Anyák napi beszélgetés Panek Kati színésszel
  • 2019. február 20., szerda
    Aladár, Álmos
  • -3°
    Kolozsvár
    • Csíkszereda
    • Székelyudvarhely
    • Gyergyószentmiklós
    • -3°
      Székelykeresztúr
    • Kovászna
    • Kézdivásárhely
    • Barót
    • Sepsiszentgyörgy
    • Arad
    • -1°
      Gyulafehérvár
    • Nagyvárad
    • Beszterce
    • Déva
    • Nagybánya
    • -3°
      Marosvásárhely
    • -0°
      Zilah
    • Szatmár
    • Nagyszeben
    • Temesvár
    • Brassó
    • Bukarest
  • 1 EUR = 4.7480 LEI
    • 1 USD = 4.1981 LEI
    • 1 GBP = 5.4269 LEI
    • 100 HUF = 1.4915 LEI

Anyák napi beszélgetés Panek Kati színésszel


-A A+

A szeretet rétegeiről, szövevényeiről, anyákról, nagyanyákról, lányokról, gyerekekről, szeretetről, szerelemről, barátokról, értékekről, játszadozásról, anyaságról beszélgettünk Panek Kati kolozsvári színésznővel. Az interjú anyák napja alkalmából készült.

Mi zajlik egy nőben, amikor úgy dönt, hogy gyereket vállal?

A gyerekvállalás magánügy, a nő magának szüli a gyereket. Ez nem azt jelenti, hogy az apát kihagyjuk. Ám olyan világot élünk, amiben egyre türelmetlenebbek egymással az emberek. Házasságok köttetnek, majd hirtelen kapcsolatok robbannak szét. Az anyának tudnia kell, hogy bárhogyan alakul az élete, ha gyereket vállal, azt magának szüli. Ha az édesapával együtt maradnak, és ha az apa szereti családját, az Isten áldása, az a jó biztonság még akkor is, ha néha összezörrennek. De amikor az asszony gyereket vállal, úgy kell berendezkedni lelkileg, hogy akkor is fel tudja nevelni szülöttjét, ha társ nélkül marad.

 

Mi a legszebb az anyaságban?

Az, hogy a gyereknek fogódzója az anyja, és az anyjának vezérlője a gyermeke. Utat szabnak egymásnak. Egymáshoz nőnek. Más-más időben egymás támaszai. Legjobb barátok. Viharos életünk volt minden tekintetben, különleges és szövevényes, sok szálon bonyolult, de mindent igyekeztem megbeszélni Zsuzsival, egészen kicsi korától. Ezért hiszem, hogy nincs csonka család, csak felületes szülők. A gyerek a merev, basáskodó, hiteltelen, hitegető szülőnek ellenszegül, de a biztonságosan, jól kormányozó szülő döntéseit elfogadja.

Akkor is, ha másként gondolja?

Akkor is. Minden családban kell lennie egy falkavezérnek. Észérvvel pedig bármit el lehet fogadtatni. A gyerekre terhelni a saját életünket nem egészséges, de ha - korához igazítva - mindent megbeszélünk vele, akkor nem maradnak a kicsi lelkében tisztázatlan dolgok, homályos, félelemkeltő hiátusok: szépen, okosan értegetni kezdi az őt körülvevő világot, alkalmazkodni tud váratlan helyzetekhez is, és még azt is játékosan oldja meg, amit a felnőtt eleinte megoldhatatlannak lát. Én egyetlen esetben vagyok kutyaszigorú: nem tűröm a hazugságot. Se gyereknek, se felnőttnek. Magam soha olyat nem ígértem a kölyöknek, amit később nem tudtam betartani. De soha nem is tépte a kabátom ujját az utcán, toporzékolva, hogy ez vagy az kéne. Ha valamire vágyott, megegyeztünk, hogy megbeszéljük az angyallal vagy megkapja születésnapra, vagy akkor, amikor pénzem lesz rá. És ha ígértem, meg is kapta. Így tanulható az adott szó becsülete, erősíthető a kölcsönös bizalom, ami engem, de őt is kötelezi, s később is szükségeltetik, saját gyerekeivel, majdani családjával.

„Mindig fejetlenül neveltelek. Örülök, hogy lépést hagytál tartani veled. Hogy nem bosszantottál annyit, hogy síromra hozd a virágot. Hogy csak félmosolyod véleményez(ett). Hogy nem fogod a kezem, hogy tudjak menni magam. Fél lépéssel előttem jártál már hatévesen. Azóta is sodorsz magaddal. Auzi tu, ține-o tot așa!” – Panek Kati egyik levele Zsuzsi lányához.

Mi a helyzet az elvált szülők gyerekeivel?

Különleges helyzet az enyém, mert huszonnégy válás volt a szűkebb-tágabb családban. Hét karikagyűrűt kaptam, de csak egyszer mentem férjhez: nem akartam papírral elkötelezni magam. A törvényszéki huzavonát nem kívántam, nem a válás zavar: mintsem feszültségben élni, akkor inkább elvált szülők gyermekének lenni. A felnőttek felelőtlen harcainak a gyermek issza meg a levét, őrlődik két szeretett szüleje - néma vagy zajos - csatái közepette. Aprócska volt Zsuzsim, amikor apjától elváltam, s még elemista korában tisztáztam vele, hogy semmivel se kevesebb attól, hogy elváltak a szülei. Sok sorstársa van, kinek tragédia, kinek szomorúság, kinek hiány, kinek megnyugvás, de idegennek mindez csak egy történet. Ami előnyére válhat: hamarabb meg kell állnia a lábán, amitől jó esetben erősebb és életrevalóbb lesz, amint a leszakadt részek is, Magyarországhoz képest. E rohanós világban viszont még több az olyan család, ahol a szülők együtt vannak ugyan, de reggeltől estig munkában, kényszeredetten, szeretetlenül élnek otthonukban. Csak hát ezzel nem szokás dicsekedni. Ha egymást már nem is, attól gyerekeiket szerethetik a szülők. Sokan - ha együtt maradnak - a gyerekeikért teszik. Még ha nem is durva, hangos a házasság, de már a szenvtelen élettelenséget, vagy a feszültséget is (meg)érzik, megszenvedik a gyerekek. És sok a gyáva, vagy kényelmes ember, akik a gyerekekre hivatkozva látszat-élnek egymás mellett, sokan pedig azért nem válnak el, mert nincs hova külön költözniük. Fulladoznak az iszamos vagy unott kapcsolatban, amiben a gyermek sok esetben rosszabbul jár, mint válás esetén, mert kénytelen valamelyik oldalra állni: legtöbbször ösztönösen a gyengébbet védi, hiszen azt jobban félti, de ezzel szembe kerül az erősebbik féllel, ugyanakkor mindkettőhöz ragaszkodik. Ebben őrlődik, kifele nem viheti a belháborús félelmeit, ha nem talál egy emberszabású őrző angyalára, úgy csak bolyong, mint egy irányt tévesztett apró csillag, aki lemaradt a tejútról. A gyerekzsúrok korszakában mondtam Zsuzsinak: mikor elmész egy születésnapra, olyankor ünneplőben a ház és lakói. De te fiam arra is figyelj, hogy az ott élő emberek között milyen a viszony.Zsuzsi, bárhonnan hazajött, végeérhetetlenül mesélt. Tán másodikos volt, amikor egy gyerekbuli után először mondta: szép házban, jó körülmények között lakik az ünnepelt, jól mulattak, de abban a házban süt a szeretetlenség. Kérdeztem, miből érezte? Abból – magyarázta -, hogy az édesanya és az édesapa között semmi, de semmi kapcsolat nincs. Se egy mosoly, se egy simogatás, se egy összenevetés, se valami játékosság, amiből azt érezni, hogy két ember összetartozik.

Bocsánatos bűn az, ha a gyerek máshoz vonzódik jobban, mint a saját édesanyjához vagy édesapjához?

Még csak nem is bűn. Engem anyai nagyszüleim neveltek négy hónapos koromtól, mert szüleim elváltak. Majd válogathattam: 2 x 2 mostohám közül máig is különlegesen édesjó kapcsolatom van második mostoha anyámmal, és első mostoha apámmal is szeretettel levelezünk. Közel 50 éves voltam, mikor rájöttem, hogy attól, hogy a nagyszüleim neveltek fel, teljesen más a gondolkodásom, az értékrendem, az életstílusom, mindenben más vagyok, mint a saját korosztályom. Mintha nem '57-ben születtem volna, hanem '37-ben, és élnem mégis most adatott meg. Más erkölcsiségben neveltek és ez furcsán - szigorúan - határozza meg az életemet. Ez a gyerekem nevelésére is hatással volt. Nagyanyám mindent odaadással végzett, amit unokája körül megtenni lehetett, de szeretetét kimutatni nem tudta: ezt hiányoltam, ettől lettem ölelős emberré. Zsuzsim is az. Nagyapám szelíd szeretetével gyakran simogatta meg a fejemet, mesékkel tanítgatott, mindent szülőfaluja mércéjével is mérve. Így vált természetessé, hogy akár a kolozsvári forgatagban, akár gyimesi házunk nyugalmában mindenről beszélgetünk a lányommal. Egykeségem, elanyátlanodásom az oka? Rendkívül fontosak a barátaim, mindig igen sok ember vesz körül, és mindenki a maga módján pótolhatatlan. Zsuzsi ebben nőtt fel, neki is számolatlan barátja van. Viszont – ez is vajon mitől?  – akitől övön alul kapok, azt örökre leírom, megszűnik, nincs, soha többet eszembe se jut. A lányom nem olyan kérlelhetetlen szigorú mint én, de őt se érdemes becsapni, mert nem lesz benne köszönet. Hogy jól vagy rosszul neveltem a gyereket, azt majd tőle kell megkérdezni, később. Amikor már rálátása lesz. Barátaimtól sokat tanultam. 

Borbély Melinda: attól a perctől hogy megszületett a gyermeked, egyetlen aggódás az életed.

Péterffy Csilla: nem tudod mindentől megóvni a gyereket; van, amit meg kell tapasztalnia egyedül, ahhoz hogy tanulhasson belőle.

Csenteri Levente: mindig feladatot kell rájuk bízni, azzal elfoglalják magukat, nincs unatkozás, nincs nyafogás.

Molnár Levente: engedd elszakadni a leánkát. Annyira össze vagytok nőve, hogy kell neki a tőled elszakadás szabadsága. Hogy legyen majd hova visszatérnie.
Csak néhány példa, pedig hosszan sorolhatnám.

Mi van akkor, amikor felnő a gyerek?

Az még nem tudom, éppen most vagyunk benne. Azt már tudom: a gyerek azé, aki felneveli. Csak az kérhető számon tőle, amire példát mutatva tanítottad. Azt is fontosnak tartom, hogy amennyiben lehet, következetesen szabjunk határokat: a gyerek úgyis egyre feszegeti azokat. Így mindkét részről szükségesek lesznek engedmények. De akinek mindent megengednek, abból lesz az örök elégedetlen felnőtt, aki semminek sem tud örülni, viszont az őrületbe kergeti a munkatársait az elkényeztetettek nyegle fegyelmezetlenségével. Apám mondta volt, hogy az ember mindent megadna a gyerekének, amit ő nem kapott meg, és mindentől megvédené, amitől őt nem óvták. Csak nem biztos, hogy a gyereknek az kell. Bárhova születünk, szerencsés esetben mindenki életébe kerül egy fogódzó, egy példányi ember, akire szükség van néha akkor is, ha mindkét szülő jelen van az életében. Kinek a nagybátyja, kinek a szomszéd Erzsike néni, kinek a tanítója. Ha van egy állandósult személy, akire felnézel, akit követni lehet, aki viselkedésével, szeretetével eligazít, könnyebben veszed az akadályokat. Nekem szerencsém volt: felnevelő nagyapám a példaképem, de édesapám remek mondatait is gyakorta idézem, és mostohaanyám jó ízlése, tömör véleménye is útmutatóm. Később Kallós Zoli bácsi volt a mesterem, Csíky András nagy tehetségű színésztársam is követendő példám, de jó szomszédom, Csortán András nyugalmazott magyar tanár is tartásos, bölcs, remek ember. Lám, még ma is szükséges az előttem járókhoz alkalmaztatni az életemet. Pedig többet éltem már, mint amennyit még fogok.

Mi a legfontosabb a gyermek életében?

A szeretet - vágná rá mindenki, én is. De hát erről nincs miért beszélni. Mert ha nem szereted azt a kölyket, minek hoztad a világra? Minden fontos, ami emberi. Adjál csókot a maszatos képére, simogasd meg a kócos fejét, vagy csak úgy, simítsd meg a vállát vacsora közben, miközben az asztalra teszed a sótartót. Hallgasd meg és válaszolj, ha nincs időd most, akkor kérdezz rá később, döntéseidben kérj tőle tanácsot, adj feladatot neki, teli torokból énekelj vagy pizsamában táncolj vele, és köszönd meg, ha segít, és vedd észre, ha megtanulja, hogy jól esik, ha terített asztallal vagy csokor kerti virággal vár haza. Unom az uniós nyavalygást a gyermek jogairól: ha hazudik, kapjon (az anyjától akár) egy atyait! - ha másképp nem, így bizonyára megtanulja, hogy a hazugság elfogadhatatlan.

Mégis: itthon a humor a legfontosabb. Ha a gyerek nem lát a családban nevetést, unalmas, szomorú felnőtt lesz belőle, érdektelen, szürke, fanyalgó, panaszkodó, és a kritikát sem bírja majd, ha nem tud tökéletlen magán vagy a fonák helyzeteken nevetni. A zsidók mindenben dicsérik a gyereket, ettől nő az önbizalma, a cigány aprók a muzsikába születnek bele, ettől kaphatóak bármikor a táncra, a székelyek a legnehezebb munkák közben is jóízűen megnevettetik egymást, ettől élhető az életük! Mindenki fűszerezzen - igény szerint - mindenből egy csipettel, nálunk viszont humorból: nagykanállal. Végül, cseppet sem lényegtelen: hagyj magadnak pihenőt. Ne légy a gyerek rabszolgája. Pihenj meg, szánj időt magadra, a társadra, szerelmedre, törődj a barátaiddal. Utána nagyobb türelemmel lehet ismét a gyerek felé fordulni: megölelni akkor is amikor hibázott, örömében is osztozni, bajból is együtt kilábalni. Hogy érezze: hátországa vagy halálig, és azon is túl. Örökös szolgálatban.

Panek Kati színész 1957-ben született Kolozsváron. 1980-tól a Kolozsvári Állami Magyar Színház  tagja. Az erdélyi táncház egyik alapítója. Nagyapja Horváth István költő. Édesapja Panek Zoltán író. Szakmai elismerések: 2013 - Poór Lili-díj az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE) felajánlásában, 2007 - Legjobb női alakítás díja - Kisvárdai Színházi Fesztivál (Sáchás Ruth / Jákobi és Lájdentál).
Népdalénekesként 1976-ban  a bukaresti televízió magyar adásának meghívására elsőként énekel autentikus népzenét, adatközlőkből álló zenekarral. Első kislemeze 1981-ben jelenik meg a Barozda kíséretében. 1985 - megjelenik a Bodzafa együttessel a magyarózdi nagylemeze.  
CD-k:  A "Panek Katié" (1999) - erdélyi magyar népzene. A „Ha nem szerettelek volna” (2007) az erdélyi táncház 30 éves jubileuma alkalmából válogatta Panek Kati, a Bodzafa és Barozda együttes korabeli felvételeiből. 
Az 1994-ben alakult kolozsvári blues együttes, Nightlosers meghívott énekese, tiszteletbeli tagja.

HIRDETÉS







EZT OLVASTA MÁR?

X