerepem” – magyarázta Csaba. Erről a Radu Afrim által rendezett Az ördög próbája című produkció jutott eszébe a Tompa Miklós Társulatnál, amelybe Meszesi Oszkár kollégája helyett kellett beugrania Nosferatu szerepébe.„Ennek érdekében leborotváltam a hajam, amelynek folytán teljesen megváltozott a külsőm. A szakállamat meg kellett tartanom, mert arra szükségem volt a román társulat előadásában, a Don Quijote-ban” – mondta nevetve, és hozzátette: számára amúgy nincsen olyan, hogy a színpadon egyik szerep „hálásabb” lenne a másiknál.

„Mindenik szerepemet úgy próbálom megformálni, hogy amikor lelépek a színpadról, és a taps is lejárt már, azt érezzem, hogy ezt sikerült jól megcsinálnom. Itt most nem feltétlenül főszerepekre gondolok, mert amúgy nem is szoktam méricskélni ilyen szempontból az alakításaimat, hogy akkor egyik vagy másik mekkora. Ha az ember szereti, és tényleg beletesz mindent, akkor egyfelől én is hálás vagyok, másfelől ugyanezt a hálát érzem a közönség részéről is. Mert a színész akár egy pici szerepével is meg tud maradni a közönség emlékezetében” – vonta le a következtetést.

Hol nehezebb kétnyelvűként élni?

Ciugulitu Csaba sem Csíkszeredában, sem Marosvásárhelyen nem tapasztalta azt, hogy nehéz lenne kétnyelvűként dolgozni, élni. „Talán Bukarestben tapasztaltam ezt egy kicsit, de az viszont a különböző, rajtam kívül létező sztorik miatt volt. De ez addig volt, amíg meg nem ismertek emberként. Azután már nem azért szerettek, mert román vagyok vagy magyar, hanem azért, mert ember vagyok. Persze, hallottam ilyen-olyan történeteket, de ezek az egyik fülemen bementek, a másikon meg ki. Nem nagyon érdekeltek, már a családi hátterem miatt sem” – hangsúlyozta.Marosvásárhelyre a tanárát, Liviu Pancut követte, aki korábban a bukaresti Hyperion Egyetemen tanított neki színészmesterséget 1994 és 1998 között. „A marosvásárhelyi várban évente szerveztek nyári tábort, amely egy-egy produkcióval végződött. Én is felléptem ezekben az előadásokban, így jobban megismertem a marosvásárhelyi román társulatot, a jelenlegi kollégáimat, és leginkább Nicolae Cristache, a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház jelenlegi vezérigazgató-helyettese volt az, aki mindenáron azt szerette volna, ha átigazolok. Négy évig mind hívott telefonon, hogy mikor megyek már. Először mondtam neki, hogy pici babánk van, most nem tudok, aztán ismét hívott, de akkor érkezett meg a második pici babánk, amire ő azt mondta nekem, hogy na jó, most már igazán leállhatnék a gyermekgyártással” – mondta nevetve Csaba.

A színész a feleségével, Eszterrel is megtanácskozta az állásajánlatot, és akkor költözött a teljes családjával Marosvásárhelyre, amikor Sarolta lányuk már két éves volt. „2007-től élünk Marosvásárhelyen és egy pillanatig sem bántuk meg. Szeretnek és tisztelnek itt, és nagyon jól érzem magam a társulatban” – tette hozzá.

Nagyjátékfilmbeli szerepek

Tavaly két román nagyjátékfilmben is vállalt szerepet Ciugulitu Csaba, akihez rendszeresen befutnak ilyen jellegű felkérések, legutóbb éppen Nicoale Mărgineanué, aki A kardinális (Cardinalul) című filmjét rendezte meg 2019-ben. „Az azelőtti nagyjátékfilmet, a Kín és ámen között (Între chin și amin) címűt Jilaván forgattuk. Nagyon őszintén, engem nem igazán érdekelt, hogy a kommunizmus idején hogyan is voltak ezek a börtönbeli dolgok. Aztán hosszan elbeszélgettem a film főszereplőjével, Vali Popescuval, és találkoztam olyan emberekkel is, akik túlélték a pitești-i borzalmakat, és belegondoltam, hogy ez mennyire emberpróbáló volt.

Olyan sztorikat hallottam, hogy – azt hiszem – maga a film még ezek tíz százalékát sem mutatja be. Maga a forgatás helyszíne is olyan volt, mint amilyen akkoriban lehetett: nyomasztó. A forgatás alatt viszont annyira jó volt a hangulat, hogy kicsit sikerült elterelnünk a figyelmünket a nyomasztó környezetről” – mondta a mozgókép egyik mellékszerepét alakító Csaba, aki a film csíkszeredai bemutatóján is részt vett a múlt évben, és aki körülbelül egy hetet töltött a vészterhes helyszínen való forgatáson. 

Tudod-e olyat nyújtani színésznek alkotóként a film, amit a színház nem? – kérdeztem tőle, amire elsőként az a szükségszerűség jutott eszébe, hogy a mozgóképben a szereplőnek azonnal, amint a felvétel elindul, benne kell lennie, vagy bele kell kerülnie egy hangulatba, érzésbe.

„A színházban ezeknek az érzéseknek és hangulatoknak a megteremtése sokkal hosszabb folyamat, gyakran hetekig ezen dolgozunk a próbafolyamat során. Ellenben a színpadon sokkal gyorsabban kap az ember visszajelzést arra, amit csinál, mert a közönség nevet, sírt, tapsol előadás közben is. A filmben viszont jó fél évvel később tudom meg, mi hogyan sikerült, mert előbb magának a mozgóképnek kell megszületnie” – sorolta Csaba a két művészet között általa tapasztalt különbségeket, amelyhez jócskán van összehasonlítási alapja. Hozzátette: nagyon örül annak, hogy jó ideje már kóstolgatja, milyen a kamerák előtt játszani. Sőt, legutóbb egy új tévésorozatban is alkalma volt kipróbálnia magát, ezt pedig a következő időszakban mutatják majd be az HBO tévécsatornán.

Passzolja a témát

Ciugulitu Csabát két kultúrához tartozó alkotóként sem foglalkoztatják a nemzetiséggel kapcsolatos kérdések, és nem is szokott csatlakozni sem a magyar, sem pedig a román „igazsághoz”. „Nincs semmiféle receptem arra, hogyan lehet ezekhez helyesen hozzáállni, mert amikor előjönnek ilyesmik, én egyből le szoktam passzolni, nem foglalkozom velük, és hozzászólni sem szoktam az ilyen beszélgetésekhez” – válaszolta kérdésemre a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház színésze, aki munkájában és hétköznapjaiban is mindkét kultúrát megéli.

HIRDETÉS







EZT OLVASTA MÁR?

X