„Egyszer a mi óránk forrón ütött” – Ady Endre éjszakái és nappalai Nagyváradon


-A A+



1903. szeptember 22-én levelet hoz a posta. Ady mohón bontja fel, azt hiszi Léda írta. Léda, akivel két hete ismerkedett meg Nagyváradon, aki azóta már Pesten mulat, és akibe ő menthetetlenül beleszeretett. Azóta többször felutazott Budapestre, hogy lássa a Nőt, ha pedig nincs mellette, akkor naponta írja neki kérő, könyörgő, sürgető leveleit, amelyekkel azt próbálja elérni az asszonynál, hogy csakis őt, csakis a fiatal hírlapírót és reményteljes poétát részesítse kegyeiben, felejtsen és zárjon ki mindenki mást az életéből, mert ő, Ady Endre, mindennek jött. Ady-sorozatunk legújabb részében a Léda szerelem kezdeti korszakával és Ady nagyváradi újságírói életének legfontosabb szereplőivel ismerkedhetnek meg.

A holnap városa, Nagyvárad

Búcsú Váradtól

A levelet nem Léda írta, hanem „Kíváncsi”. Az a titokzatos lány, akivel évek óta levelezik, és akiről tudja, hogy imádja őt, akit azonban személyesen soha nem ismert meg, és a kilétét teljes homály fedi. Kíváncsi soha nem akarta megmutatni magát, soha nem írta le a teljes nevét, a hosszú levelezés alatt addig jutottak el a költővel, hogy Ady megtudta: Illi a lány beceneve. Nos, azon a szeptemberi napon Illitől érkezik levél. A szerelmes költő azonnal válaszol, azonban ekkor is csak Lédáról tud írni. Meg arról, hogy a sokat ígért, második verseskötet napokon belül kijön a nyomdából, és természetesen Kíváncsinak is küld majd tiszteletpéldányt.

A debreceni rejtélyes levelezőNagyvárad, [1903. szept. 22.]
Édes, titokzatos Illi, hát Maga még nem felejtett el engem? Valahányszor életjelt ad magáról… érzem magam mellett, mint őrizőmet. Ady Endre a régi még. A vívódó, a befelé élő, a beteg lelkű ember, s most olyan kárhozatos módon szerelmes valakibe, hogy bele fog pusztulni. A beteg ember szerelmével szerelmes. Imádkozzék értem, édes Illi, s írjon magáról sokat.  Imádkozzék, hogy gyógyuljak meg. Nagyváradon már nem maradok sokáig. Legfeljebb pár hétig. Nem tudom, merre megyek. Talán Párisba. Nem tudom. A könyvek holnap jelennek meg. Hogy s milyen címre küldjem? Csókolja a kezét, édes őriző s megmaradó, ismeretlen Illim – Nagyvárad, kedd. Ady

Igen, ekkor már gyakorlatilag minden eldöntetett és elvégeztetett, csak éppen Adyn kívül senki sem tud a költő szándékairól. Még Léda sincs tudatában annak, hogy rövid időn belül menthetetlenül szerelmes lesz abba a nagyváradi újságíró-költőcskébe, akinek közeledését most kissé terhesnek érzi, és nincs is mindig kedve fogadni őt. Ady azonban már tudja, mi következik, hiszen ő eldöntötte. És most már kíváncsi Illi is tudja, az egyetlen lélek, akihez eddig mindig maradéktalanul őszinte volt. Lehet azért, mert nem találkoztak soha. A történet Debrecenben, a „maradandóság városában” kezdődik…

Egy kíváncsi olvasó

1899 januárjában a Debreceni Hírlap szerkesztősége levelet kap, amelyben a magát megnevezni nem akaró olvasó – Kíváncsi aláírással – aziránt érdeklődik, hogy miért olyan szomorú Ady Endre költészete? Adynak a levél hangvételének stílusából nem nehéz rájönnie, hogy egy fiatal lány rejtőzik a Kíváncsi álnév mögött, ezért sietve válaszol. A pályakezdő költő, akinek Versek címet viselő vékonyka könyvecskéje, csak egy fél év múlva jelenik meg, eddig nem váltott ki szerzeményeivel különösebb irodalmi visszhangot, ezért örömmel fogadja a finom, gyöngéd érzésű lány kedves szavait. Ezután levelezésük hol bensőségesebb, hol hivatalosabb hangnemben, de folytatódik. A nyár folyamán megjelenő kötetből a titokzatos levelezőtársnak is jut példány. A kapcsolat végig plátói marad, mivel – bár Ady kitartóan szorgalmazza a találkozást (nem volna ő, ha nem így tenne) – Kíváncsi, aki később bevallja, hogy Illinek becézik, rendre visszautasítja a költő meghívásait. Ady sorsa, életének alakulása azonban rendkívüli módon foglalkoztatja, sőt a költő is hihetetlen bizalommal van iránta.

Kíváncsi Illi Kíváncsi Illi az első, akinek Ady még édesanyja előtt bevallja azt, hogy abbahagyja jogi tanulmányait, majd szintén Illi szerez elsőként tudomást arról, hogy imádott költője ott hagyja a „kálvinista Rómát” – ahogy a debreceni cívisek nevezték városukat – , és átmegy hírlapírónak Nagyváradra. A versírásról azonban nem tesz le, nyugtatja meg a lányt, sőt mi több, tervezi második kötete megjelentetését is:

 „gyűjtöm az energiát az új munkára. Nagy terveim vannak. Sokat fogok írni, kiadok egy új, szenzációs kötetet. Amellett leteszem elmaradt jogi vizsgáim. Olyan helyre fogok menni, ahol sok a gazdag zsidó.”

Ezt már Érmindszentről írja Kíváncsi Ilinek, ahova hazamegy karácsonyozni, az új esztendő azonban már Nagyváradon találja.

„… ez a nyugtalan, zsidós, intelligens város sok mindent átformált bennem…”

Jelképes pillanat: a 20. század első napján, 1900. január elsején Ady Endre belép a nagyváradi Bémer téri Magyar Király kávéházba, és széles karimájú kalapját levéve odalép a pincérhez, és megkérdezi: melyik a Szabadság törzsasztala. Ekkor föláll Pásztor Bertalan, segédszerkesztő, aki a laphoz szerződtette Adyt, és odainti az asztalukhoz. Ahogy helyet foglal a kávéházban, mosolyog: megérkezett. Megrendeli első váradi feketéjét. Szűkszavúan ül az újságíró-asztalnál. Elgondolkozik. Ugyanitt, a Bémer téren, egy hamarosan megépülő kávéházban – az EMKÉ-ben – találkozik majd három évvel s nyolc hónappal későbben Adéllal, azaz nagy sorsváltozásával. Persze erről még halvány sejtelme sincs. Egyelőre a munka, az előretörés, a szabad kibontakozás lehetősége csillan fel előtte. Becsvágy tölti el. Hadd mutassa meg, mit tud. És megmutatja.

Körös-parti Párizs. Így, kissé túlozva emlegetik az ezredforduló környékén Nagyváradot, és mi is szeretünk ily módon gondolni rá. Valóban, egy különös „vidéki világvárosról” van szó, amelynek üzleti, gazdasági kapcsolatai és szellemi élete behálózzák egész Európát, ragyogó kávéházaiban csupa eredeti egyéniség és nagyszerű tehetség vitázik vagy udvarol a párizsi divatcsodákba és parfümfelhőbe burkolt szépasszonyoknak. Debrecen, ahonnan Ady érkezik, szerény falucska csupán Nagyváradhoz viszonyítva. A református Rómának nevezik ugyan, ez azonban jóval nagyobb költői túlzás lehetett, mint Nagyvárad összehasonlítása a francia metropolisszal. Óriási különbség van tehát Ady két, egymást követő állomáshelye között. Az ő számára is úgy tűnik, mintha egy másik világba csöppent volna!

Ady Endre 1908-ban, sikerének csúcsán, két nagyváradi újságíró barátjával, Emőd Tamással és Dutka Ákossal

Mi több, rengeteg premiere az életének ehhez a városhoz kötődik. Alig foglalja el újságírói állását, amikor Magyarországon először lehetségessé válik az interurbán telefonhívás. A témára Pásztor Béla segédszerkesztő hívja fel figyelmét: „Adok egy jó témát. Ma nyílik meg Nagyvárad és Budapest között az interurbán telefonforgalom, ma beszélünk először Budapesttel.” (Ennek a korszakos szenzációnak lélektani hatását ma már aligha tudjuk teljes drámaiságában felidézni. Valami olyasmi lehetett annak idején, mint a mi időnkben a mobiltelefon, vagy az internet elterjedése.) Döbbenetes hatása van a lehetőségnek: kapcsolatteremtés a világgal, kilépés az elszigeteltségből, az események és a jelenségek új, más megvilágításba helyezése. Adytól azt kérik: írjon egy krokit erről, ő azonban bökverssel köszönti az első távolsági telefonbeszélgetést Dal az interurbánról címmel: „Halló, Arad, Temesvár és Pest! / Nincs már távolság ezután! / Mily haladás a múlthoz képest! / Most reggel, délben, délután, / Ha egy kissé unjuk magunkat, / Unalmunk mindjárt eloson, / Avval, akiről ábrándoztunk, / Összekapcsol a telefon, / Az interurbán telefon.” 

Ady nagyváradi újságírói igazolványa

Nagyvárad másik szenzációja az első automobil, vagy ahogy akkoriban kissé gúnyosan mondták és írták: a „töf-töf” premiere volt. Ezt sem hagyja ki Ady! A készülő nagy esemény már kora reggel kicsábítja ágyából és Bíró Lajossal meg egy másik váradi újság szerkesztőjével, Marton Manóval felkerekedtek, hogy a szenzáció elé menjenek. A Debrecen felől érkező „ördöngös szekér” azonban egyre késik, és már úgy látszik, hogy a nagy találkozás, amelynek hírére a Szent László téren óriási tömeg sereglett egybe, elmarad. Adyék azonban konflist bérelnek és meg sem állnak Biharpüspökig. Ott a falu végén találkozik össze a két jármű. Nagy Andor írja le a pillanatot: 

„Lelkes kendőlobogtatással megállították a robogó csodát, gyorsan bemutatkoztak a benne ülő uraknak, akiket vastagon lepett az út pora, s akik nyomban meghívták őket, üljenek át az autóra, vonuljanak be együtt Nagyváradra. Bíró otthonosan szállt föl a poros gépkocsira, Párizsban ő már látott ilyet, Bandi és Marton azonban valósággal lámpalázat kaptak, amint ott álltak a sohasem látott, remegő testű, dohogó, csodálatos masina mellett.”

Nagyváradi éjszakák

Közel másfél évig, 1900. január 1. és 1901. május 18. között a Szabadságnak dolgozik. Ír jegyzetet, hírt, beszámolót, glosszát, színikritikát. Megbarátkozik Biró Lajossal és Nagy Endrével, akik szintén a Szabadságnál dolgoznak. Nagyon jófejek, rengeteget lehet velük vitatkozni, meg sokat is tanul tőlük (mert Ady inkább az élet iskoláját részesíti előnyben, mint az egyetem padjait), de ha buliról van szó, akkor más haverok után kell nézni. Abból az éjszakázós, lumpolós fajtából is bőven akad Nagyváradon: Halász Lajos és Szűts Dezső rögtön lecsapnak a zöldfülű fiatal legényre. Dénes Zsófia írja róluk:

Halász és Szűts már Ady jötte előtt is ősbohémek hírében állottak Váradon. Idősebbek is voltak, mint ő. Halász három évvel, Szűts nyolccal. Kétségtelen, hogy a befolyásolható Adyt a duhajkodásokba ők rántották magukkal. Mindhárom igazán érdekes legény volt: Ady udvaros szemű, sugárzó tekintetű „paraszt Apolló”; Halász egészségtől duzzadó arcával, barna, nyírt bajuszával, nyúlánk termetével, férfias, vidám temperamentumával maga a megtestesült garabonciás; Szűts Dezső, a különc, magas ember létére sima, szőke hajával, Krisztus-szakállával, okos, szürke szemével és finom vonású arcával mindenütt magára vonta a figyelmet.”

Ady Bandi az asztal alá issza őket, ebben már van zilahi és debreceni gyakorlata, viszont az „élettapasztalata” a nullához közelít. Egyszerűen nevetséges. Szűts eldönti, hogy „kikupálja” a fiatalembert, és bevezeti a „művészvilágba”. Szűts ugyanis minden kocsmát, kocsmárost és olcsó nőt ismer, és minden félvilági dáma, feltörekvő színésznő, borravalóra váró pincér és cigányprímás ismeri őt. Minden éjszaka magával hurcolja tehát Adyt válogatottnál válogatottabb helyekre. Íme, a top tenből a legjobb helyek:

A Magyar Király, ahova Ady 1900 elején betoppan

Kezdjük a Magyar Királlyal, ahol először találkozik újságíró kollégáival, aztán jöhet a Korona, amely Dutka Ákos szerint „furcsa, füstös, vörös plüssdíványos öreg fészek volt”. A Müllerájról maga Ady írja, hogy „cukrászüzlet, klub, kávécsarnok, kaszinó együtt…”, ahova elsősorban a finom, parfümözött nők miatt tér be egy kávéra. Ahogy Krúdy írja, aki természetesen Ady Banditól hallotta a sztorit, „ hogy szemügyre vegye azokat a nagyon fehér arcú nagyváradi úrnőket, akik mindig szenvedélyesen ülnek, a legfinomabb bársonynál is lágyabb a pillantásuk, és nem egyik büszkélkedhetik vele, hogy áj ruháját, hamis fogát Párizsban szerzi be a téli utazás folyamán…”

és végül természetesen a Bodega, amelyet a Pollák házaspár működtet, és amely találkozóhelye a színészeknek, újságíróknak,az éjszakázó, bohém embereknek, hét országra szóló murik színhelye, ahova Ady mindig visszatér, akárhányszor vetődik Nagyváradra. Erről jegyzi fel Nagy Mihály, Ady barátja, hogy:

„Leginkább az írók istápolták, akiknek kedvéért tekintélyes közönség látogatta az éjszakai tanyát. Temérdek tréfa, legenda vonta be a patinásan öreg falakat. Különös, furcsa csigalépcső vezetett le a pince zegzugos, éjszakára rejtelmes folyosójára, ahonnan parányi-kis tarkán fénylő szeparék nyíltak. S a folyosó végén széles pincehelyiség hoffmani hordókkal és hoffmani hangulattal.”

(Ady Bandinak még fogalma sincs, amikor naponta többször átszeli a Bémer-teret, hogy nemsokára egy új kávéház nyílik meg ott, a Sztarill-palotában, és 1903 szeptemberében ott találkozik majd Lédával.)

Az életre szóló barátság Fehér Dezsőékkel a Nagyváradi Naplónál kezdődik

 Fehér Dezső, a Nagyváradi Napló főszerkesztőjeAdy 1901 májusában átszerződik a Nagyváradi Naplóhoz. Fehér Dezső, a főszerkesztő, aki talán elsőnek ismeri fel Ady zsenijét, féloldalas cikkben méltatva a szerkesztőség kötelékébe lépő fiatal újságírót, a legszórakozottabb ember hírében áll Nagyváradon. Délutánonként, a vidéki szerkesztő divatja szerint, végigrohan a kávéházakon. A sort a Royalban kezdi, ahol egy feketét rendel. Innen átmegy a Korzóba, néhány percig fecseg a kollégákkal, ismerősökkel, majd a főúrért kiált. - Egy fekete! - mondja, s odadob a márványra egy ötkoronást. Egy perc múlva már a Magyar Királyban kóvályog, nagy veszekedést csapva az ottani főpincérrel, amiért az ötkoronásából nem adott vissza. Egyben mind a három kávéházból elhoz egy-egy esernyőt. A redakcióban állandósul a paraplé-kiállítás, a váradi kávéházi polgárok úgy fordulnak be a szerkesztőségbe, mintha a talált tárgyak osztályára jönnének. - Egy ernyőt szeretnék, Főszerkesztő úr! - Tessék, Schwartz úr, van ott elég, válasszon belőle!

Mi sem bizonyítja jobban szórakozottságát, mint az a tény, hogy híresen szép felesége, Breitner Janka, akit alig négy évvel azelőtt vesz feleségül máris szerelmi viszonyt ápol Adynak egyik lumpolós barátjával, Halász Lajos újságíróval, amelyről az egész város tud, kivéve magát a felszarvazott férjet. Mert Fehér Dezsőnek egyetlen dolog fontos és számít: a Nagyváradi Napló. A szerkesztőség ugyanazon az udvaron működik, ahol Fehér Dezsőék lakása is található, mi több Ady Bandi Fehérné kosztosa lesz. Érdekes módon soha, semmiféle románc nem szövődik közöttük, mi több Janka az, aki többször biztos kézzel irányítja a költő szerelmi életét. Maga a főszerkesztőné meséli el sok-sok évvel később, hogy Ady mindennap náluk ebédelt.

 „Az étel is ízlett neki, de hamar betelt vele. Annál inkább élvezte a minden ebédhez meghozatott, remekül hűtött sört, a szomszédos Kispipa vendéglő csapolását. Ady ebédje volt egyszersmind reggelije is, mert ő nap nap után reggel feküdt le, s addig aludt, míg Anna nevű szakácsnőnk át nem szaladt hozzá, hogy felébressze. (…) Adyt délután elnyelte a szerkesztőségi munka, amely a mi vidéki lapjainknál, hol kevés volt a munkatárs, a kora délutáni óráktól éjfél utánig, vagyis lapzártáig szünet nélkül tartott.”

Ady Endre, az  ifjú titánA lumpolás nem látszik meg egyelőre a külsején, fiatalsága könnyen átlendíti a másnaposságokon. Mi több, itt kezd gondot fordítani igazából a külsejére, az öltözködésére. Remekbe szabott betétes cipővel, pasztellsárga mellényben korzózik, és kabátja gomblyukába mindig virágot tűz. Meg is fordulnak utána a lányok, asszonyok, annak ellenére, hogy viselt dolgait már ismerik a városban. Tudják, hogy kinek csapja a szelet, hogy merre jár éjszakánként, mikor fekszik, mikor kel. Mert tévedés ne essék, amiért eddig nem volt szó nőkről, nem azt jelenti, hogy nincsenek. Futó kalandok, szinte leánykérésig elmenő idillek, rajongásig szeretett színésznők. De egyik sem tart soká. Még Rienzi Mária sem.

Rienzi csókja

Igen. Ez az a Rienzi, aki nemcsak őrült szexpartikkal ajándékozza meg Adyt, hanem egy akkor még gyógyíthatatlan, halálos betegséggel is. A szifilisszel. Bandi éppen Kaposvárról tér haza, ahova elkísérte akkori szerelmét, Bilkey Irén színésznőt. A vonaton a nagyváradi fellépésére utazó dívával, Rienzi Máriával találkozik, akinek ez természetesen csak a művészneve, a valóságban Novák Máriának hívják, és éjszakai gavallérjai egyszerűen csak Marcsának becézik. A jóval idősebb orfeumi csillag feltűnő jelenség, van, akinek bejön nőként, mások azonban visszataszítónak találják.

Fehér Dezsőné női szemét semmi nem kerüli el és pontos leírást ad a kupléénekesnőről:

 „Már ha megjelent a színpadon, a férfiközönség erősen megtapsolta. A külsejére határozottan emlékszem: afféle század eleji tipikus démon volt, nagy termetű, erős, kit egy kis csúfolódással »debellának« lehetne mondani; erősen befűzött termet, hatalmas domborulatokkal. Szerintem tíz évvel lehetett idősebb Adynál, úgy harmincnégy-harmincöt éves, de ehhez a korhoz képest már hervadt, arca ennek ellenére elég szép. Tűz mindenesetre volt benne; haja vörösre festett. Fekete, csipkés-flitteres sanzonett-ruhája a kor divatja szerint földig ért, fején nagy fekete kalap, kalapján és szíve táján piros virággal.”

A viszony egy-kettőre veszedelmessé válik. Az éjszakázások, az italozás, amelyet most már Rienzivel együtt űznek az anyagi és erkölcsi csőd szélére rántják Adyt. Fehér Dezső, aki felesége viszonyát nem veszi észre, halálra izgatja magát amiatt, hogy Ady egyre kevesebbet ír. Eldönti, hogy kimenekíti Adyt a városból. Püspökfürdőre viszi, ahol az István szálló egyik szobájába „zárja be”, és megtiltja neki, hogy nappal mutatkozzék. Mint aki jól végezte dolgát, Fehér elégedetten tér vissza a városba. Igen ám, de öt nap múlva „Marcsa” Szűts Dezsővel, Ady éjszakai cimborájával együtt kocsizik ki Püspökfürdőre, és beköltözik az Adyval szomszédos szobába.

És átkozott vala a csók... Rienzi MáriaA viszonynak a művésznő becsvágya vet véget, ugyanis budapesti ajánlat érkezik, amit természetesen nem hagyhat ki. Csomagol, és utazik a fővárosba. Történik ez 1902 októberében. Alig távozik Rienzi, megérkezik a városba minden idők legünnepeltebb magyar írója, Jókai Mór, aki szintén azzal verte ki a biztosítékot a nagyközönség előtt, hogy elvette feleségül a nálánál csupán 54 évvel fiatalabb Nagy Bellát. A kétnapos Jókai-program alatt Ady Endre állandóan ott van az író környezetében: a pályaudvari fogadtatáson éppúgy, mint a Fő utcán át vezető diadalúton. Este díszelőadás a Szigligeti Színházban, ahol Jókai két színművének egy-egy felvonását adják elő; utána a Fekete Sasbeli banketten csendülnek össze a felköszöntő poharak. Másnap, elutazás előtt rövid kirándulást tesznek Püspökfürdőn. Amikor a hivatalos program befejeződik, és elérkezik a búcsú pillanata, Nagy Bella kinyitja útitáskáját s megmutatja: benne vannak a Nagyváradi Napló legfrissebb számai, Ady tudósításaival, amelyeket magukkal visznek. Az idős Jókai e szavakkal fordul a fiatal Ady felé: „Amiket rólam írtál, a mélyen érző, igazi költő írásai. Meg fogom őrizni az írásodat, az emléked is halálomig.”

Ady még kereken egy évet marad a városban, ugyanis 1903 szeptemberében megismeri Diósi Ödön feleségét, Brüll Adélt, aki sokkal menőbb, mint a Müllerájban kávézgató fehér arcú dámák, ugyanis azok csak shoppingolni járnak Párizsba. Adél viszont ott él. Nap mint nap. Párizsi levegőt szív, párizsi utcákon sétál, párizsi férfiak udvarolnak neki, párizsi újságokat olvas. És Ady Párizsba akar menni. Adéllal.

Adél, a „Drága, Édes, Egyetlen, Minden”

Fehér Dezsőné, a Nagyváradi Napló tulajdonos-főszerkesztőjének felesége 1903 egy kora szeptemberi délelőttjén kiszól a kiadóhivatali szobából a szerkesztőségi asztalánál ülő Adynak: „Maga itt van, Bandi? Jöjjön csak, jöjjön!....  Bemutatom az én legkedvesebb barátnőmnek! ... Megengeded, kérlek...  Ady ... Diósy Ödönné, Adél, a barátném, aki Párizsból érkezett.” A nő egyszerűen lenyűgöző. Adél remek ízléssel öltözik, tengernyi szépítőszert használ, erősen sminkeli magát, orrnyílása peremére például ezüstport tesz, hogy dekoratívabb legyen, és általában látszik rajta, hogy önimádó, impulzív, túlérzékeny teremtés, aki egy másik világból érkezik. Mi lesz ebből?

 Diósyné Brüll Adél 1903 nyarán jön haza Párizsból, hogy meglátogassa édesanyját. Az elegáns párizsi asszonyt váradi gavallérok veszik körül (minimum hárman csapják neki a szelet, és nem fölöslegesen), akik közül a leghevesebben Halász Lajos hírlapíró, Fehérné szeretője udvarol neki. Halász már hosszú évek óta folytat viszonyt Fehérnével, leányának is ő az apja. Halász nem sejti, hogy a két asszony barátnő, ugyanis Adél évek óta most tér először haza, Nagyváradra. Fehérné azonban megtalálja Adél leveleit Halász lakásán és rájön, hogy mi zajlik. Okos nőként tudja, hogy egyetlen kiút van ebből: új pasit kell szereznie a barátnőjének.

Az EMKE kávéház, az első Lédával töltött est helyszíne

Úgy tesz, mintha semmit sem tudna. Derűsnek mutatkozva szervezi meg barátnője búcsúvacsoráját, aki gyakorlatilag már csak néhány napig marad a városban, aztán irány Pest, majd Párizs. A vacsorára Fehérné a férjével megy, természetesen, hisz a nyilvánosság előtt nem mutatkozik Halásszal. Helyszín: az EMKE kávéház (Mondtam, ugye, hogy ennek a helynek micsoda jelentősége lesz a történetben? Nos, ez az a pillanat. Itt ül először Léda és Ady órákon keresztül szemben egymással.) Benedek István írja le az est hangulatát:

„Ahogy egymással szemben ültek, pillanatok alatt megváltozott a világ. Adél kivirult, …, Ady pedig egy csapásra beleszeretett Lédába. Itták a pezsgőt, csillogó szemmel nézték egymást, és beszéltek összevissza. Lédának is tetszett a nagy szemű barna legény, nem a költő, hanem az áhított kisfiú a 26 évével, provinciális üdeségével. Adyt az érett, 31 éves párizsi asszony varázsolta el, az okos, a tapasztalt, a szenvedő, aki meleg hangján a sikereiről és gyötrelmeiről egyformán méltósággal beszél. Hódítás és hódolás: Adél élvezte a sikert, Ady ellenben szerelmes lett, végletesen, ahogy még soha. A tömérdek nő közt, akikhez Léda előtt és Léda után köze volt, egy sem ragadta el ilyen mély szenvedéllyel, ilyen megszállott szerelembe zuhanással. Léda még csak játszott a tűzzel, nem forrósodott át, épp csak örült annak, hogy szépeket mond neki valaki és nincs egyedül. A szerelem vihara később őt is eléri, de akkor nem évekre szólóan, mint Adyt, hanem életre szólóan, elhagyottan is.”

Szinte hihetetlen módon pörögnek fel az események. Már másnap reggel egy képeslapot ad át a postás Adélnak, amely az Emke belsejét ábrázolja. Mindössze néhány sor olvasható rajta, Ady kézírásával: „Csókolja a kezét Ady Endre, Nagyvárad 1903. szept. 6.” A lap címzése: „Őnagysága Diósiné Brüll Adél úrnőnek Nagyvárad, Főutca, Markovits házzal szemben.”  A nő azonban már csomagol, Pestre utazik, a Continental szállóban foglalt magának szobát. Persze, hogy Ady utána megy, de nemcsak Ady, hanem sorra látogatják öt a fővárosban a nagyváradi gavallérok. Halász Lajos is próbálkozik még, de ott van a sorban Radó Ignác bankügyész és Bognár Sándor borkereskedő, sőt dr. Várady Zsigmond neve is. Ady azonban nem tágít. Léda így emlékszik vissza erre az időszakra:

Léda, a  femme fatale Egy hónapig voltam talán Pesten, hová ő gyakran, de rövid időre fellátogatott. Némelykor későn este érkezett és az éjjeli vonattal visszautazott. Akkor ígérte meg nekem, hogy írni fog, kiszabadítja magát Nagyváradról és jön Párizsba. Csináljon belőlem valamit, amit maga akar, mondta. Akarom […] maga legyen Magyarország első költője, mondtam én mindég, mire ő szégyenlősen lehajtotta a fejét. Hogy beszélhet így mondta mindég. Majd meglátja, hogy így lesz.

Még egyszer

Ady minden energiatartalékát összeszedve megjelenteti második verseskötetét, amely szeptember 26-án hagyja el a nyomdát. A költő levélben is jelzi Adélnak, hogy meglesz könyv, és siet vele fel Budapestre: „Holnap szombaton egy példány már kész a kötetemből, a magáé.”  A kis könyv utolsó verse már Lédáról, Lédához szól: „Bús arcát érzem szívemen /A könnyek asszonyának,/Rózsás, remegő ujjai/Most a szívembe vájnak./Érzem az illatát is ám/A rózsás, gyilkos ujjnak/S véres szívemre szomorún/A könnyek hullnak, hullnak.”

Az egy hónap alatt nemcsak Ady utazik oda-vissza, hanem számtalan levél is jön-megy Budapest és Nagyvárad között. Szerelmes, féltékeny, könyörgő levelek Ady részéről, udvarias, kissé távolságtartók Adéltól, aki szeptember 30-án táviratban jelzi Adynak, hogy október 4-én utazik Párizsba. És akkor Ady eldönti: szakít a Nagyváradi Naplóval, és követi az asszonyt Párizsba. Október 3-án Budapestre utazik, október 4-én fölszáll a vonatra Lédával és elkíséri Adélt Bécsig, október 5-én már ismét Nagyváradon van, október 7-én beadja a felmondását, és hazautazik Érmindszentre. 1904. február elsején megérkezik Párizsba.

„Február első napjának éjszakáján tizenkét óra tájban, a Gare de l’Est-en megérkezett Párizsba Ady Endre. Léda és férje, Dodó várják a pályaudvaron, Ady Endre kibukkant a kocsiból, kemény kalap volt a fején, amilyent egyébként sohasem hordott, megpillantotta Lédát, fürgélkedve eléje sietett, Dodó üdvözlő szeretettel fogadta vendégét, ölelkeztek, és elindultak hazafelé a párizsi konflison, mely szereplő bárkája, hintója lesz Ady verseinek.” (Révész Béla)

És mi lett a történet szereplőinek további sorsa?

Varga Ilona idős korában, hajdúszoboszlói otthonábanKíváncsi Illi megkapta Adytól a megígért kötetet, sőt több példányt is belőle. A költő messzire sodródott tőle, ő azonban élete végéig kitartóan figyelte Ady pályafutását és rendszeresen írt neki, bár titkát soha senkivel nem osztotta meg, hogy ő az a fiatal lány, aki a debreceni Piac utcai redakcióval szemközti Kaszanyizky kereskedés egyik alkalmazottjaként, az üzlet ablakából figyelte a nap, mint nap arra járó költőt. A titokra úgy derült fény, hogy Varga Ilona egy evangélikus lelkésznek mesélte el történetét, aki meggyőzte arról, hogy jó szolgálatot tenne az irodalomtörténetnek, ha fölfedné kilétét. Kovalovszky Miklós, Ady-kutató 1958. augusztus 20-án vette át Ilona hajdúszoboszlói otthonában a megőrzött ereklyéket: a dedikált Ady köteteket, fényképeket, leveleket. Ekkor derült ki, hogy Varga Ilona házában valóságos Ady múzeumot rendezett be. Az emlékek őrzője feltárta titkát, kiadta kezéből a kincseket, amivel a mesének és életének is vége lett. Kíváncsi Illi fél évvel később elhunyt, a relikviák pedig a Petőfi Irodalmi Múzeumba kerültek.

Rienzi Mária a következő években vissza-visszajár Nagyváradra, azonban az évek múlásával egyre lejjebb süllyed, és már csak másod-, harmadrangú lokálok fogadják az „exentrik” énekesnőt.  Az utolsó híradások róla nagyon eltérőek: egyes újságok szerint az őrültek házában végezte: „Több budapesti lap jelentette tegnap, hogy egy józsefvárosi ház éltes és termetes viceházmesternője hirtelen megőrűlt, egy régi sanzont kezdett el énekelni az utca népének, mire a szerencsétlen nőt bevitték egy tébolydába. A riporterek megírták, hogy ez a viceházmesternő nem más, mint Rienzi Mariska, az egykori ismert pesti sanzonénekesnő.” 1928 decemberéből való a hír, de napokon belül megjelenik a cáfolata is, miszerint Rienzi szakított orfeumi múltjával és feleségül ment egy gazdag bukaresti gyároshoz, és boldogan él a román fővárosban. Aki nem hiszi, járjon utána.

Fehér Dezső neve egyet jelent a Nagyváradi Naplóéval, amelynek első száma1898. október elsején jelent meg. A 40 éves útjára induló lap a századfordulói Várad jellegzetes terméke volt: egy polgári radikális programmal, antifeudális, antiklerikális célkitűzésekkel induló újság volt, amelyet Fehér a semmiből teremtett meg: „Ha az Úristen semmiből teremtette a világot, Fehér Dezső még kevesebből alapította meg a Nagyváradi Naplót“ –  járta a mondás annak idején a városban. Ady Fehért „nagyszerű és biztató tanítómesteremnek“ nevezte, és a 25 éves újságírói jubileumán rendezett ünnepségre így írt róla: „Ritka kiváló ember, talentumok rajongója, művészi formálója, önzetlen vir publicus. Nagyon sokáig büszkélkedhessen vele Nagyvárad és egész művelt társadalmunk“.  Léda, amikor már ismét csak AdélŐ volt az, aki Ady nagyváradi publicisztikáját először sajtó alá rendezte, majd a költő halála után megalapította Nagyváradon az Ady Endre Baráti Társaságot. Életét, Adyhoz kötődő barátságának történetét nem tudta sajtó alá rendezni, mert 1935 márciusában váratlanul elhunyt. Néhány év múlva újságát, a Naplót is elsodorta a háború előszele.

Fehér Dezsőné Breitner Janka túlélte férjét. 1940 karácsonyán Dénes Zsófia írónővel, Ady egykori menyasszonyával találkozva megegyeznek abban, hogy tollba mondja neki minden emlékét, amely Adyhoz kapcsolódik. Így születik meg az „Akkor a hársak épp szerettek” című kötetnek a kézirata, amelyen több éven keresztül dolgozott együtt a két nő. Özvegy Fehér Dezsőnét, leányát és unokáját 1944 tavaszán Auschwitzba deportálják, ahonnan egyikük sem tér vissza. Soha nem láthatta az emlékein alapuló kötetet, amelynek csak ezt követően jelent meg első kiadása.

Léda férjével, Diósy Ödönnel, Dodóval várja Adyt a párizsi pályaudvaron. És ez így is marad. Párizsban hármasban múlatják az időt, s ha esnek is veszekedések férj és feleség között, soha nem Ady miatt. A tékozló költő pénzét Adél kezeli, a szifilisz első fellépésekor pedig Dodó kerít orvost, s ápolja féltőn új barátját. Diósy küldi Adyt és Lédát a Riviérára 1904 őszén, 1905 februárjában pedig, mikor Léda haza indul, Nagyváradra, férje kíséri Münchenig, ahol Ady várja őket, és "átveszi" az asszonyt. A két férfi szövetséget köt a nehéz természetű Adéllal szemben. A Nyugat 1912. március 16-i számában megjelent Elbocsátó szép üzenet azonban nem csupán az eldobott nőt, megtagadott múzsát, Lédát sújtja porba, de fölháborítja a férjet is. Dodó ekkor nagy odaadással vigasztalja és ápolja feleségét, aki majdnem belehal az ő kis prózai, csattanós pofonjára válaszul kapott iszonytató költői pörölycsapásba. A szerelem nélkül maradt Lédát az érdekházasság ráboruló védőszárnyai óvják meg a teljes összeomlástól. Adyt nem látja soha többé, visszamegy Párizsba, és éldegél tovább. Hármasban tengetik életüket:  ő, Dodó és a bánat, amely örökös társul szegődik ezután hozzá. Léda 1934-ben, Dodó 1935-ben hal meg.

S a költő? A költő él.

 

 
 
 
HIRDETÉS







EZT OLVASTA MÁR?

X