Megvan a 2020-as Electric Castle időpontja

Bejelentették a 2020-as Electric Castle időpontját a szervezők: július 15. és 19. között lakják be ismét a bonchidai Bánffy-birtokot.

Közleményük szerint több mint 230 ezer résztvevőt számlált a zenei fesztivál hetedik kiadása. A korábbinál többen, 15 ezren vették igénybe a campingszolgáltatást, amit jövőre tovább fejlesztenének: a sátorozóknak saját kis fesztivált alakítanak ki, az eddig bevált szolgáltatások mellett saját színpaddal és zenei programmal.A camping átszervezése a fesztivál teljes területéből 30 százalékot szabadítana fel, amit új zenei stílusoknak fenntartott színpadokkal, a természeti adottságokat kihasználó új terekkel töltenének ki.

A környezetvédelem továbbra is elsődleges szempont lesz, ígérik a szervezők. Számításik szerint 2019-ben a hulladékok 80 százalékát – szinte 30 tonna papírt, fémet és műanyagot – sikerült szelektíven begyűjteni, és 469 kilogramm megmaradt élelmet odaadományozni. Céljuk minél kisebbre csökkenteni a fesztivál ökológiai lábnyomát, annak ellenére, hogy 10 százalékkal több résztvevőre számítanak.

A 2020-as Electric Castle fesztiválra október 22-től kaphatóak ismét bérletek, az első 10 ezret kedvezményes áron, mindössze 399 lejért árulják, utána 499 lej lesz az ára.

Kapcsolódók

Kimaradt?