„Ahányan magyarul beszélünk, annyi magyar nyelv van” - Szilágyi N. Sándor előadásán jártunk


-A A+



Nincs helyes vagy helytelen beszéd, csupán helyénvaló beszéd létezik, a magyar nyelvből pedig nem egy van, amit őrizni kell, hanem annyi, ahány beszélője létezik, nyugtatta meg a nyelvromlástól rettegőket Szilágyi N. Sándor nyelvész, egyetemi tanár kedd esti kolozsvári telt házas előadásán, amelyen a beszéd képességének elképesztő nagyszerűségét illusztrálta néhány egyszerű példán.

Szilágyi N. Sándor, a Babeș–Bolyai Tudományegyetem Magyar és Általános Nyelvészeti Tanszékének Arany János-életműdíjas egyetemi tanára jó eséllyel pályázhatna a legnépszerűbb erdélyi tudós címére, annak köszönhetően, hogy humorával, tájékozottságával képes felkelteni az iskolai nyelvtanórák keserű emlékeitől leginkább elgyötört fiatalok érdeklődését is a nyelvi összefüggések iránt. Számítottunk rá, hogy sokan lesznek az előadásán, ezért a kezdés előtt jóval beültünk a Planetáriumba, és jól tettük, mert nemsokára lépni sem lehetett a fiataloktól. Beszámolónkban nem kíséreljük meg felidézni az előadás hamisítatlan Sanyi bácsi-féle hangulatát (erre alkalmasabb lehet a nyelvészprofesszor felvételizőknek írt Ne lógasd a nyelvedet hiába című kiskalauza), csupán a bemutatott nyelvszemlélet néhány elgondolkodtató aspektusát idézzük fel.Bár a mindennapokban, főleg, mikor az anyanyelvünket használjuk, ezt észre sem vesszük, valójában igazi csoda, hogy tudunk beszélni, világított rá a nyelvész: a gondolatainkat nagyon bonyolult rend szerint hanghullámokká alakítjuk úgy, hogy azokat a hallgató ismét gondolatokká tudja formálni. Ráadásul ezt a képességünket nagyjából két éves korunkig saját magunk fejlesztjük ki, ami figyelemre méltó teljesítmény.

A beszéd képességéhez összetett tudás szükséges: nem elég a szavakat ismerni, tudni kell azt is, hogy melyiket milyen helyzetben használjuk, milyen sorrendben, és hogyan kapcsoljuk össze őket. Egy olyan egyszerű kijelentéshez is, mint például az, hogy „Fürödtem.” legalább harminc szabályt alkalmazunk, de az anyanyelvünk esetében ez mégsem okoz erőfeszítést. Ráadásul nem mindig arról beszélünk, amit mondani akarunk, ezért tudnunk kell jól érteni, amit hallunk. Ha valaki udvariasan azt kérdezi tőlünk, hogy „Elkérhetem a tollat?”, akkor nagy valószínűség szerint odaadjuk neki, és nem azt válaszoljuk, hogy „Elkérheted.

A nyelvet egymástól tanuljuk el, így mindenki a környezetéhez hasonlóan beszéli. Van, akinek az a természetes, hogy „Jancsi és Juliska szereti egymást”, van, akinek az, hogy „Jancsi és Juliska szeretik egymást”. „Mind a kettő ugyanolyan jó magyar nyelv” – fogalmazott Szilágyi N. Sándor.

Az előbbi két példát valószínűleg könnyebben elfogadjuk egyformán helyesnek, sokkal több bicska nyílik ki a zsebekben annak hallatán, hogy „sokat alszok mostanában”, ahelyett, hogy „sokat alszom mostanában”, vagy ha valaki a „matekot” szereti, és nem a „mateket”, hogy arról ne is beszéljünk, hogy mekkora zavart okozhat, ha valakitől úgy kérik el az írószert, hogy „odaadnád a tollat?”, miközben az lenne neki a természetes, hogy „ideadnád a tollat?”. Ezek között viszont nincs minőségbeli különbség, hangsúlyozta a nyelvész. „Ahányan magyarul beszélünk, annyi magyar nyelv van, és nincs belőle két egyforma. Nagyon hasonlítanak egymáshoz, hogy meg tudjuk egymást érteni” – tette hozzá.A nyelvjárásbeli különbségek mellett a nyelvhasználat helyzetfüggő is. Másképp fogalmazunk, ha barátokkal sörözünk, ha a családdal ebédelünk, vagy ha dolgozatot írunk, esetleg akadémiai székfoglalót tartunk. Mindenik helyzetben más a helyénvaló. Dolgozatíráskor, előadáskor általában a standard magyar nyelvet használjuk, ez az, amelyik „átlátszó”, nem tűnik fel, egy baráti beszélgetés esetén viszont egyenesen gyanúsnak tűnnénk, ha így fogalmaznánk.

Szilágyi N. Sándornak gondja volt arra, hogy a zömében egyetemista korú hallgatóság számára kézzelfogható hasonlatokat használjon. Így a beszédet a wifi-kapcsolathoz hasonlította (hiszen mindkettő drót nélküli információátvitel), és elmondta, hogy a magyar nyelvről nem lehet úgy beszélni, mint valami fejünk felett gomolygó felhőről, amely önmagában létezik, és ahonnan mindig letölthetjük a megfelelő információt, fogalmat vagy nyelvtani szabályt. Már ez a két szó, a wifi és a felhő is rávilágít a nyelv legfontosabb tulajdonságára, éspedig arra, hogy folyamatosan változik. A wifi ma már ugyanúgy része a magyar nyelvnek, mint mondjuk a fotel, pedig eredetileg mindkettő idegen szó, a felhő pedig ma már nem csak egy természeti jelenséget, hanem többek között egy informatikai fogalmat is jelöl. És nem csak a szókincs, hanem a nyelv szerkezete is változik, elképzelhető például, hogy a jövőben kivesznek az ikes igék, vagy általánossá válik valami, ami eredetileg csak egy földrajzi területre volt jellemző.

„Nem ebbe fog a magyar nyelv belepusztulni. Egy nyelv addig él, amíg vannak beszélői” – összegzett Szilágyi N. Sándor.

Szilágyi N. Sándor előadása az Érted és a Planetárium közös sorozatának része. Az Érted erdélyi magyar fiatalok által indított közösségépítő és értékteremtő kezdeményezés, amelynek a közbeszéd élénkítésére létrehozott Éter nevű blog is része. A blog Hét című rovatában a jeles történelmi események évfordulóit ismertetik a szerkesztők, emellett rendszeresen jelentkeznek közéleti témájú podcasttel is.
HIRDETÉS







EZT OLVASTA MÁR?

X