Csak úgy termeli Pécs a magyar zenekarokat – Lévai Balázzsal beszélgettünk a jelenségről


-A A+

Mi a közös a Kispál és a Borzban, a 30Y-ban, a Halott Pénzben és a Punnany Massifban? Sikeres, korszakalkotó zenekarok, igen, de azt talán csak az igazán elkötelezett rajongók tudják, hogy mindegyik Pécsen alakult. És rajtuk kívül még vagy száz másik, túlzás nélkül. Hogy hogyan képes ennyi tehetséget termelni egy alig több mint 140 ezres lakosú magyar város, Lévai Balázs rendező új filmjéből egyértelműen nem derül ki, de mint mondja, nem is ez a szándék. A Pécsi szál egy 73 perces főhajtás a pécsi zene előtt, jól megkavarja a néző agyát, hiszen fogalma sincs, hogy abból, amit lát, mi igaz és mi nem, de legalább jól szórakozik, és példaképeit, vagy ha nem is, tehetséges és magával ragadó zenészeket láthat és hallgathat. Lévai Balázs filmjét a Filmtettfeszten mutatták be, a rendezővel a vetítés után beszélgettünk.

Nem tudom, láttad-e, hogy a programfüzetben Fenomenul Pécs-nek fordították a film címét, ami A Pécs-fenoménnek felelne meg. Találónak gondolod?

A pécsi jelenség – ebben az értelemben? Könyvcímeknél, filmcímeknél a tartalmat, az üzenetet próbálják átadni, szóval ebben az értelemben pontos. Egy jelenséget próbálunk megragadni, még ha nem is feltétlenül véresen komolyan.

Miután kijöttem a moziteremből – bár a film úgy volt beharangozva, hogy próbálja megfejteni a pécsi zenekaroknak a titkát – azt éreztem, hogy számomra ez nem lett megfejtve, pontosan amiatt, hogy a történetben nagyon keveredik a fikció a valósággal. Helyénvaló azt mondani, hogy ennek a filmnek a célja inkább a pécsi zenének az ünneplése?

Abszolút. Teljesen jogos meglátás, hogy nem fejtjük meg a pécsi zene titkát, de igazából nem is erre vállalkozunk. Attól, hogy a sajtószövegekben ilyeneket „hazudtunk”, az ilyen értelemben a kampánynak a része volt, hogy a film komolyan veszi magát. Egyébként beszél erről a film: az első egy perc tíz másodpercben, a főcím alatt, amikor senki nem figyel oda. Ott mindenkitől bevágtam azt, hogy mit gondol a pécsi titokról. Ettől függetlenül, szeretném azt hinni, hogy noha tényleg nem akarja megfejteni ez a film a pécsi titkot, de azért valamit mégis csak elmond róla. Látod ezeket a zenekarokat, látod, hogy viszonyulnak egymáshoz, látod ezt a zenei szcénát, hogy működik ezen a városon belül. Áttételesen kiderül, hogy ezek a zenekarok dolgoznak, buliznak egymással, egymás mellett próbálnak, szóval hatással vannak egymásra.

És szerintem nincs titok. A titok az az, ami az első egy perc tíz másodpercben elhangzik: kicsit el voltak zárva a világtól, folyamatosan rá voltak kényszerítve, hogy kitalálják, kik ők, volt idejük megtalálni a saját hangjukat, és ami borzasztóan fontos: nagyon sok pozitív példát láttak maguk előtt. Látták azt, hogy a másik zenekarnak sikerült, és ha nekik sikerült, nekünk is sikerülhet. A Kispál és a Borz, 30Y, Punnany Massif, Halott Pénz szerintem egymást húzták föl. Míg ha elmész egy másik magyar városba, például Debrecenbe, a Tankcsapdán kívül nem tudsz senkit mondani. Sokat dolgoztam egyébként debreceniekkel, ott egy picit azt is érzik, hogy a Tankcsapda kicsit agyonnyomta zeneileg a várost. Nem rosszindulatból vagy szándékosan, hanem egyszerűen nem következett annak folytatása, vagy túlságosan is velük azonosították Debrecent. Ez valahogy Pécsen ebből a szempontból lazábban alakult.

Szóval visszatérve: ez inkább egy műfaji játék, egy kísérlet. Valószínűleg én untam volna, ha egy hagyományos dokumentumfilmet csinálok erről a témáról. Közhelyekre jutottunk volna. Annak is van létjogosultsága, de most nem ez volt a cél.

Ez nagyon érdekes, hogy így alakult, mert ha az ember egy csomó jó példát lát maga előtt, akkor be is feszülhet, azt is mondhatja, hogy én soha nem leszek olyan jó, de Pécsen a jó példák pont hogy motiválóan hatottak a fiatal zenekarokra. Felütöttem egyébként a Made in Pécs honlapját, és több mint 130 pécsi zenekart számoltam, ami azért döbbenetesen nagy szám.

Kimaradt az a jelenet a filmből, hogy pécsi egyetemi zenekarok lépnek fel a PEN-en (Pécsi Egyetemi Napok – szerk.), és ott előtte a Beck Zoli (a 30Y zenekar frontembere – szerk.) elmondja, hogy csak a Pécsi Tudományegyetemen 41 zenekar létezik, abból választották ki azt a hatot, amely fellépett. Ez is azt mutatja, hogy itt azért van hagyománya a zenélésnek. Nemrég voltam Győrben a filmmel, ami egy 130 ezres város. A helyi klub vezetője egy győri zenekart sem tudott mondani nekem, annyira nincs ott zenei élet.

Mesélj egy kicsit a forgatásról. Bár sok zenésszel dolgoztál már ilyen-olyan formában és műfajokban, de talán ez az első, amikor ilyen sok zenekarral egyszerre. Ez megnehezítette a munkát?

Őszintén (nevet)? Nagyon megnehezítette. Most mondhatnám udvariasan, hogy szuper könnyű volt minden, de az nem lenne igaz. Tényleg négy sztárzenekarral dolgoztunk ebben a filmben, akik közül kettőnek valóban nagyon dübörög az élete. A Halott Pénz ma napjaink talán első számú magyar zenekara, a Punnany Massif is talán az első ötben van, de ott van a tízben a 30Y is, Lovasi meg mégis csak Lovasi. Nehéz volt nagyon összeszervezni őket, az ő naptárukhoz alkalmazkodni. Ez volt talán a legnagyobb kihívás, meg az, hogy nem kaptunk sok időt velük. De azt gondolom, ez nem baj, mi ezt tudtuk, és ehhez kellett a kabátot szőni. Nyáron forgattuk a filmet, amikor heti 3-4 koncertjük van, ehhez is alkalmazkodni kellett. De amikor ott voltak, akkor nagyon készségesek és kooperatívak voltak.

Más kérdés, hogy ők nem színészek. Próbáltam minél kevesebb olyan helyzetbe hozni őket, hogy színészkedniük kelljen, de lehetett látni, hogy ki az, akinek ez jól áll, kinek kevésbé.

Arra is gondoltam ezzel a kérdéssel, hogy nem-e volt nehéz olyan szerepbe állítani őket, hogy őket kell instruálni, nem ők diktálják a tempót. Ehhez a szerepkörhöz mennyire vannak hozzászokva?

Ez változó. Lovasi egy csomó filmben szerepelt már, Jancsó Miklós-filmekben, a Sztornó című játékfilmnek a főszereplője volt, ő ott megtapasztalta, hogy ő nem színész. Ezt ő állítja magáról a közösen írt könyvünkben. Ehhez képest András nagyon sokat fejlődött, sokkal-sokkal jobb, mint mondjuk tíz évvel ezelőtt. Ugyanígy a Beck Zoli a 30Y-ból egy végtelen intelligens fickó, őt lehetett instruálni, lehetett mondani azt, hogy mit és hogyan csináljon.

De ez tulajdonképpen a munka része. Ha én ilyen hülyeségre vállalkozom, akkor nézzek szembe azzal, hogy óvatosabban, finoman kell fogalmazni. Szóval, ez egy összetett játék, aminek része, hogy ne várjak el olyat egy zenésztől, amit nem tud megcsinálni. De az ellentétére is volt példa, kiderült például Felcser Mátéról (a Punnany Massif egyik frontembere – szerk. ), hogy jól improvizál, könnyen bele tud helyezkedni egy szerepbe. Ha megnézi egy játékfilm-rendező ezt a filmet, aki egy olyan filmszereplőt keres, aki nem profi színész, de tud játszani, van érzéke hozzá, akkor ő tökéletes választás.

Amiről nem esett szó a filmben, de engem nagyon érdekelne, hogy mielőtt igazán berobbantak volna ezek a zenekarok, összefonódott-e bármilyen módon az életük Pécsen?

Némileg a filmben is esik erről szó, de csak egy picit: a Punnany Massif meséli el, hogy ki mindenkivel dolgoztak együtt ott abban a kis lakásstúdióban. Ott vették fel Beck Zolival a Csönded vagyokat, a Halott Pénznek csomó korai dalát Felcser Máté vette fel, Wolfie is (Punnany Massif-tagok – szerk.) dolgozott más zenészekkel, Takáts Eszter dalait is Máténál vették fel, sok ilyen kollaboráció volt. Ahogy a Zoli fogalmaz a filmben, egy ilyen kisvárosban elkerülhetetlenül összetalálkozol alkotó emberekkel, amiből ilyen furcsa fúziók alakulnak.

Számomra az derült ki, főleg a fiatalabb generációnál – tehát a Halott Pénz, Punnany Massif, Junkie Jack Flash, Takáts Eszter –, hogy ők ezer szállal összekötődnek. Bulizásban is, fellépésekben, kollaborációkban is.

Hogyan fogalmaznád meg Pécs szerepét Magyarországon belül? Kívülről nézve laikusként azt mondaná az ember, hogy ami kultúra, művészet, kortárs, az Budapesten központosul, és ugyanezt mondaná – nyilván sarkítva – Erdélyben is, hogy Kolozsvár egy ilyen kulturális fellegvár. Ehhez képest Pécs szerinted milyen szerepet lát el Magyarországon?

Pécs nagyon erősen ráment arra az elmúlt 10-15 évben, hogy kialakítson magáról egy kulturális profilt, egy kulturális attitűdöt. 2010-ben Európa kulturális fővárosa volt, akkor nagyon sok fejlesztés történt, sok szó esett róla. Nem szabad elfelejteni a Pécsi Országos Színházi Találkozót, ami – minden vita dacára – a mai napig ott van Pécsen és tíz napig a magyar színházművészet központjává teszi. Ott vannak ezek a zenekarok, ott van a Kodály Központ, ott van a Csontváry Múzeum, ott van az egyetem, szóval, sorolni lehetne.

Pécs a magyar mediterrán város, legalább is mi pestiek annak gondoljuk, ahol mindig buliznak és mindig jó idő van. Menő dolog odamenni, minden zenekar fel akar lépni Pécsett, mint ahogy Kolozsváron is – oda eljutni egy fontos állomása a karriernek. Pécs szerintem abban különleges a magyar városok között, hogy arányait tekintve ott van a legtöbb zenés klub, a legtöbb koncerthelyszín. Fel tud lépni az ötven fős közönségű zenekar is, de fel tud lépni a kilencszáz fős közönségű is a Kodály Központban vagy a Pécsi Est Caféban. Pécs szereti elhinni magáról, hogy a bohém, mediterrán, laza város. Az mindig jót tesz a városnak, ha van egy sétálóútcája, központja, ahol, ha végigmész, biztos, hogy mindenkivel találkozol – a Király utca az ilyen Pécsett.

Kellett ehhez a filmhez a személyes pécsi kötödésed, vagy ha csak az érdeklődés van meg, akkor is ugyanígy meg tudtad volna csinálni? Gondolok itt pécsi barátságokra vagy akár a POSZT-ra, ahol évek óta a szakmai beszélgetéseket vezeted.

Biztos, hogy kellett a pécsi kötődés. A film késztetett arra, hogy végiggondoljam, Budapesten kívül a legtöbb éjszakát szinte biztosan Pécsen töltöttem a magyar városok közül. Az egyik diplomámat ott szereztem Pécsen, rengeteget voltam lent a Bandinál interjúzni, amikor a Lovasi könyvet írtuk, és ahogy te is mondtad, a POSZT-on már lassan tíz éve vezetem a szakmai beszélgetéseket. Forgattam filmet a 30Y-nal Orfűn és Pécsen, tehát nagyon-nagyon sok minden köt a városhoz.

Amikor januárban lementünk forgatni ennek a filmnek a végefőcímét – amikor a Made in Pécs fesztivál zenekarait csak úgy villanásokra beraktuk, hogy lássák a nézők, itt van utánpótlás és rengeteg fiatal zenekar van –, akkor a Köles Ferivel, aki a Pécsi Nemzeti Színház jeles színművésze, erős komikus karaktere a városnak, meg is állapodtunk abban, hogy alakítunk egy zenekart Rendőr születik néven, és jövő januárban mi ketten is fellépünk. Azóta sokat változott a zenekar neve, azt hiszem, most a Karibi válságnál tartunk. Kicsit apró probléma, hogy mindketten basszusgitározunk, tehát ez egy nagyon speciális formáció lesz. Ugye a Made in Pécsen mindig 20 percet játszik egy zenekar. Ugyan még egy dalunk sincsen, de megállapodtunk Ferivel, hogy nekünk ez nem jelent majd gondot (nevet).

Hogyan fogadták a zenekarok a filmet?

Megnézték a próbavetítést, majd eljöttek a bemutatóra, és utána együtt buliztunk, szóval nem tagadták meg, Szerintem ez az a típusú film, aminek jót fog tenni az idő. Nem láttam ezt a filmet úgy fél éve, és most én is rá tudtam néhol egy kicsit csodálkozni. Persze sok mindent másképp csinálnék. Jó pár író barátommal beszélgettem erről, hogy éppen ezért nem szokták olvasgatni a régi könyveiket, mert csak idegesek lesznek, hogy uhh, ezt is kihúznám, ezt most másképp írnám. Most én is azt éreztem, hogy kivennék belőle két-három percet, de ez annak a pillanatnak a lenyomata, amikor készült.

Jelenleg milyen projekteken dolgozol? Azt tudom, hogy a tavalyelőtt elhunyt Fábián Juli énekesnőről készül egy emlékfilm.

A Fábián Juliról szóló dokumentumfilmet most fejeztem be. Ez már egy igazi dokumentumfilm lesz a tragikusan fiatalon, 37 évesen elhunyt magyar jazz-pop énekesnőről. Like a Child lesz a címe és december 15-én lesz a premierje az M2 Petőfi TV-ben. Nem kerül moziforgalmazásba, de reméljük, eljut azokra a nyári, könnyűzenei fesztiválokra, ahol már van mozi, illetve sok egyedi vetítést tervezünk országszerte és a határon túl is. Ez egy borzasztó nagy kihívás volt, egy nagyon szép feladat és megtiszteltetés, hogy Juliról, akivel én is dolgoztam együtt, filmet csinálhatok. Lelkileg elég megterhelő volt az egész stábnak, egy emlékfilmet csinálni mindig nehéz. Most azt érzem, sikerült kilépni a megszokott portréfilm kategóriából, hogy csupán azt látjuk, hogy Fábián Juli énekel és pályatársai, családtagjai emlékeznek rá. Megpróbáltunk egy történetet felépíteni az ő pályafutására, ami bemutatja mennyi nehézséggel kellett megküzdenie a pályája során. Nagy kihívás úgy összerakni ezt a filmet, hogy ne legyen hatásvadász, de mégis teljes képet adjon Juliról.

Két nagyjátékfilm projekten dolgozom még. Nagykarácsony munkacímmel fut egy romantikus komédia, amit Tiszeker Dániel (a #Sohavégetnemérős film rendezője – szerk.) rendez és Osváth Gáborral vagyunk a producerei. Most kaptunk zöld lámpát a Filmalaptól, sajnos csak jövő karácsonykor tudjuk forgatni, mert sok idő előkészíteni. A másikat Péterfy Gergely író kollégám társaságában forgatókönyvíróként jegyzem. Ez egy történelmi sportfilm: az 1950-es években játszódik Magyarországon, három magyar futónak (a világverő Iharos-Rózsavölgyi-Tábori triónak) és az edzőjüknek a történetét meséli el. Ez az én szerelem-projektem. Hosszú hajrá a címe, reméljük, hamarosan ebből is film lehet.

Névjegy. Lévai Balázs műsorvezető, rendező, producer, forgatókönyvíró, író. Évig kulturális műsorokat készített a magyar közszolgálati televízióban, a Dob+Basszus zenetörténeti műsort vezette. Dokumentumfilmet forgatott a Csík zenekarról és a Quimbyről, a 30Y-ról, a Tankcsapdáról, a Wellhello-dalokra felfűzött #sohavégetnemérős nagyjátékfilm producere volt. Könyvet írt Lovasi Andrásról, a Beállás-ponyvarákenrol regénye tavalyelőtt jelent meg.
HIRDETÉS







EZT OLVASTA MÁR?

X