Több helyszín, több meghívott: szuperhőshöz méltó elszántsággal indult a 19. Filmtettfeszt


-A A+



Szerda este különleges hangulatú erdélyi történettel nyílt meg hivatalosan a friss magyar filmtermést bemutató 19. Filmtettfeszt, amelyet idén a szuperhőssé avanzsált Sárga Csikó hozott el a filmrajongó közönségnek.

A kolozsvári Győzelem moziban tartott megnyitón Oláh Emese, Kolozsvár alpolgármestere megköszönte a szervezőknek a színvonalas programot, és külön üdvözölte, hogy a 19. Filmtettfeszt 15 helyszíne között idén először szerepel szülővárosa, Nagykároly is. A filmes válogatásból premierként Szamosújváron és Nagyszalontán is vetítenek.Zágoni Bálint főszervező a fesztiválszpot főszereplőjére, az első megfilmesített erdélyi szuperhősre, a Sárga Csikóra hívta fel a figyelmet. „Kicsit csetlik-botlik, kicsit sárga, kicsit savanyú, hogy az idei program egyik filmjéből (A tanú, szerk. megj.) idézzek, szóval nem tökéletes, de küldetését halálkomolyan próbálja teljesíteni. Hasonló elszántsággal és meggyőződéssel készülünk mi is több hónapja erre a fesztiválra” – fogalmazott. Mint mondta, a válogatás összeállításának fő szempontja az volt, hogy reprezentatív legyen, és mindenki megtalálja benne az ízlésének megfelelőt: friss közönségfilmet, elismert klasszikust, gyermekfilmet vagy értékes dokumentumfilmet, a filmek mellé pedig idén rekordszámú, több mint harminc alkotót is sikerült meghívni.

„Tíz éve nem volt ennyire erdélyi nagyjátékfilmünk”

Zágoni Bálint felidézte, hogy a fesztivál alatt zajló Filmgalopp – erdélyi magyar filmek versenye kapcsán korábban emlegették, hogy milyen jó lenne, ha a rövidfilmek mellett egyszer majd erdélyi nagyjátékfilmek is indulhatnának. A főszervező szerint a fesztivál nyitófilmje, a Déva minden feltételnek megfelelne egy ilyen versenyben, hiszen rendezője, Szőcs Petra kolozsvári származású, a főszerepben az árkosi fiatal tehetség, Nagy Csengelle látható, a stáb nagy része szintén erdélyi, a történet helyszíne pedig a dévai gyermeknevelő otthon.Szőcs Petra első nagyjátékfilmje egy kamaszodó lányról szól, aki kétszeresen kilóg a sorból: árva és albínó. Kató életébe egy rövid periódusra tekinthetünk be, valójában hangulatképeket kapunk a társaihoz, nevelőihez, egy felbukkanó magyarországi önkénteshez fűződő intenzív érzelmi kapcsolatáról. Történet helyett inkább lírai megközelítésben láthatjuk a Déva vára alatt élő, életük különböző szakaszában levő nőket, akiknek az életét belengi a befalazott anya legendája, a temető és a kopott, indusztriális város közelsége.  

„Van egy stílusa, amire vagy rátapad az ember vagy nem, a vágás közben tudatosan így alakítottuk, már ameddig a nyersanyag engedte. Félig dokumentarista forgatás volt, úgyhogy kellett mazsolázni úgy hangban, mint képben” – mondta a vetítés utáni közönségtalálkozón Dunai László, a film nagyváradi származású vágója.A Déva nemzetközi bemutatója a 2018-as Velencei Filmfesztiválon volt, ugyanis Szőcs Petra filmje volt az első magyar projekt, amelyik támogatást kapott a 2012 óta működő olasz Biennale College program keretében. A 150 ezer eurós támogatás kevésnek számít egy nagyjátékfilm esetében, azonban „abban volt felszabadító, hogy nem kellett egy közönségre gondolni. Ez a film nem úgy készült, hogy be kell vonzza a nagyközönséget, hanem hogy van rá ennyi meg ennyi pénz, kevés, és abból te azt csinálsz, amit akarsz. Nagyon jó volt így forgatni, és köszönöm a nyitottságotokat, hogy ennek ellenére végignéztétek!” – fogalmazott a rendező.

Szőcs Petrát egyszerre foglalkoztatta az árvaház világa és az albínósága miatt különc karakter, a háttérben pedig korábbi filmjének, A kivégzésnek a főszereplője, Moldován Kató áll, aki a dévai nevelőotthon lakója volt. Mivel a karakter alapvető tulajdonsága volt, hogy albínó, nem volt könnyű megtalálni a megfelelő főszereplőt a filmhez. A konfliktusoktól sem mentes casting során végül az árkosi Nagy Csengellét választották. „Rengeteg tapasztalatot gyűjtöttem, rengeteg barátságot szőttem, úgy az ottani gyerekekkel, mint a stábtagokkal. Petra azt kérte, hogy minél természetesebb legyek, így hogy egy kicsit Katót és egy kicsit magamat kellett összegezve játszanom, nem volt nehéz” – mondta el Kolozsváron a fiatal szereplő.A Déva a 19. Filmtettfeszt keretében szombaton Kovásznán, vasárnap Kézdivásárhelyen lesz látható, október közepétől pedig Sepsiszentgyörgyön is vetítik. Emellett számos ínyencséget tartogat még az erdélyi magyar filmszemle: többek között az első magyar sci-fit, kolozsvári némafilm-rekonstrukciót szaxofonzenére, A tanú cenzúrázatlan változatát. A teljes program itt olvasható.

HIRDETÉS







EZT OLVASTA MÁR?

X