Portrét mutat be az Erdély TV Sára Sándorról

Az Erdélyi Magyar Televízió szeptember 27-én, pénteken 21 óra 30 perckor tűzi műsorra a vasárnap elhunyt Sára Sándor, kétszeres Kossuth- és Balázs Béla-díjas operatőrrel és filmrendezővel készült beszélgetést.

Az életének 86. évében elhunyt Sára Sándor pályáját dokumentumfilmekkel kezdte. Leggyakrabban Kósa Ferenccel és Szabó Istvánnal dolgozott együtt. A budapesti Vörösmarty Gimnáziumban végezte tanulmányait, majd a Filmművészeti Főiskolára járt. A hatvanas években Huszárik Zoltánnal csatlakoztak a Balázs Béla Stúdió fiatal alkotókból verbuválódott csapatához. Első nagyjátékfilmjét 1968-ban rendezte, Feldobott kő címmel. 1993 tavaszán Csoóri Sándor felkérte az akkor induló Duna Televízió vezetésére. Hét éven át volt a televízió elnöke. Filmjeit több mint ötven országban vetítették, számos hazai és nemzetközi fesztiválon tüntették ki díjakkal.

 

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?