A tíz éves Ecsetgyár kapta az AFCN „Kitartás a kultúrában”-díját

Hétfőn adta át civil szervezeteknek és kulturális menedzsereknek szóló éves díjait az Országos Kulturális Alap (AFCN) Bukarestben.

A több mint tíz éve működő, a kulturális szférának nem kedvező körülmények között is túlélő szervezeteknek szóló „Kitartás a kultúrában”-díjat a kolozsvári Ecsetgyár csapata vehette át. A vizuális- és előadóművészettel foglalkozó független kulturális szervezet jelenleg három olyan projekten dolgozik, amelyet az AFCN finanszíroz, derül ki a díjat bejelentő közleményükből. Az Ecsetgyár egyébként nemrég költözött el abból az egykori gyárépületből, amely a nevét adta, úgyanis a megnövekedett helybért már nem tudta kifizetni, és március elejétől új székhelyet avat a Shoshin Színházi Egyesülettel, a Made in Pata-Rât és a Colectiv A Egyesülettel közösen.

 

A kulturális menedzsmentért járó díjat a Tranzit.ro-t vezető csapat kapta. A nemzetközi kortárs művészeti hálózat Romániában három állandó helyszínnel (Bukarest, Kolozsvár, Iasi) működik, és évente szervez programot Nagyszebenben is. A díjazott csapat tagjai Raluca Voinea, Lidia Pancu és Tordai Attila (korábbi interjúnk itt olvasható).

Több kategóriában díjaztak még erdélyi kulturális szervezeteket: a kommunikációért és kulturális közvetítésért járó elismerést a marosvásárhelyi Minitremu kapta, az interdiszciplináris aktivitásért a temesvári Contrasens Kulturális Egyesület TMcult projektjét díjazták, a kulturális örökség innovatív népszerűsítéséért a Fogadj örökbe egy házat Verespatakon projekt kezdeményezőjét (Asociația Arhitectură. Restaurare. Arheologie) ismerték el. A díjátadó gála felvétele itt érhető el.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?