A szórvány és a román közösség felé is nyit a Székelyföld Napok


-A A+

Új arculattal, minden eddiginél nagyobb programkínálattal kezdődnek a tizedik Székelyföld Napok rendezvényei csütörtökön. A három székelyföldi megyét átfogó eseménysorozat magyar szórványvidékekről is befogad produkciókat, ugyanakkor nyitna a román közösségek felé is. Hargita, Maros és Kovászna megye vezetői, valamint a Hargita Megyei Kulturális Központ és a Kovászna Megyei Művelődési Központ igazgatóinak jelenlétében ismertették az idén tizedik évfordulóját ünneplő Székelyföldi Napok szervezésének alapelveit, valamint programját csütörtökön Csíkszeredában.

Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke kiemelte: a Székelyföld Napok egy fontos eszköz a régió, mint kulturális és gazdasági erőtér megjelenítésében, megerősítésében. Az elnök szerint egy nemzeti közösség identitását meghatározzák kulturális intézményei, ezért is rendkívül gazdag az esemény kulturális programkínálata. Tamás Sándor a programok sorából kiemelte a Magyar Művészeti Akadémia kiállítását, a magyarországi intézmény korábban sosem hozott tárlatot Erdélybe. A háromszéki vezető szerint kiemelkedő mozzanat az Orbán Balázs Díj átadása és a Visor Fotófesztivál is.

A politikus ugyanakkor fontosnak tartja, hogy a Székelyföldön kívüli magyar közösségekre is gondoltak és ebben az évben a Brassó környéki Barcaságból  is hívtak meg előadókat. Szintén fontos momentumként említette Tamás Sándor a román közösségek bevonását az eseményekbe, például a bodzavidéki románság a Székelyföld Napok keretében saját rendezvényeket szervez, illetve különböző Kovászna megyei román együttesek is kapnak bemutatkozási lehetőséget.

A megyehatárokon átívelő együttműködést és a szórványvidékek mozgósítását és a román lakosok bevonását emelte ki Imre István, a Kovászna Megyei Művelődési Központ vezetője is. A kulturális szakember szerint az elmúlt tíz év egyik kiemelkedő eredménye ez a fajta pozitív nyitás is. Imre István szerint fontos mozzanata még az eseményeknek, hogy olyan személyeket mutasson be a hazai közönségnek, akik a vidékről származtak el és máshol lettek világhírűek. Az igazgató példaként említette Dienes Andor fotóművészt, aki Háromszékről indulva, többek között Marilyn Monroe-ról készített sorozataival vált nemzetközileg elismertté.

Bemutatni a régió értékeit

Péter Ferenc, Maros megye vezetője kiemelte, hogy bár az általa vezetett megyében a magyarság aránya mára 35 százalékra csökkent, mégis rendkívül fontos a Székelyföld Napok számukra is. A rendezvények során a három megye közösen mutathatja meg a régió értékeit. Az elnök ugyanakkor kiemelte, a megyék közötti együttműködés természetesen sokkal szerteágazóbb, nem merül ki kulturális események szervezésében, hiszen folyamatos együtt gondolkozás keretében dolgoznak ki közös projekteket, egyeztetnek oktatási kérdésekben, építik az infrastruktúrát. Emellett Péter Ferenc szerint közösségépítésben is gondolkozniuk kell, amire jó alkalom a Székelyföld Napok is, ami egyfajta értéktár-bemutatás a megyék lakosainak.

Borboly Csaba, Hargita megyei tanácselnök kiemelte az idei rendezvény mottóját: Ünnepeljük Székelyföldet! A politikus szerint annyit tesznek, dolgoznak egész évben a régióért, hogy jól esik néhány napra az ünneplést, a szórakozást, a kikapcsolódást a középpontba helyezni. Borboly Csaba elmondta, nem csupán a rendezvény lett idén tíz éves, de ugyanilyen évfordulót ünnepelhet a székelykapuk megmentéséért indult program, valamint a Székely Termék mozgalom is. Ez utóbbi kapcsán Hargita megye vezetője fontosnak tartotta megjegyezni: a mozgalom közel négyszáz embernek nyújt megélhetést és perspektívát kínál a lakosságnak a kisebb településeken is. Borboly szerint az is fontos, hogy a rendezvények által egyre többek számára válik érdekesebbé Székelyföld és ez megmutatkozik az itt eltöltött vendégéjszakák számában is.A tíz éves évforduló lehetőséget kínál arra, hogy mérlegeljük az eddigi rendezvényeket, számbavegyük az eredményeket – minderről Ferencz Angéla, a Hargita Megyei Kulturális Központ igazgatója beszélt. Az idei évben zöldebb, környezettudatosabb lett a rendezvény, hiszen első alkalommal nem nyomtattak programfüzetet. Ferencz Angéla bemutatta a Székelyföld Napok megújult honlapját is, amely új arculattal és könnyen kezelhető felülettel fogadja a látogatókat. Az igazgató szerint a rendezvény-sorozat egyik legfontosabb alapelve, hogy meg tudja szólítani a közösségeket, valamint kapcsolatokat alakítson ki a régió lakosai között. Ferencz Angéla a programok sorából kiemelte a családi rendezvényeket, valamint a vidék természeti értékeit bemutató, illetve a különböző tematikák köré épülő eseményeket.

HIRDETÉS







EZT OLVASTA MÁR?

X