Kolozsvárra hozza a világ képtárait és koncerttermeit a DOCArt


-A A+



Novembertől kéthetente szerdánként jelentkeznek a kolozsvári Győzelem moziban a világ híres képtárai és koncerttermei, a művészettörténeti ismeretterjesztőket és koncertfelvételeket a magyarországi Pannonia Entertainment forgalmazásában, román felirattal vetítik.

A szervezők közleménye szerint elsőként november 6-án este hattól a Botticelli: Dante pokla című produkciót vetítik. A reneszánsz mester több mint tíz évig foglalkozott az Isteni színjáték illusztrálásával. A munka mögötti valós történetről szól a film, különös hangsúlyt fektetve a befejezetlen, egy időre eltűnt Pokolra, ami a Vénusz születéséről és A tavaszról ismert művész sötét és meglepő oldalát villantja fel.November 20-án a Hitler kontra Picasso következik, Claudio Poli 2018-as dokumentumfilmje a nácik és az „elfajzott művészet”, valamint a művészet és propaganda viszonyáról. November 27-én Plácido Domingo pályakezdésének 50. évfordulóján az Arena Di Veronában adott koncertjének felvételét vetítik.

December 4-én a Salvador Dalí: A halhatatlanság nyomában című életrajzi film lesz műsoron, 18-án pedig a Sixtus-kápolna kórusának a vatikáni könyvtár egyházzenei gyűjteményéből válogatott karácsonyi műsorát hallgathatják meg a nézők.

HIRDETÉS







EZT OLVASTA MÁR?

X