Szép Ernő Lila ákác című regényéből készült színdarabot mutatnak be Nagyváradon


-A A+



A Szigligeti Színház Szép Ernő legismertebb regényéből készült színpadi adaptációt mutat be szombat este, a 2019/2020-as évad első premierjét, a Lila ákácot Botos Bálint rendezi.

A Guelmino Sándor szövegkönyve alapján készült előadás Csacsinszky Pali visszaemlékezésével nyit, aki nosztalgiával idézi fel ifjúkori szerelmi történetét. Tóth Manci, a Városligetben primadonnalétről álmodó varrónő és a csapodár életvitelű Bizonyosné két különböző világból jönnek: míg az egyik a tiszta, őszinte érzelmeket képviseli, addig a másik számára a szerelem csak múló szeszély. A két nő között őrlődő fiatalember, a vágy, a szenvedély és a csalódás számtalan árnyalatát megtapasztalja.

Az előadás díszlet- és jelmeztervezője Bajkó Blanka Alíz, koreográfus Györfi Csaba, játsszák Román Eszter, Sebestyén Hunor, Tasnádi-Sáhy Noémi, Kardos M. Róbert, ifj. Kovács Levente, Gajai Ágnes, Fábián Enikő, Molnár Júlia, Hajdu Géza, Kiss Csaba, Balogh Attila, Lajter Márkó Ernesztó, Kocsis Anna.

Szép Ernő Lila ákácát október 26-án, 19 órától mutatják be a Szigligeti Stúdióban. A közönség ezt követően az alábbi időpontokban tekintheti meg az előadást: október 27., 19 óra; november 10., 19 óra; november 11., 19 óra. Jegyek a színház jegypénztárában, illetve online válthatók.

HIRDETÉS







EZT OLVASTA MÁR?

X