Tatár valóság Romániában: a kultúra a biztosíték – Ghiulsen Iusuf Ismail újságíróval beszélgettünk


-A A+

A kisebbségi viselt dolgokhoz nem csak egyfajta viszonyulás létezik Romániában: ahány nemzeti közösség, annyi különböző sajátosság és ezekhez társuló megközelítés vehető szemügyre. A dobrudzsai tarár szemszöggel Ghiulsen Iusuf Ismail konstancai rádiós újságíró, a tatár nyelvű műsor szerkesztője ismerkedtetett meg, akivel az Etnikumközi Kapcsolatok Hivatalának közszolgálati médiát tömörítő sinaiai találkozóján beszélgettem. Összebarátkoztunk és megígértem neki, hogy majd meglátogatom Konstancán,  végigeszem vele a „klasszikus”  hétfogásos tatár ünnepi menüt, amelyről röviden mesélt, és amelynek a fele hús, a másik fele pedig édesség (ha netán azt hittük volna, hogy csak a magyar konyha nem éppen „fogyókúrás”). De addig is: elbeszélgettünk a tatár műsorszerkesztés,  a kultúra és oktatás, valamint a muszlim vallás különböző kérdéseiről.

A kultúrára másfajta eszközként tekint egy kisebbségi közösség, és megint másként a többségi társadalom. Mi a szerepe a kultúrának a dobrudzsai tatár közösség számára, és hogyan tükröződik ez az ön újságírói munkájában?

A kultúra a nemzet része. Mert az a nemzet, amely megőrzi és népszerűsíti kulturális értékeit, nyelvét és vallását, kiállja az idő próbáját. Ezért úgy gondolom, hogy nekünk, a kisebbségi nyelvű rádiós műsorok szerkesztőinek az a dolgunk, hogy népszerűsítsük ezeket a kulturális javakat, továbbörökítsük, ugyanakkor – természetesen – megismertessük ezeket a többségi lakosság körében is. Ilyen értelemben a kisebbségi újságírókat összekötőkapocsnak is tekintem, de azzal a megjegyzéssel, hogy a mi elsődleges dolgunk az igen fontos kulturális értékeink közösségen belüli megőrzése, továbbvitele.

A Román Közszolgálati Rádió konstancai regionális stúdiójának hat kisebbségi műsora van – görög, örmény, lipován orosz, tatár, török és aromán –, naponta más-más nyelvű adás egy-egy órában. Melyek az előnyei ennek a felosztásnak és milyen nehézségeket tapasztalt a műsorszerkesztésben?

Számos előnyük van ezeknek a műsoroknak, hiszen ezekben  bemutatjuk az illető kisebbség különböző eseményeit, rendezvényeit, ugyanakkor hangsúlyt fektetünk a történelmük és a szokásaik bemutatására, illetve mindenre, ami a nyelvhez, valláshoz kapcsolódik.

Ami a hiányosságokat illeti, azt hiszem, hogy ezek azonosak a rádiós kollégák által általában tapasztaltakkal. Soha nem vagyunk elégedettek az adásidővel és a műsorok ütemezésével: mindnyájan keveseljük az időtartamot, illetve nem tartjuk jónak a jelenlegi időzítést. Ugyanakkor a külső munkatársakkal dolgozunk, akiknek nincs munkaszerződésük a rádiótársasággal, csak amolyan átmeneti. De ezek a regionális stúdiók általános gondjai…

Nemrég az Etnikumközi Kapcsolatok Hivatala jelezte azt a szándékát, hogy megoldást szeretne találni a helyi döntéshozókkal a tatár nyelv oktatására. Mi a helyzet jelenleg a tatár nyelv oktatása téren? Léteznek-e feltételek arra, hogy a tatár gyermekek anyanyelvükön tanuljanak bármilyen formában?

1968-ig létezett a Bukaresti Egyetem keretében egy orientalisztika szak, ahol a tatár nyelvet is meg lehetett tanulni, azonban a kommunizmus idején ezt megszüntették. Ezt követően, azt hiszem,  voltak különböző kísérletek a szak visszaállítására, de ezek nem jártak semmiféle eredménnyel. Az 1989-es forradalom után létrehozták a tatárok és törökök kisebbségi szervezeteit, és azóta létezik török  nyelvű fakultatív oktatás, amely keretében hetente egy órát anyanyelvükön tanulhatnak a török gyermekek, a konstancai Ovidius Egyetemen pedig  létrehoztak egy török-angol szakot. Ezt megelőzően hároméves kollégiumi oktatás keretében képezték ki a tatár nyelvtanárokat, akik általános iskolában taníthattak.

Azt is meg kell itt említenem, hogy a Krímről származó tatároknak tulajdonképpen nincs anyaországuk, ezért tatár nyelvakadémiájuk sincs, így pedig általánosságban is nehezen beszélhetünk a tatár nyelv fejlődéséről. Jelenleg a tatár nyelvet Dobrudzsában a vasárnapi iskolákban oktatják, közösségi környezetben. Tíz évvel ezelőtt még opcionális tantárgyként tanították azokban az iskolákban, ahol magas volt a tatár gyermekek létszáma. Ilyen értelemben az Etnikumközi Kapcsolatok Hivatalának a tatár nyelv revitalizációja érdekében tett gesztusa mindenképpen dicséretes, és ezúton is köszönetet szeretnék mondani a hivatalnak érte. Ugyancsak közösségi közegben léteznek tatár nyelvű tankönyvek első osztálytól negyedikig, tehát eszközök léteznek az oktatáshoz, a gyermekek pedig örömmel vesznek részt a nyelvoktatásban a jelenlegi körülmények között is.

A vallásnak mind a török, mind pedig a tatár közösség életében, hétköznapjaiban igen fontos szerepe van. Azonban éppen ön emelte ki a sinaiai konferencián tartott ismertetőjében, hogy világszinten létezik egy kedvezőtlen viszonyulás és intolerancia a muszlimokkal szemben. Ön találkozott-e a jelenséggel személyesen is, miként próbálja a munkájában tompítani ennek hatásait? Lehet-e az embereket vallásos toleranciára nevelni?

Közösségem életemben jelentős szerepe van a vallásnak, ez így igaz. Megközelítésemben valamennyi monoteista vallásban benne van a tolerancia magva, ezek a vallások az egyén legbelsőbb megismerésére törekszenek. Azt tapasztaltam viszont, hogy a tolerancia hiánya általában az ismerethiányból eredezik. Amint azt ön is nagyon jól tudja, Dobrudzsában soha nem léteztek vallásos ellentétek és etnikai konfliktusok sem. A tatár közösség nyolcszáz éve él dobrudzsai földön, és soha nem volt ilyen gond. Mi toleránsak vagyunk és békésen együtt élünk valamennyi felekezettel, és itt hadd idézzem Mevlanát, a török filozófust, aki azt mondta, hogy „keresztény, zsidó vagy muzulmán lennél bár, jöjj, hogy szeressünk együtt és legyünk szeretve”.

Tehát mi, muzulmánok nyitottak vagyunk és toleránsak a többi vallás iránt, így az újságírók és közösségi vezetők együttes felelősségének tartom azt, hogy akként népszerűsítsük a muszlim vallást, ami tulajdonképpen, ismertté tegyük igazi valóját valamennyi kommunikációs csatornán. Miért? Azért, hogy hatástalanítani tudjuk az ilyen történeteket, amelyek világszinten léteznek, nem pedig Romániában, ahol nekünk nincsenek ilyen gondjaink.

Tatároknak és magyaroknak eléggé  "intenzív" a közös történelmük. Milyen sztereotípiák léteznek a magyarokról a tatár közösségben?

Tapasztalatomban a sztereotípiák soha nem pozitívak, tehát ezekről nem beszélnék most. Úgy látom, hogy a mi közösségeink békésen élnek együtt, közös a történelmünk és ráadásul még közös szavaink is vannak. A magyar szótárban rengeteg török-tatár eredetű szó található…

Én magam is mindig jól együttműködtem a magyar közösség tagjaival és nagyon sok barátunk került ki a soraikból. Járunk különböző fesztiválokra is, amelyekre magyarok hívnak meg bennünket Székelyudvarhelyre vagy Bálványosra, de a segesvári Pro Etnica fesztiválnak is álladó meghívottjai vagyunk, ahol gyergyószentmiklósi és sepsiszentgyörgyi barátainkkal szoktunk találkozni.  Egy időben egy magyar újságíró hölggyel is cseréltem sajtós anyagokat és ételrecepteket: a magyar ételek receptjeit közöltük a tatár közösség újságában, a tatár gasztronómiai különlegességekkel pedig a magyar olvasók ismerkedhettek meg általa.

Mi nagyon boldogok vagyunk, hogy különböző etnikai közösségekként békésen együtt élünk Romániában, ilyen tekintetben pedig mintaként szolgálhatunk világszerte, nem csak Európában. A román államnak köszönhetően pedig, amely támogatja a nemzeti kisebbségeket nyelvük, kultúrájuk és hagyományaik népszerűsítésében, ennek a békés együttélésnek nagyon fontos szerepe van Délkelet-Európában, ahol nincs ehhez hasonló állam, amely ennyi jogot biztosítana a kisebbségeknek. Ilyen tekintetben hálásak vagyunk ennek az országnak és boldogok is, hogy itt születtünk, itt élhetünk.

HIRDETÉS







EZT OLVASTA MÁR?

X