Közönségdíjat nyert Budapesten a Colectiv-tűzvészről készült dokumentumfilm


-A A+

A Colectiv-tűzvészről készült dokumentumfilm nyerte el a november 12. és 17. között Budapesten megszervezett 16. Verzió Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztivál közönségdíját. A Filmtett szerzője lejegyezte az első reakciókat.

A 2019-es Verzió közönségének a nemzetközi mezőnyből a román-luxemburgi közös produkció, a Colectiv tetszett leginkább: a nézők szavazatai nyomán Alexander Nanau filmje kapta a legjobb értékelést (a magyar mezőny közönségdíjasa Szabó Réka A létezés eufóriája című filmje lett). A dokumentumfilm már eddig is jól szerepelt Velencében, Torontóban és Zürichben, és most Budapest is teltházas vetítésekkel fogadta. Bizonyára a Romániában élők többet tudnak a film alapjául szolgáló történetről, a Colectiv nevű szórakozóhelyen 2015-ben fellobbant tűzről, mely több tucat halálos áldozatot követelt. A balesetben 27-en vesztették életüket, majd ezt követően kb. 40-en a kórházakban haltak meg. Az események a román egészségügyet, sőt a román államapparátust behálózó korrupció felfedéséhez, végül tüntetésekhez és a Ponta-kormány lemondatásához vezettek. Ez egy román belügyekben nem különösebben jártas nézőnek csak felszínesen jön le a filmből, viszont a tragédia nagysága és egy uniós tagállam, Románia közegészségügyének állapota megdöbbentően hatott és elementáris részvétet keltett. Olvasd tovább a Filmtetten!

HIRDETÉS







EZT OLVASTA MÁR?

X