Budapesten is bemutatják a borosjenői kőfaragvány-leleteket

December 11-én budapesti szimpóziumon mutatják be a borosjenői várban idén talált 12. századi kőfaragvány-együttest – döntötték el a budapesti Teleki László Alapítvány és az Arad Megyei Múzeum munkatársai a csütörtöki aradi munkamegbeszélésük alkalmával. A találkozót a 15. században épült vár romló állagának javítását, a műemlék megmentését célzó projekt részeként tartották meg – közölte az aradi közgyűjtemény a rendezvény után kiadott sajtóközleményében.

Mint arról már beszámoltunk, 2016 óta zajlanak régészeti és művészeti kutatások az Arad megyei település várában, és az idén végzett falkutatások során értékes, Erdély és a Partium szintjén az egyik leggazdagabb kőfaragvány-leletegyüttes került elő. A magyarországi Rómer Flóris-terv keretében, a borosjenői önkormányzat adminisztratív támogatásával megvalósuló projektben résztvevő kolozsvári régészek és művészettörténészek megállapították, hogy a 12. századi román stílusú oszlopfők és egyéb faragványok a vár 16. századi bővítése során az addigra elnéptelenedett Dénesmonostora nevű kolostorból kerültek oda.

A csütörtöki találkozó a borosjenői vár megtekintésével kezdődött, majd Aradon, a múzeumban tartott megbeszéléssel és a páratlan leletegyüttes szemrevételezéssel ért véget. A kőfaragványokat konzerválják, restaurálják és kiállításon mutatják majd meg a nagyközönségnek. December 11-én budapesti szimpóziumon mutatják be a szakmának az értékes középkori leleteket – közölte Florin Mărginean aradi régész.

A rendezvényen a kolozsvári Babeș–Bolyai Tudományegyetem művészettörténészei, restaurátorok, a Kolozsvári Történeti Múzeum munkatársai (Módy Péter kőrestaurátor, Kovács Zsolt, Weisz Attila és Szekeres-Ugron Villő művészettörténészek, Keresztes Melinda helyi történész-hallgató, Csók Zsolt régész), továbbá a Teleki László alapítvány munkatársai (Kollár Tibor, Wekerle Szabolcs), a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és a ELTE munkatársai, a Magyar Tudományos Akadémia részéről Marosi Ernő művészettörténész, Entz Géza művészettörténész, Földváry Gábor örökségvédelmi ügyekért felelős miniszteri biztos, valamint az aradi múzeum munkatársai vettek részt.

Kapcsolódók

Kimaradt?